Vadászatra jogosultakat kérdeztünk a vadkárról.
A vadászati év végeztével, a vaddisznóhajtásokat követően lecsendesül az erdő, kilombosodnak a fák, és kizöldül a határ is. Az őszi kultúrák mellett most már a friss vetés és a zöldülő táblák is terített asztalként csalogatják a vadat, és a vadgazda figyelme a szeptemberi bőgésig szükségszerűen a vadkárelhárítás felé fordul, hiszen a magas terményárak soha nem látott kihívások elé állítják a vadászatra jogosultakat. Itt a vadkárral való foglalkozás ideje!
Legyen a terület nagy- vagy apróvadas, a vadgazdálkodók minden törvényes eszközzel és módszerrel igyekeznek mérsékelni a károkat, mert – ahogy a beszámolókban látni fogjuk – sokszor e szempontból a társaság számára valóban a „lét a tét”.
A modern eszközök ma sem helyettesíthetik a kétkezi munkát – mert a vad leleményes és módfelett alkalmazkodó –, ahogy az emberi tényezőket sem, hiszen a mezőgazdasági termelőkkel fenntartott jó kapcsolat kulcsfontosságú a vadkár megnyugtató rendezése érdekében. Az ország legkülönbözőbb területein gazdálkodó gyakorlati szakemberek osztják meg tapasztalataikat az olvasókkal, mely növénykultúrákban mely fajokkal szemben, illetve milyen eszközökkel veszik fel a „harcot”, és beszámolnak arról is, milyen eredménye van az áldozatos munkának.
A szarvas éjszakai vaddá vált
A 4000 hektáron, vegyes vadas területen gazdálkodó Veszprém megyei Billege Vadásztársaság meglehetősen sajátos körülmények között működik, és számos kihívással szembesül a vadkárelhárítást illetően. Gazdálkodásuk alapja a gímszarvas, a vaddisznó és az őz. A vadászterület több mint 80 százaléka mezőgazdasági művelés alatt áll, ezek többsége szántóföld, illetve rétek, legelők, emellett pedig jellemzően szőlők és gyümölcsösök tarkítják a területet.
– Egyfelől kihívást jelentenek az állami kezelésben lévő, Natura 2000-es területek – láprétek és nádasok –, ahol intenzív vadászat nem folyik, ám nagyon jó búvóhelye a vaddisznónak és újabban a gímszarvasnak is – kezdi mondandóját Málik Zoltán, a társaság elnöke. Mivel az erdőből kiszorult a vad – az új erdősítések többsége kerítéssel védett –, ehhez alkalmazkodva más területekre vándorolt, és az elmúlt évek tapasztalatainak tükrében azt mondhatom, hogy a környékünkön módosult a gímszarvas élőhelye. A vadkár szempontjából a déli területrészről a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól, illetve az északi és nyugati szomszédaink nagy kiterjedésű állami erdőterületeiről átjáró váltó vad régóta problémát okoz, amit a nappal az erdők helyett a nádasokban nyugalmat találó szarvas csak tovább tetézett. Ennek következtében ma más módszereket vagyunk kénytelenek alkalmazni, mint korábban – 13 éve gazdálkodunk a területen –, hiszen az idő előrehaladtával nem csak a faj élőhelye, de a viselkedése is megváltozott, és a szarvas egyre inkább éjszakai vaddá vált – osztja meg tapasztalatait a szakember.
A társaság dolgát nem könnyíti meg az a tény sem, hogy a Balaton közelében gazdálkodnak, így óriási a környéken az idegenforgalom.
– A turisták körében népszerű vulkáni csonka kúpok, az úgynevezett tanúhegyek egy része a vadászterületünkhöz tartoznak. A nyári időszakban – amikor a csülkös vad kártétele a legnagyobb mértékű mind a szántóterületeken, mind a gyümölcsösökben – a megnövekedett idegenforgalom miatt még vadászni sem lehet, mert éjfélkor is kirándulókkal, kerékpárosokkal találkozunk. Túl azon, hogy ez balesetveszélyes, a turisták reakciói sem kedvezőek, sajnos előfordulnak konfrontációk. Mindennek ki vagyunk téve tehát, itt kell megemlítenem a ridegtartásban lévő háziállatokat, a közúti és a vasúti hálózatot – aminek következtében gyakoriak a vadütközések –, ezek mellett még van 4 befolyó csatorna és patak is a területen, ahol állandó a horgászok jelenléte is – magyarázza a szakember.
