A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Sok vadászatra jogosult aggódott, hogy az aszály miatt gyengébb lesz idén az agancsfelrakás. Részben igazuk lett, de így is volt bőven érmes bika és több rekord is született.

Az idei bőgés vége óta a vadászatra jogosultak sorban rendezik a trófeaszemléket, hogy bemutassák területük büszkeségeit. A teljesség igénye nélkül – hiszen képtelenség ennyi eseményről mind tudósítani - mutatunk be egy csokrot a Nimródhoz beérkezett beszámolókból.

Szeptember 25-én trófeamustrát tartott a Baranya megyei Garéi Gímszarvas Vadásztársaság, ahol 23 gímszarvas agancsot állítottak ki, melyek közül 8 arany-, 9 ezüst-, és 3 bronzérmes szerepelt. A legkiválóbb trófea megdöntötte a helyi tömegrekordot 14,97 kilogrammal.

Cikk kép


Szeptember 27-én
 a Baranya megyei Martonfa különleges eseménynek adott helyszínt. Az Országos Trófeabíráló Testület 2017-es megalakulása óta először tartott külső helyszínen trófeabírálatot, aminek az az oka, hogy egyszerre tizenkét baranyai, illetve négy Zala megyei gímszarvasbika került terítékre rövid időn belül, melyek az elsőfokú bírálaton meghaladták a 230 pontos nemzetközi ponthatárt.

Cikk kép


Szeptember 30-án
 a Gyótai Vadásztársaság idei trófeaszemléjén 28 trófeát láthattak az érdeklődők. A közép és idős korosztályba tartozó trófeák átlagtömege 9,5 kilogramm, átlagkora pedig 11 év volt. Az idős korosztályba 12 gímszarvas tartozik, ezek közül 6-nak 10 és 14 kilogramm között van az agancstömege. A legnagyobb trófea 13,85 kilogrammot nyomott a mérlegen, és 236,15 nemzetközi pontot kapott a hivatalos bírálaton. Az érmes trófeák aránya 86 százalék, ebből bronzérmet 4, ezüstöt 9, aranyérmet pedig 6 gímbika érdemelt ki.

Cikk kép


Október 2-án
 a Válickavölgye Vadászklub trófeaszemlét tartott. Szeptember végéig 33 gímbika került terítékre és a szemle időpontjáig 27 trófea lett lebírálva. A trófeák tömege 3 és 14 kilogramm között váltakozik, a bikák életkora pedig 3 és 12 év között. Az idei rekord egy 250,59 nemzetközi pontra bírált, 14,01 kilogrammos trófea. Az addig lebíráltakból 3 arany-, 7 ezüst- és 10 db bronzérmes lett és több trófea bírálatra várt még a rendezvény idején.

Cikk kép


Október 5-én
, Alsóperén tartotta éves trófeaszemléjét a Verga Zrt., ahol 3 erdészet 75 trófeáját mutatták be. A Zirci Erdészetnél 68, a Kab-hegyen 50, Királyszálláson pedig 39 bika került terítékre. A trófeák átlagtömege 5,93 kg, a legnagyobb trófeatömegű - 9,95 kilogrammos - bika a Zirci Erdészetnél esett. A 157 trófeából 83 érmes, ami az eddig bírált bikák esetében 53 százalékot jelent, megfelelve az elmúlt évek tendenciájának. Idén 19 ezüst- és 64 bronzérmes trófea lett. A 157 agancsost 124 vendég ejtette el.

Cikk kép


Október 7-én
 megtartotta a Bakonyerdő Zrt. éves trófeaszemléjét, a Sárosfői Trófeamustrát. A Devecseri Erdészet Sárosfői Vadászházánál 115 – még bírálatra váró – gímbika agancsát tekinthették meg az érdeklődők. A szeptemberi bőgésben az erdőgazdaság területén 139 gímszarvasbikát hoztak terítékre a vendégvadászok. A trófeák átlagtömegei a korábbi évekhez hasonlóan alakultak, a legnagyobb trófeatömegű bika (10,19 kilogramm) a Balatonfüredi Erdészet területén esett.

