Az apróvad vadászata nem lenne eredményes a gondos, áldozatos apróvadgazdálkodás nélkül. De hogyan kapcsolódik mindez a kutyázáshoz? És hogy kerülnek képbe a tacskók és terrierek egy címadó mondatba az apróvadas területek hivatásos vadászaival? Hiszen nekik vizsla kell és kész. Vagy nem (csak)?
A vadászatok során természetesen a vizsláké (illetve retrievereké, fürjész- és kajtatóebeké) a főszerep, hű társaink nélkül elképzelhetetlen lenne egy-egy sikeres társas vadászat. De sajnos a vadászok többsége – tapasztalatom szerint – nem szereti és néha nem is tudja különválasztani a vadgazdálkodást a vadászattól. Ebben a rövid írásban leginkább szeretném felhívni a figyelmet erre a különbségre, hiszen fantasztikusan jó szakemberek gondoskodnak országszerte az apróvadról, arról az apróvadról, amiről rajtuk kívül senki más nem. Hivatásos vadászainknak pedig minden segítségre szükségük van a napi munkájuk során.
Másrészt ki kell mozdulnunk abból a szakmai komfortzónánkból, ami egyelőre nem engedi nekünk, hogy az elérhető, lehető legteljesebb eszköztárát használjuk a vadgazdálkodás gyakorlati módszereinek. Ez épp úgy igaz a csapdázásra, mint a kutyával végzett vadgazdálkodásra – és itt most kifejezetten nem a kutyás vadászatra, hanem a napi, gyakorlati, kutyával végzett vadgazdálkodásra gondolok!
A kutyázást – akár a csapdázást – erőltetni, előírni ugyan lehet, de soha nem lesz hatékony, ha a hivatásos vadász kollégának nincs hozzá kedve és affinitása. Bár nem tartom szerencsésnek a kutyákat a gyerekekhez hasonlítani, mégis talán a legjobb hasonlat az, amit a gyerekvállalás előtt is szoktunk hallani: „Olyan ez, mint a tetoválás az arcon, igazán akarni kell, hogy belevágjunk”. Így aztán valóban hatékonyan csak annak a szakembernek az eszköztárába kerülhet be egy teljes értékű, négylábú kolléga munkája, aki szívvel, lélekkel veti bele magát a kutyával való, közös munkavégzésbe és társként tekint rá. Akiben ez nincs meg, meg fogja találni a saját maga számára is igazolható kifogást, hogy neki miért is nincs rá szüksége, sőt, miért nem is igazán segítség? Ő „ki fogja takarítani” a területét márciusig csak csapdát használva. Vagy kár az erőfeszítésért, a szomszéd úgy sem csinál semmit. Vagy van a szomszéd faluban három terrier is, majd hívom őket, ha kotorékozni kell.
Saját példákat fogok hozni, elsősorban külföldről, hogy lássuk, milyen módszereket nem használunk, vagy nem használunk ki teljesen. Több év hazai, a szakmában eltöltött év után lehetőséget kaptam Észak-Amerikában hivatásos vadászként dolgozni, ahol kis tacskóm, Vackor nélkülözhetetlen kollégának bizonyult. Gyakorlatilag egy négy Magyarország méretű mocsárvidék közepén kezeltem 2000 hektárt. Talán szükségtelen leírnom, milyen elképesztő méretű állományok fogadtak a különböző ragadozó fajok esetében. A „szivacs-hatásról” már nem is beszélve. Itt vált számomra teljesen egyértelművé, hogy a lehető leghatékonyabb ragadozógazdálkodás eléréséhez a teljes eszköztárat ki kell használnom, hogy eredményt érhessek el az apróvad érdekében. Mondhatnám úgyis, hogy: „Amit látunk, arra lövést tudunk tenni. Amit nem látunk, arra telepíthetünk csapdát. Amit nem tudunk „egyenes golyóval” terítékre hozni, vagy a csapdánkba csalni, előszedi nekünk egy jó kutya!”
A kotorékfoglalás időszakában egy „kiürített terület” (ilyen egyébiránt nem létezik!) mágnesként vonzza a szőrmés kártevők nőivarú egyedeit. Ebben az időszakban a fasorok, csenderesek lejárása rendkívül hatékony, és éppen az apróvad számára legérzékenyebb időszakban tehetjük értük a legtöbbet. A kotorékok felkutatása során sokkal többet találtunk együtt. Egy, a területre bevezető fasoron öt ismert kotorék mellett még nyolcat találtunk közösen. Miközben lejárunk egy-egy fasort, sokkal gyorsabban, megbízhatóbban dönti el nálunk, hogy lakott-e a járat, és ha igen, éppen bent van-e a lakója? A borz esetében ez végtelenül meggyorsítja a munkánkat, hiszen, ha borz van bent, csak rátesszük a testszorító csapdát és mehetünk tovább a dolgunkra. Sokszor közben kis társunk a fára ugraszt egy-egy szőrmés ragadozót, vagy kiröppentünk egy tojásrabló madarat, ezzel a módszerrel a legjobb időben vehetjük le a legnagyobb terhet az apróvad válláról.
A kazlak, a volierek, az apróvad etetők környékének rendszeres átnézése, a paktányozás szintén olyan napi/heti feladat bizonyos időszakokban, ami még nagyon sok csapdával sem lehet annyira hatékony, mint a céltudatos csapdázás kutyázással kiegészítve.
Ragadozó hívásakor pedig kis társunk fülénél semmi sem jelzi megbízhatóbban, honnan érkezik a nyúlsírás hangjára a sakál vagy épp a róka.
Az apróvad számára minden róka, patkány vagy dolmányos varjú elejtése az életet jelenti. A hivatásos vadászaink számára pedig minden, sebzetten a kotorékba menekülő róka, vagy kazalból ugrasztott nyest értékes dúvadjelet eredményezhet, ezzel olyan többletbevételhez juttatva őket, melynek egészen biztosan minden vadőr családjában van helye.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2022. évi novemberi lapszámában.