Ezeken a területrészeken vadászattal eredményesen nem lehet a vadkár ellen védekezni, más módszerekhez kell tehát folyamodni. A földtulajdonosokkal történő előzetes egyeztetések alapján, a várhatóan vadkár sújtotta területeken vegyszereznek, különböző keserű permetszereket alkalmaznak a növénykultúrákban, illetve szaganyagokat kihelyezve próbálják elriasztani a vadat. Utóbbi módszer hosszú távon nem bizonyul hatékonynak, mert a vad hamar megszokja, így tartósan nem képes távol tartani a mezőgazdasági kultúrától, e metódusok mellett pedig maradnak a tájat elcsúfító, drága kerítések, villanypásztorok, melyek telepítése költség- és munkaigényes. A vaddisznót – mely a gyümölcsök érésének idején okozza a legtöbb kárt – a villanypásztor eredményesen távol tartja, az őzek károsításának mértéke pedig e kultúrákban az elviselhetőség határán belül mozog.
– A villanypásztor még egyelőre működik, de azt szoktam mondani, hogy ha minden szőlészgazda villanypásztorral fog védekezni, akkor már nem lesz hatékony – magyarázza Málik Zoltán.
A szarvas kártételére tavasztól őszig leginkább a rágáskár jellemző, ám a vadkár mellett e faj esetében egyéb probléma is adódik, hiszen a gímbikák agancsa könnyen beleakad a növények támrendszerébe, így gyakran tönkreteszik azt, tovább növelve a mezőgazdasági kultúrában okozott kárt.
Míg a védekezés problémája a szőlőkben és a gyümölcsösökben az őszi időszakra korlátozódik, addig a szántóföldeken egész évben jelen van.
– A friss vetésben levő magot úgy imádja a vaddisznó, hogy szinte megy a vetőgép után a soron, de a korábban alászántott kukoricatarló esetében is túráskárral számolhatunk. Szórók, vadföldek nálunk nem jellemzőek, a terület sajátosságából fakadóan ezeket a szakmai megoldásokat nem tudjuk alkalmazni. Az előfordul, hogy a vadkáros területeken megkérjük a gazdát, hogy 1-2 hektáron hagyja fönn a növényt, így egy helyre koncentrálódik a károsítás, ám ezek mindig csak pillanatnyi megoldásokat jelentenek, a vetésforgó miatt erre hosszú távon nem lehet berendezkedni. Ezek között a speciális viszonyok között kell nekünk tehát helyt állni, és így nehéz okszerűen és szakszerűen gazdálkodni – összegez a szakember.
Ha a nyúl rákap a dinnyére…
A vadkárelhárítás során egészen már problémákkal szembesülnek Békés megyében a Béke Vadásztársaság tagjai, ám kihívásokban ott sincs hiány.
– Vadászterületünk a megye déli csücskében található, Dombiratos és Kunágota települések határában, 5500 hektárt hasznosítunk, ami egy-két fasor kivételével mind szántóterület. Legfontosabb nagyvadunk az őz, emellett a mezeinyúl- és a fácánállományunk erős. – A görögdinnye és a napraforgó az a két növényi kultúra, melyekben a legtöbbet védekezni kényszerülünk, elsősorban a mezei nyúl okozta vadkár ellen – kezdi Süli Ernő, a társaság elnöke, aki hozzáteszi: – A görögdinnyében a mezei nyúl jelentős károkat okoz az érés kezdetén – úgy mondják mifelénk: „a nyúl hamarabb kopogtatja a dinnyét, mint a gazda”.
A halvány rózsaszín húsú, zsenge dinnye héját a nyúl ugyanis szívesen fogyasztja, és egy éjjel képes akár 40–50 darabot is megrágni, a fogaival lehámozni, minőségi problémát idézve ezzel elő, mely lehetetlenné teszi a későbbi értékesítést. A gazdák nyár közepén ezeket a kultúrákat Ruschel-hálóval vagy drótkerítéssel kerítik ideiglenesen, a vadásztársaság tagjai pedig villanypásztorral egészítik ki a gazda által létesített kerítést oly módon, hogy kihúznak rá két-három sor villanypásztort, és adaptert is biztosítanak hozzá, emellett idényen kívüli engedélyük van a mezei nyúl elejtésére, így a bekerített területeken belül puskával gyérítik az állományt.
– A nyúlon kívül a dinnyében a dolmányos varjú is nagy károkat okoz azáltal, hogy a csőrével „kis poharat” váj bele, így issza a levét, sőt ha a léket elkészítette, még fürdik is benne! – folytatja az elnök. – A dolmányos varjú óvatos, sokszor csoportokba verődve garázdálkodik, ilyenkor akár 20 példány is összeverődik, és belátható, mekkora károkat okoznak, amikor mind megkezd egy-egy dinnyét. A vadászati hatóság külön engedélyével vadászati idényen kívül puskával gyérítjük az állományt, csapdázunk is, ezenkívül műmadarak kihelyezésével igyekszünk távol tartani a szárnyasokat a dinnyeföldektől, de olyan régóta bevált módszereket is alkalmazunk, mint a madárijesztő. Gázágyúkat nem használunk, de néhány gazda ezzel is próbálkozik. Tapasztalataink szerint egy idő után mind a nyúl, mind a dolmányos varjú megszokja a hangot, ezért a hatékonyság növelése érdekében időről időre át kell helyezni az ágyúkat, illetve különböző időpontokban kell működtetni azért, hogy a monotonitást elkerüljük – magyarázza Süli Ernő.
