A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Sikeres év áll a főváros környékének leglátogatottabb természetismereti bemutatóhelye, a több mint negyvenéves Budakeszi Vadaspark mögött.

 

A Vadaspark tavaly az elmúlt évtizedek legnagyobb beruházásával bővült, emellett folytatódott az ökológiai szempontból is jelentős Vadmacska Fajmegőrzési Program. 2022-ben is kiemelt szerepet kapott a környezeti nevelés és oktatás, a hazai erdők élővilágának megismertetése, és rengeteg ismeretterjesztő, szórakoztató és jótékonysági program közül választhatott a több mint 183 ezer látogató.

A Budakeszi Vadaspark utóbbi évtizedeinek legnagyobb szabású beruházása zárult le tavaly. A Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen, a Széchenyi Terv keretein belül megvalósult fejlesztések leglátványosabb eleme az összesen közel kétszáz négyzetméternyi röpde és kifutó, amelyekben új otthonra lelt az itt élő erdei madarak egy része, illetve a Vadaspark kedvencei: a vadmacskák.

A Vadaspark bejárata mellett nagyméretű foglalkoztató tér, illetve kétszáz méter hosszú úthálózat épült ki, a hozzá tartozó közmű- és elektromos vezetékekkel.

Tavaly adták át a Méhecskés játszóteret és tanösvényt, melyek játékos eszközökkel a beporzó rovarok fontosságára hívják fel a figyelmet. Ennek kiegészítéseként készült el a Zümmögő című tematikus foglalkoztató füzet, kifejezetten óvodásoknak és kisiskolásoknak.

2022-ben elindult a Törpevasút is – ez egy kétszáz méter hosszú nyomvonalú, hamisítatlan erdei kisvasút, amely a fák között kanyarogva ismerteti meg a gyerekekkel a baromfiudvar lakóinak életét. Mindezek mellett a Vadaspark előtti réten megújult a táj jellegzetes eleme, a fát, falombokat formázó látványos esőbeálló is.

A kibővült és megújult helyszíneken a Vadaspark munkatársai száz szakvezetést, a „Házhoz megy a Vadaspark” programban ötszáz óvodai, iskolai bemutatót és több mint negyven hétvégi ismeretterjesztő rendezvényt tartottak. A magyar diákokat ingyenes kulturális programokhoz segítő Lázár Ervin Program keretében tavaly hetvenhat csoportot fogadtak, tematikus természetismereti nyári táboraikban – teljes kihasználtság mellett – több mint négyszáz gyermeket táboroztattak.

A Budakeszi Vadaspark nemcsak programhelyszín, hanem valódi állatkerti feladatokat ellátó intézmény, amely fajfenntartási és fajmegőrzési programokat működtet. Ez utóbbiak közül a legnagyobb siker a Vadasparkot alapító Pilisi Parkerdő Zrt-vel és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal közösen létrehozott Vadmacska Fajmegőrzési Program. A két éve zajló program eredményeit már a második Vadmacska Konferencián foglalták össze tavaly év végén. A programban az együttműködő szervezetek szakemberei szisztematikusan térképezik fel a Budai-hegység, a Pilis és a Visegrádi-hegység veszélyeztetett vadmacskaállományát kameracsapdákkal, valamint terepi megfigyelésekkel.

A program fontos eleme a Vadasparkba ellátogatók és az említett hegységek közelében élő lakosság szemléletformálása, macskatartási attitűdjeinek feltérképezése. E munkák alapján készített Turi Luca, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem hallgatója, a Budakeszi Vadaspark gyakornoka tudományos kutatást, és ért el szép TDK-eredményt.

 

További információ: sajto@bkvp.hu

 

Cikk kép
Cikk kép