Kinek, mi számít kincsnek? Az elhivatott vadásznak biztosan az egy olyan könyv, amelyből tanulhat és hasznát látja a mindennapok cserkelései, megfigyelései során. Nézzük, mit talált Bodnár Zsolt kollégánk!
Falun nőttem fel, falun is élek. A falusi ember számára a természetben sétálni nem jelent oly’ nagy wellness élményt, hiszen a mindennapok része. Talán ezért is lehet, hogy jáger lelkem inkább a cserkelést választja – ha lehet – a lesen ülés helyett. Persze ez utóbbi is rejt számtalan csodás percet, de gyalogosan túljárni a rafinált vad eszén mégis csak izgalmasabb. Például, mikor már úgy éreztem, hogy a szelet is sikerült „becsapnom” és hangtalan létezésként emeltem vállamhoz fegyverem, de a szajkó belekiabált… a lövés elmaradt, az élmény, az újabb tapasztalat szerzés mégis az enyém maradt. Erre mondta a gróf: „…több erdőzúgás”.
Kertek alatt jár a tavasz, és agancsolt hercegeinket lassan érdemes lesz figyelni. Egy éve Dr. Bertóti István Őzhívás című könyvével a hónom alatt indultam neki a területnek, viszont most egy újabb kincset találtam. Szidnai László: Trófeák kikészítése és bírálata (Mezőgazdasági Kiadó 1978). Nem mai, de képanyaga annál értékesebb. Igen, fekete- fehér, amit én nem bánok, hiszen a területen történő bírálathoz sem kapunk mindig optimális fényeket a Teremtőtől. Részletesen bemutatja egy-egy agancs pontozásának szempontrendszerét, a különféle agancstípusokat, a szín és a gyöngyözöttség fontosságát. Segítséget nyújt az agancs alapján történő kormeghatározásban, illetve – bár ezt csak az elejtés után vizsgálhatjuk – a fogazatról is olvasunk hasznos információkat.
A könyv kiváló útmutatást nyújt a többi nagyvad és ragadozó bírálatában is. Szakítsunk több időt a vad megfigyelésére, hiszen nincs is attól emelkedettebb pillanat, amikor a kereső távcsővel hónapokon át figyelt vad egyszer csak a szálkeresztben áll és később trófeaként, elejtésének élménye szívbe írt emlékként örökre megmarad.