Cikk kép


Október 8-án
 tartotta a gímszarvasbika főidényt lezáró trófeaszemléjét a bajcsai vadászházánál a Nagykanizsai Erdőgazdasági Dolgozók Vadásztársasága. 32 gímszarvasbika került terítékre, ebből 28 agancsát mutatták be a szemlén, valamint még kettőt kiállítottak: egy fiatal, rendkívül jó képességű bika villanypásztorba gabalyodva pusztult el, a másikra pedig elhullott állapotban találtak rá. Utóbbi agancsának tömege 16 kilogramm volt. A bemutatott trófeák közül 2 kapott aranyérmet a bírálat során, 10 ezüst-, 5 pedig bronzérmes lett. Ez 60 százalékos érmes arányt jelent. Az érmes átlagtömeg 8,6 kilogramm volt. Az idei legszebb bika agancsa 13,8 kilogrammot nyomott.

Cikk kép

Október 8-án, a trófeaszemléjén 76 trófeát mutatott be a Kaszó Zrt. A bőgésben terítékre kerülő bikákat 64 vendég ejtette el. A kiállított trófeák érmesaránya 70 százalék, szeptember 22-ig a trófeák átlagtömege 7,65 kilogramm volt – ez a szám évről-évre emelkedik –, majd szeptember végére 7,3 kilogrammban állt meg.

Cikk kép


Október 11-én
, a mátrai Nagyhalmaj-tisztáson rendezte meg az Egererdő Zrt. az idei Heves megyei gímbika trófeaszemlét, amelyen 150 trófeát mutattak be. A megyében a tavalyi 21-ről idén 25 százalékra emelkedett az érmes trófeák aránya. Az Egererdő Zrt. területein a szemléig 108 bika került terítékre, a legnagyobb trófea 9,10 kilósnak bizonyult. Az érmes bikák átlagtömege 6,81 kg volt. Az idényben a 205 bika mellett 800 tarvad elejtése is szerepel a tervben. A trófeaszemlén a közönség láthatta az év legerősebb – négy évtizedes rekordot megdöntő – 11,76 kg-os Heves megyei gímbikáját.

Cikk kép

Október 13-án nagy érdeklődés övezte a SEFAG Zrt. trófeaszemléjét Nagysallérban. A bőgési időszakban a 8 vadászterületen összesen 157 gímbika került terítékre, a trófeák átlagtömege 8,04 kilogramm volt. A legnagyobb 24 órás tömegű és egyben a legnagyobb pontszámú – 14,66 kg-os, valamint a megyei bírálaton 247,23 C.I.C. pontos – trófea Lábod-Nagysallérból származik. A 157 bika bírált korának átlaga 10,03 év, 126 az érmes trófeák száma, ami hozzávetőleg 80 százalékos érmesarányt jelent. A 10 kg feletti bikák száma 20 egyed, a 157 bikából 59 öreg, 91 középkorú és 7 példány a fiatal korosztályból került ki.

Cikk kép


Október 14-én
 a 21. trófeaszemléjét tartotta a Zalaerdő Zrt. a szentpéterföldei vadászházánál. A szeptemberi gímbika vadászati főidényben 195 bikát sikerült terítékre hozni, közülük 156 trófea lett érmes, ami 80 százalékos arányt jelent. Ebből 26 arany, 69 ezüst, 61 pedig bronz minősítést kapott. Az érmes átlag trófeatömeg 8,4 kilogramm körül alakult és 22 bika volt 10 kilogramm feletti. A legnagyobb tömegű trófea 14,74 kg volt és 234,17 pontot érdemelt, a legtöbb pontot pedig egy 12,26 kilogrammos trófea kapta, ami 236,75 nemzetközi pontot ért el.