A napraforgóra rátérve, elmondja, hogy a növénykultúra esetében a vegyszeres módszer is megoldást jelenthet.
– Ezek a szerek ízanyag alapján riasztanak, és többszöri kijuttatással, 2-3-4 fújással lehet igazán hatékony a velük való védekezés. Mi vásároljuk meg a szert, amit aztán a gazdák rendelkezésére bocsátunk, ők pedig a javaslatainknak megfelelően szántóföldi permetezővel juttatják ki a területre a permetszert. A napraforgó 25–30 százalékos kelésekor, majd 60–70 százaléknál, illetve a 100 százaléknál javasoljuk a szer kijuttatását; az utóbbinak az őzek esetében is jelentősége van, mert a 8–10 leveles állapotú napraforgó virágkezdeményének középső részét szívesen kicsipkedik. A kemikáliák nem szívódnak fel a növényben, eső után lemosódnak, ezért rendszeresen meg kell ismételni a kijuttatásukat. Ha már az őzet említem, itt jegyzem meg, az őz is bemegy a dinnyébe, ám jelentős kárt nem okoz, inkább a csemegekukoricát károsítja tejes állapotban, de villanypásztorral és riasztással hatékonyan védekezünk ellene.
Az utóbbi években a napraforgóban az örvös galambbal és a balkáni gerlével is meggyűlt a bajuk. Előbbi a szikleveles növényt károsítja, utóbbi pedig a növény érésekor okozza a problémát. A kártétel nem elhanyagolható, ezért a tagok puskával idényen kívül (engedéllyel – a szerk.) is gyérítik a szárnyasokat, ám ez nem minden esetben jelenthet megoldást.
– A szántóföldek sokszor közvetlenül a lakott terület mellett kezdődnek, ott vadászati tevékenyéget nem folytathatunk, csak riasztással védekezünk: ez emberi hanghatással történik, ilyenkor bizony kimegy a hivatásos vadász, és különféle módokon riasztja a madarakat – mondja Süli Ernő, aki hozzáteszi: – Változatos módszerek állnak tehát rendelkezésre, de mindezek mellett a mezőgazdasági termelőkkel való jó kapcsolat kulcsfontosságú a vadkár rendezése érdekében. A kultúrnövények gazdasági értéke megugrott, magasak a bekerülési költségek, az input anyagárak az egekbe szöktek, és a gazdák nem tolerálják a károkozást. Mi együttműködésen alapuló, jó kapcsolatokat alakítottunk ki a termelőkkel annak érdekében, hogy a vadkárt minimalizáljuk, hisz mindkét fél érdekeit ez szolgálja a leginkább.
Együttműködés nélkül nem megy
Hasonló szemlélettel gazdálkodnak a 2006-ban, földtulajdonosi alapon alakult, 14 tagot számláló Fehérkő Sümeg Vadásztársaság tagjai is, hiszen az 5130 hektáros vadászterületük több mint fele mezőgazdasági művelés alatt áll. Tüttő János, a vadásztársaság elnöke már a beszélgetés elején kiemeli, hogy a gazdálkodókkal való jó kapcsolat megléte döntő jelentőséggel bír a társaság életében.
– Hogy mennyire fontos a kooperáció? Ennek szemléltetésére hadd mondjak egy példát: a tavalyi évben az egyik termelőnk elvetett 100 hektár kukoricát, mivel elenyésző vadkárt tapasztalt a táblában, a csapadékos időjárás miatt két héttel később elvetettek további 4 hektárt, amit nem jeleztek, de ott nem volt szerencséjük – a vetést követő két éjjel a tábla 80 százalékát feltúrták a vaddisznók. Akkor már jött panaszra a gazda, és végül abban egyeztünk meg, hogy újból elvetjük a kukoricát. A vetés után első lépésben kikaróztuk és „kirongyoztuk” a területet, majd hetekig szinte minden éjjel kijártunk vadászni. Eredményes közreműködésünkkel 3 héttel később ugyanezen a területen mindössze 15 méter túráskár keletkezett! Ennyit számít a kommunikáció a vadgazda és a termelő között. A partnerség oda-vissza működik, egyeztetünk, hova mit volna célszerű vetni a vadkár szempontjából, és javaslatunkra a megvédhetetlen vadkáros területekre gyakran lucernát és szudáni füvet telepítenek, így ők is, mi is jobban járunk – magyarázza a vadgazda.
