Szerencsés pillanatokban érkeztek meg az első tavaszi esők, amelyek a lehűléssel, a lassú, szitáló, szinte az őszi áztató esőket idéző csapadékos napokban már mélyen beszívódtak a földbe.
De felpuhították az agancsokra száradó „régi” barkát is. Itt az idő! Most kell ledörzsölni, most kell kifenni az agancsokat! A barka ugyan még itt-ott nyers, eleven, és az agancsok pirosak lettek, de ez csak a régi idők múló emléke lesz, mert alatta már sziklakemény csontok villognak. A barka meg rongyokban szakad le róluk, és a bokrosodó búza, a fű mind elrejti, senki sem emlékszik már rá – ez a természet törvénye. Alig pár nap, és közeleg az őzbaknyitány!