Cikk kép


Október 15-én
, immáron negyedik alkalommal rendezték meg a 303-as számú Illancs-Bugaci Vadgazdálkodási tájegység gímszarvas trófeaszemléjét, a Nemesnádudvari Nimród Vadásztársaság és Kammermann Péter tájegységi fővadász közös szervezésében. A trófeatéren 12 vadászatra jogosult 63 trófeája volt mustrálható. A tájegységben addig bírálatra bemutatott 352 gímbikából 197 kapott érmes minősítést, a tizenegy alkalommal megtartott trófeabírálati napokon. A tájegység 39 jogosultja közül 26 vadászterületén esett érmes bika. A 197 trófeából 34 arany-, 88 ezüst-, míg 75 bronzérmet kapott. Kettő trófea összpontszáma haladta meg az elsőfokú bírálaton a 230 pontot: a legnagyobb trófeatömegű (12,68 kg) és a legmagasabb nemzetközi pontszámú 232,78 gímbika.

Cikk kép


Október 15-én
, délután tartotta hagyományos trófeaszemléjét a nagykanizsai Miklósfa Parkerdő Vadásztársaság. A 4500 hektáros vadászterületen, a szeptemberi főidényben a számukra engedélyezett 15 gímszarvasbikából 9-et sikerült terítékre hozniuk. Ez a szám a korábbi évek eredményei mögött elmarad, agancstömegben viszont javult, 7,9 kilogrammos átlagtömeget értek el. A trófeák 77 százaléka kapott érmet a bírálat során, 1 aranyérmet, 5 ezüstöt, 1 pedig bronzérmet érdemelt.

Cikk kép


Október 15-én
, a magyarszerdahelyi Régi Csárdánál került sor a gelsei Héthatár Vadásztársaság közgyűléssel egybekötött trófeaszemléjére, amelyen 28 trófeát mutattak be. Közülük tizennégy trófea értékelése szerint 2 arany-, 4 ezüst-, 5 pedig bronzérmes lett.

Cikk kép


Október 15-én
 a Tuskósi Vadász Egyesület trófeaszemlét tartott. A területén szeptember-október hónapokban 24 bika esett, a trófeák átlagtömege 8,65 kilogramm, az érmesarány 78 százalék, a terítékre került bikák átlagéletkora pedig 9,63 év volt. A 24 bikából 6 öreg, 13 középkorú és 5 példány a fiatal korosztályból került ki. 10 kilogramm felett két bika esett, ezek trófeatömege 12,01 és 10,52 kilogramm.

Cikk kép


Október 15-én,
 múlt szombaton tartotta trófeaszemléjét a vasvári Római Sánc Vadásztársaság. A társaság képviseletében Bondicz Zoltán elmondta: jól sikerült a gímszarvasbika-főidény, mely során több 9-10 kilogramm trófeatömegű bikát is terítékre tudtak hozni. A 12 vendég által lőtt bikák átlagos trófeatömege 8,36 kg, kettő trófea ért a bírálat szerint arany-, kettő ezüst-, egy pedig bronzérmet. A legnagyobb tömegű trófea 10,80 kg-os volt.

Cikk kép


Október 15-én,
 a Káld-Hidegkúti vadászháznál rendezték a 10. Vas megyei Gímszarvas Trófeaszemlét, melyen 19 vadászatra jogosult 135 trófeáját láthatták az érdeklődők. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. területén, a kiállítás időpontjáig 139 bikát ejtettek el, melyből 70 trófeát vittek a szemlére. Vas megyében, a vadászati hatóság által jóváhagyott éves vadgazdálkodási terv összesen 1508 gímbika elejtését írja elő. Október 12-ig az 53 vadászatra jogosult 661 trófeáját bírálták el, amelyből 57 százalék az érmesek aránya. A bőgés idején elejtett legerősebb bika agancsa 14,93 kg, másodiké 13,18 kg, a harmadiké pedig 12,46 kg volt.

Cikk kép