Néhány hete már arra biztattam a Nimród olvasóit, hogy látogassanak el valamelyik magyar állatkertbe, vagy ha tehetik, többe is. Cikkemben bemutattam néhány olyan állatot – orrszarvút, elefántot, antilopot – amelyeket érdemes „személyesen” is megismerni. Most a hegyivadászok kedvenceivel folytatom a sort.
Az 1912-es év fordulópont volt a budapesti állatkert történetében, ekkor adták át a nagyközönségnek újra az intézményt, ezúttal teljesen felújítva, gazdag állatállománnyal. Két hatalmas műsziklát is emeltek azzal a nem titkolt céllal, hogy a magashegyi állatokat méltó környezetben mutassák be. A pompás gondolat és a dekoratív sziklák mégsem teljesen váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis rajtuk nyáron agyforraló meleg volt, és hiányzott az árnyék. A bemutatott fajok száma és összetétele azonban mindenképpen említésre méltó, ha még csak távirati stílusban is: sörényes juh, muflon, zerge, alpesi kőszáli kecske, pireneusi kőszáli kecske.
Ezt követően a fajszám csökkent, részben azért, mert a sziklák útjait lezárták a látogatók elől, kezdetben azért, mert állítólag néhányan róluk leugorva vetettek véget életüknek, ill. a második világháborúban olyannyira megsérültek, hogy életveszélyes lett volna a tömeget felengedni rájuk.
Így a magashegyi fajok tartása, egészen a hetvenes évek elejéig minimálisra zsugorodott. (Ugyan időről-időre felbukkant a sörényes thar, a sörényes juh és az alpesi kőszáli kecske.) Ekkor azonban az akkori igazgató, dr. Szederjei Ákos felettébb ritka núbiai kőszáli kecskéket, illetve pödröttszarvú kecskéket, vagy más néven markhorokat hozatott. Mindkét faj sokáig remekül szaporodott, ám a tenyészállomány később kiöregedett. Ma három hegyvidéki patással találkozhatunk Budapesten: a muflonnal, a sörényes juhhal és az aranyszőrű takinnal. A sörényes juh nem is olyan régen szinte minden magyar állatkertben jelen volt, köszönhetően annak, hogy a faj remekül szaporodik fogságban. E kecsketulajdonságokkal is rendelkező különleges juhfaj az Atlasz-hegységben és a Szahara szigethegységeiben honos. Öt alfaja ismert, ám az idők folyamán ezek fogságban keveredtek egymással. Jobbára vadászati célból telepítették Mexikóba, Spanyolországba (a kontinensre és a Kanári-szigetekre egyaránt), valamint az Egyesült Államokba. Emellett még Csehországban is él egy kisebb állománya. Noha egy igen dekoratív trófeájú patásról van szó, a hazai vadászok viszonylag ritkán vadásztak és vadásznak rá. Széchenyi Zsigmond 1935-ben, Szudánban ejtett el egy példányt, s – egyebek mellett – így ír róla: „Annál gyakrabban találkozhatunk vele állatkertben, ahol nyilván jól szaporodik. A vad kosokat azonban sosem díszíti olyan szép, földig érő, valósággal kötényszerű szakáll, mint a bizonyára kiadósabb rabkoszton élő szelídekét.”
Aki sörényes juhokat szeretne látni, annak a Budapesti, Veszprémi, Debreceni, Nyíregyházi vagy a Kecskeméti állatkertek valamelyikét kell meglátogatniuk.
S ha már a juhoknál tartunk, van egy faj, amely igazán megdobogtatja a hegyivadászok szívét. Ez pedig a kék juh. A kék juh szőrzete a hátán kékesszürke árnyalatú, amely sziklás élőhelyén kiváló rejtőszínt biztosít számára. A kos szarva jellegzetesen kifelé forduló, a vége hátrafelé csavarodik, hossza akár 80 cm is lehet. A faj eredeti élőhelye a Himalája hegyei, a Tibeti-fennsík és a körülötte lévő hegyvidék. A Miskolci Vadasparkban él egy kisebb nyáj. Érdemes megnézni őket, már csak azért is, mert Európa állatkertjeinek ez az egyik legnagyobb ritkasága. Mivel a hazai állatkertek gyakran éppen fekvésük miatt különböző vadjuhfajok tartására nem rendezkedtek be, itt véget is ér a lista. A vadkecskéket pedig csak egy faj képviseli nálunk, a szibériai kőszáli kecske. Belső-Ázsia lakója, több alfaja ismert. Új-Mexikóba betelepítették. Az évszakok között több mint 100 kilométert is vándorolhat. Trófeája kívánatos, ezért a hegyivadászok kedvelt zsákmánya. Állatkertekben a leggyakrabban látható vadkecske, hazánkban először Veszprémben mutatták be, ma már Szegeden is látható.
A hegyvidéki patások bemutatását zárjuk a zergével. Egy-két alkalommal bemutatták Budapesten is, évtizedekkel ezelőtt Veszprémben próbálkoztak meg a tartásával, sajnos kevés sikerrel.
A zerge állatkertekben kényes, nem egykönnyen tartható sokáig egészségben. Magyarországon csupán a Szegedi Vadasparkban él egy zergecsalád.
Fotó: a szerző felvételei