A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Március 8-án, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tarnaszentmiklósi gazdálkodási központjának átadásán Nagy István Agrárminiszter kiemelte: az elmúlt 10 évben Magyarország soha nem látott mértékben valósított meg természetvédelmi beruházásokat.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedben a több mint 78 milliárd forint összértékű, döntően nemzeti park igazgatóságok által végrehajtott 186 egyedi beruházás révén összességében csaknem 320 ezer hektárnyi területen javították, illetve javítják az élőhelyek állapotát.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt években a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében 12 projekt támogatását nyerte el, ezekből 1 projekt már le is zárult. Hat projektberuházás összegét fordítják élőhelyfejlesztésre vagy helyreállításra, 3 esetében pedig a területkezelési infrastruktúra fejlesztése valósul meg - sorolta a miniszter.

Kifejtette, az teszi igazán egyedivé a Bükki Nemzeti Parkot, hogy az igazgatóságok közül egyedül itt található magyar merino juhállomány 445 darab állattal, valamint a szintén egyedülálló Kárpáti borzderes szarvasmarha-állomány 64 példánnyal, ami jelentős, hiszen a nemzeti park igazgatóságok szerepe kiemelt az extenzív állattartás hosszú távú fennmaradásában. Ezért is volt fontos a BNPI tarnaszentmiklósi gazdálkodási központjának több mint 1,5 milliárd forintból történő megvalósítása.

A fejlesztésnek köszönhetően megépülhetett a növendékistálló, valamint a gulyaistálló konténer tárolóval és orvosi vizsgálóval. Emellett 500 egyedből álló, vegyes ivarú és korcsoportú magyar szürke szarvasmarha állomány elhelyezésére alkalmas istállókat és karámrendszert is létrehoztak, továbbá a személyzet létszámának megfelelő szociális és kezelői helyiségeket, irodát, raktárat, öltözőt, pihenőt, konyhát és vizesblokkot alakítottak ki, illetve megvalósult a gépek elhelyezésére és karbantartására szolgáló gépszín és javítóműhely kialakítása is.

 A génmegőrzésben, a fajtafenntartásban és a tájrehabilitációban kulcsfontosságú szerep hárul nemzeti parkjainkra - hangsúlyozta a miniszter.