Egy késő délutáni cserkelést terveztem, de felkészültem rá, hogy nem lesz túl mozgalmas fotós túrám. Nagyon meleg volt egész nap, és ilyenkor a vad csak késő este, sötétedés után mozdul ki a sűrű növényzettel védelmező nappali fekhelyéről.
Amiben mégis bíztam, hogy néhány nappal korábban kiadós eső áztatta a területet, aminek némi hűtő hatása még mindig érvényesült az erdővel körbezárt rétek mentén és a mélyebben fekvő völgyekben. Még élesen sütött a nap, amikor már kint voltam a területen és leültem egy dagonya közelében az árnyékba, hogy egy kicsit lehűljek. Engem lepett meg a legjobban, hogy pár perccel később az erdőből neszezést, avarzörgést hallottam. A körülményeket figyelembe véve elég pesszimistán álltam a jelenséghez, szajkónak tulajdonítottam a hanghatást egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallottam egy apró röffenést.
A még be sem kapcsolt fényképezőgépet akciókészre állítottam, és hasra vetettem magam. Hamarosan kigaloppozott elém két koca az izgő-mozgó malacaikkal és két fiatal kan. Utóbbiak egyből belevetették magukat a dagonyába, míg a kocák a dagonya környékén lévő zöld füvet kezdték legelni és turkálni. A malacok pedig bizalmatlanul a dagonya széléhez óvatoskodtak, ahol csak nézték a vizet és a sarat, de nem merészkedtek bele.
A két kancsi viszont annál jobban élvezte az erdei spa-t. Oldalukra feküdtek és a fejüket csapkodták a vízbe, látványos vízfröccsenéseket produkálva, melyeket igyekeztem minél jobban megragadni és kiexponálni. A sárban fetrengés után, az egyik ifjonc, a meredező sertékkel a marján, oldalazva indult a másik felé, játékos duhajkodásra hívva társát. Az azonban nem volt vevő a felkérésre, így emez kancsi kimászott a dagonyából és az egyik kocát kezdte lökdösni, harapdálni. Ennek az lett a vége, hogy a két koca a malacokkal együtt elvonult, majd néhány perccel később a két süldő kan is távozott.
