Hol van már a tavalyi hó? – mondhatnám, azonban a történet ennél tíz évvel régebbi, amikor még foga volt a télnek.
A helyi vadásztársaság egy nagy kiterjedésű dunai ártéren, a téli fácánvadászat megkönnyítése céljából, a 2-2,5 méter magas nádasban hossz és keresztirányú nyiladékokat vágott szárzúzóval. A terület közepén egy megközelítőleg 30 méter átmérőjű tisztást is kialakítottak, amit a nyiladékok egy része is érintett.
Január közepe, -9 Celsius-fok, 20-22 centiméteres hó, tiszta levegő, igazi téli fotós idő. Még sötétben, csikorgó hóban a lábam alatt indultam neki a nádasnak. Tíz perc séta után leültem az ártéri erdővel határos nádfal elé. Háromlábú állvány, nagy objektív, álcaruha. Kezdett pirkadni, megindult az élet a nádasban. Sejtelmes zörejek, ébredező énekesmadarak hangja, legallyazó fácánkakasok kakatolása, nádfalon átgázoló őzek tették elviselhetővé a hideg téli reggelt.
Igazán jó fotós téma nem adódott, így két óra elteltével, hátrahagyva az állványt, széket, hátizsákot, jó széllel elindultam cserkelni a tisztás felé. A csikorgó hóban óvatos léptekkel közelítettem, majd elérve a nádfal széléhez, kikukucskáltam. Az ott lévő néhány fácán hangos robajjal emelkedett a magasba, szárnyukkal hófelhőt kavarva. Mivel javában tartott a rókanász, arra számítottam, hogy a tisztáson sikerül lencsevégre kapni egy átfutó bálozót. Fotós alany hiányában tovább mentem, majd vagy 150 méter megtétele után egy másik sávban visszaindultam a felszerelésemért. Áthaladva a nagy tisztáson, éppen beértem a nádfal közé, mikor a szemem sarkából megpillantottam a szemben lévő oldalon egy rókát.
Azonnal hasra vágtam magam, fejemre húztam az álcaruha kapucniját, kezemmel feltámasztva az objektívet, vártam a fejleményeket. A róka óvatosan elindult a tisztáson keresztül, egyenesen felém. Kis idő múlva valami gyanús lett neki, megállt, orrát magasan tartva szimatolt a hideg levegőben. Ekkor vettem észre, hogy az orrán egy kis hókupac van, amely még akkor sem esett le, mikor fejét leszegve újra felém tartott. Egyre közelebb és közelebb jött, majd kb. 12-13 méterre, valószínű a gép zajától megállt előttem. Gyönyörű téli szőrzetét borzolta a metsző szél. Néhány percen keresztül ebben a pózban szemeztünk, majd megunva fekvő alakom mozdulatlanságát, megfordult és angolosan távozott.
Talán 20-25 percig hasaltam a hóban, szemöldökömön zúzmara képződött, kezem kesztyűn keresztül is szinte az objektívhez fagyott, de megérte.
