A link vágólapra másolva!
Fotók: Mizsei Bernadett
Fotók: Mizsei Bernadett

Együttműködési megállapodást írt alá a Veszprém Megyei Kormányhivatal és az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Területi Szervezete a Somlótája Vadásztársaság nagyalásonyi székhelyén.

Az egyezmény eredményeképp a jövőben a vadászatra jogosultaknak nem kell Veszprémbe szállítaniuk a trófeákat, hiszen a három vadgazdálkodási tájegységben külön, kihelyezetten végzik majd a trófeabírálatokat az őzbakidényt, illetve a gímbika- és a dámbikavadászatot követően.

Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott a helyszínen elmondta, a hivatal és a megyei vadászkamara évek óta kiváló együttműködésének adnak írásos keretet ezzel a megállapodással.

– A két szervezet legfontosabb kapcsolódási pontja a trófeabírálat. Ezért örömmel fogadtam elnök úr felkeresését az együttműködéssel kapcsolatban. A hivatal Földművelésügyi Osztálya Vadászati Osztályának munkatársai végzik ezeket a bírálatokat Veszprémben. Eddig minden vadászatra jogosultnak a helyszínre kellett szállítani a trófeákat. Az együttműködési megállapodásnak köszönhetően azonban a jövőben a megyében lévő három vadgazdálkodási tájegységben kihelyezetten tartanak majd egy-egy napon trófeabírálatot az őzbakidényt, illetve a gímbika- és a dámbikavadászatot követően – ismertette a megállapodás lényegét a kormánymegbízott. Takács Szabolcs szerint ezzel időt és energiát spórolnak a vadásztársaságok tagjainak. Megjegyezte, a vadászati hatóság szakemberei is örömmel vették a megállapodást, és szívesen hajtják végre a helyszíni bírálatokat.

– A vadászat egy olyan hagyomány, olyan kulturális örökség, melyet minden erőnkkel fenn kell tartani, támogatni és működtetni kell. Vadászemberként eltökélt vagyok ebben, és örülök annak, hogy ehhez a célhoz olyan partnerekre találhatunk, mint a megyei vadászkamara. Bízom abban, hogy ez a megállapodás újabb együttműködési lehetőséget teremt majd – tette hozzá a kormánymegbízott. Takács Szabolcs köszönetet mondott a megyei vadászkamarának és kiemelten Pap Gyula elnöknek, hogy eredményesen segítik a hivatásos vadászok munkáját, képviselik a sportvadászokat, illetve a vadásztársaságokat, ápolják a vadászati hagyományokat, és élen járnak a fejlődéshez szükséges szakmai anyagok elkészítésében, valamint a képzések megszervezésében.

Pap Gyula kamarai elnök szerint a szerződés legértékesebb pontja az, hogy bizalmi elven működik. – Megtisztelő, hogy a kormányhivatal egy rábízott hatósági feladat ellátásába beengedi a kamarát, és együttműködik velünk. Hogy ezt kiérdemeljük, előbb bizonyítanunk kellett alkalmasságunkat – mutatott rá. – Mint vadgazdálkodási vezetőnek nagy vágyam teljesült ezzel a megállapodással, hisz a trófeabírálat kikerült a vadászterületre. Itt az egymás mellett működő, évek óta együtt gazdálkodó társaságok láthatják a munkájuk eredményét egy trófeabírálat keretein belül – tette hozzá. Mint fogalmazott, ez azért is fontos, mert a 20 évre szóló vadgazdálkodási időszak első 5 éve letelik, és a vadászatra jogosultaknak a tájegységi fővadászokkal együtt számot kell adniuk arról, miként teljesítették az ütemterveket, hogyan alakultak az elejtési számok, és sikerült-e végrehajtani a fő célt, a vadállomány minőségi javítását. – A kihelyezett trófeabírálatok után a kormányhivatal szakembereivel együtt talán lehetőség nyílik arra is, hogy ezeket áttekintsük, egymás munkáját pozitív irányba mozdítsuk, és ha szükséges, építő negatív kritikákat is megfogalmazzunk – fűzte hozzá.

Pap Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy a vadgazdálkodás nehéz időszak előtt áll az aszályt, a mezőgazdasági árakat, a vadkárokat és az élőhelyek szűkülését figyelembe véve. – Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy Veszprém megye vadgazdálkodói eleget tesznek majd a kihívásoknak, képesek lesznek arra, hogy végezzék azt a szakmai munkát, amit meghatároztak, és amit el is várnak tőlük. Biztos vagyok abban, hogy ha mi ezt a munkát ilyen összetartással folytatjuk, sok ilyen hasznos és előremutató együttműködési megállapodást köthetünk még a jövőben – tette hozzá.

Cikk kép