A végéhez közeledő vadászév hajtásainak emlékei még frissek, így az alábbi írás hatására sokakban felidéződnek a közelmúlt eseményei.
Az osztopáni faluszélen, a Rumi oldalból indulok a tarlón át a leshelyem felé. A hajtás hosszú, legalább egyórás várakozásra készülök. A mezőben már érzem a hideget, de amikor a patakhoz ereszkedem le, szinte átjár a jeges levegő ereje. A két méter szélességű patakban a víz csendesen folyik. Ahhoz túl omladékos a partja, hogy átugorjak felette, ezért a keleti oldalon, az egyik kanyarulatban állok be két mogyoróbokor közé. A zsákomat az egyik letört ágra akasztom, előveszem a termoszt belőle, és egy perc múlva már a térdemre fektetett puskával ülök, forró teát kortyolva a pohárból.
Közben az esélyeimet latolgatom. Az előző hónapokra gondolok, és arra, hogy hány vaddisznó mehetett el itt anélkül, hogy bárki is lövést tett volna rájuk. De látom, hogy a patakmeder mély, ha bele tudnak menni anélkül, hogy puskát emelnék rájuk, a túlsó oldalon már a sűrűben fognak kijönni… Ott a bokrok, az égersarjak már eltéríthetik a lövedéket, így meg kell próbálnom az én oldalamon lövést tenni.
Ha jön erre disznó egyáltalán…
Amikor azon gondolkodom, hogy töltök még egy pohár teát magamnak, és lehajolok a termoszért, a mozdulatom félbeszakad, és egyszerűen a földre teszem a poharat.
A patak következő kanyarulatánál feltűnik egy vaddisznó feje, és sötét, tarajos hátának egy része. Éppen, hogy csak mozdul, de látom, hogy a víz felé tart. Kezem már a puska závárán, halkan előretolom, és a vállamhoz emelem, hogy a céltávcsőben megkeressem a vadat. Közel van, de lebukik a mederbe, és eltűnik a szemem elől. Gyorsan felállok, és amint megpillantom újra, azonnal lövök. A disznó megindul, át a patakon, be a sűrűbe. Még egyszer oda tudok lőni, és bár látom a célt, túl sok az ág előtte. Amint ismételek, jön a következő, már átugrott a túlsó partra. Néhány métert látom csupán, de jól rajta vagyok, két gyors lövést teszek egymás után. Mindent felfognak az ágak kettőnk között.
Hallom, amint az egyik kiront a mezőre, a következő lőállás elé, szól a puska, én pedig feszülten várom a becsapódás hangját.
De csak lövés visszhangja csattan a vasúti töltés oldalában.