Az elnök a földtulajdonosi szemléletet a társaság megalakulásakor is fontosnak tartotta olyannyira, hogy az alapszabály előírta, hogy a leendő társasági tagoknak földterülettel is rendelkezniük kell a vadásztársaság területén.
– Eredetileg ezt 30 hektár/fő területnagyságban minimalizáltuk, majd később 50 hektárra emeltük a számot. Véleményem szerint e megközelítéssel sok felesleges konfliktus elkerülhető, hiszen az érdek közös – mutat rá az elnök. A veszteségeket a társaság tagjai a saját bőrükön érzik, így a mérséklésére is nagyobb a motiváció. A vadkár csökkentése érdekében egy központi területet jelöltek ki, ahol csak bérvadásztatást folytatnak, a többi területet pedig a tagok között körzetekre osztották, és mindenki személyes felelősséggel tartozik a saját körzetében egyebek mellett a vadkár tekintetében is.
Arra a kérdésre rátérve, mely kultúrákban jellemző a károkozás, az elnök elmondja, hogy esetükben a kukoricában és a repcében jelentkezik nagyobb mértékű vadkár, míg az a gabonában elenyésző. A 2022-es évben összesen 44 hektáron található repcevetés a vadászterületen, és a vadgazda elégedetten számol be arról, hogy a sikeres védekezés eredményeképpen e táblákban minimális vadkárral kalkulálhatnak.
– Ezt többféle módon értük el, de a védekezés egyik fontos elemeként az intenzív vadászat jelentőségét emelem ki. Ma már nem elegendő az, hogy kimegyünk és gyorsan lelámpázzuk a területet, mert a vad arrébb megy 50 métert, és zavartalanul táplálkozik tovább. Ezért még ha nem is ejtünk vadat, akkor is leadunk egy-egy riasztólövést, mely hatékonyabbá teszi a vadkárelhárítást – folytatja a szakember. Fontos, hogy jól vadászható legyen a terület, ezért a vadásztársaság tagjai, a termelővel előzetesen egyeztetve, a táblák szélét 3–5 méter szélességben leszárzúzzák, és magasleseket helyeznek ki, sőt esetenként lőcsillagokat alakítanak ki a vetésekben – ezek is segítik a vadászatot. A kukoricatábla szélébe kihelyezett szemcsés só vonzza a vadat, ez szintén növeli a hatékonyságot.
Az intenzív vadászat mellett sikeresen alkalmazzák a villanypásztort, továbbá használnak korszerű vadriasztó szereket, de alkalmaznak olyan hagyományos módszereket is, mint a fent említett „kirongyozás”. A hivatásos vadász a tábla mentén 15–20 méterenként lerak egy karót, arra ráhelyez egy zsákot, illetve minden másodikra egy rongyot, majd bizonyos időközönként öblítőszerrel locsolja a textiliákat. Hajlakkal is kísérleteztek, de az kevésbé vált be, noha időnként mindenképpen változtatni szükséges a szaganyagokon, mert ha a vad megszokja, már nem hatásosak.
– Igyekszünk kerülni a kerítésépítést, mert sem vadgazdaként, sem mezőgazdasági termelőként nem tartom igazán jó megoldásnak, ezért más módokat részesítünk előnyben; ezek munkaigényesebbek ugyan, de hosszabb távon véleményem szerint mégis kifizetődőbb, mert a kerítésnek az előnyei mellett bizony számos hátránya is van. Ezzel együtt sajnos a gazdák körében egyre nagyobb az igény a villanypásztor-kerítések mellett az állandó kerítések építésére is, ami egyes területeken valóban segíthet, ám gondoljuk végig! Nem lehet ez a megoldás, hiszen akkor majd a szomszéd gazda területén jelentkezik a kár. Nálunk bevált módszer – és még engedély sem kell hozzá –, hogy az állandó kerítéseket kombináljuk villanypásztorral oly módon, hogy egy oldalán dróthálóval kerítjük a táblát, a másik 3 oldalt pedig villanypásztorral húzzuk be. A karó kint maradhat, de a villanypásztort a növény betakarítását követően két hónapon belül eltávolítjuk – erre törvény is kötelez –, kivétel, ha a búza után repce következik a vetésforgóban. A magas terményárak mellett a vadkár mérséklése ma létkérdés a vadásztársaságok számára, csak így lehet megfogni a kiadási oldalt…
Megjelent a Nimród Vadászújság 2022. évi májusi lapszámában.