„Ahány ház, annyi szokás” – így szól a régi mondás. Ahány vadászember, annyi féle-fajta köszönést, üdvözlést hallhatunk tőlük.
Kalappal! Üdv a vadásznak! Jó vadászatot! De vajon melyik a „helyes”, melyik állja meg a helyét etikailag?
Én, személy szerint a Kalappal! kifejezés használatában nevelkedtem, így ezt tartottam helyesnek és ezzel is engedtem útjára édesapámat gyerekkoromban, ha vadászni indult. Netán ha egy iskolai barátom nálunk járt, az első dolgom volt elmagyarázni neki, hogyha apukám vadászni megy, ne mondjon neki semmiféle jó vadászatot, csak mondja azt Kalappal! Megtörtént bizony, hogy elfelejtettem ki- okosítani egy barátomat és sajnos jó vadászatot kívánt. Az akkori kedveszegett arcát sosem fogom elfelejteni. Nem szereti, ha szerencsét kívánnak neki, mert babonás, és úgy gondolja, eme mondatok után „Megette a fene az egészet!”.
Ennek ellenére, ahogy felcseperedtem, egyre több vadászemberrel ismerkedtem meg és rájöttem, nem mindenki gondolja úgy, mint az édesapám. Vannak, akik kifejezetten nem szeretik a „Kalappal!”, kifejezést. Sokkal inkább előnybe részesítik a Jó vadászatot! köszöntést.
A téma kapcsán megkérdeztem a vadászetika szakértőjét, a Nimród Vadászújság főmunkatárást, Békés Sándort. Elmondása szerint ő sem tartja szerencsésnek a „Kalappal” való elköszönést, mert nagyon sokan tudják, nem vadászok is, hogy mit is tartalmaz a ki nem mondott folytatás. De a hagyományokkal, hiedelmekkel nehéz vitatkozni!
Kopa János is ír erről a Magyar vadászati szó- és szokásgyűjtemény című kis könyvében. „Igen fontosnak, mondhatni meghatározónak tartják szerencse dolgában, hogy vadászatra induló vadásznak szerencsét kívánni tilos. Ez annyira általános babona, hogy úgy félnek tőle a vadászok, mint – ahogy mondani szokták –, az ördög a szenteltvíztől. Amit ilyenkor kívánni szokás, az egy kalapnyi vagy tarisznyányi abból az anyagból, ami a táplálkozás végterméke…”
Szerencsét kívánni egyébként az élet számos területén szokás, sőt illő. Gondoljunk csak a bányászok Jó szerencsét köszöntésére! Lakatos Károly A vadászhit című könyvében megerősíti, hogy a vadászok szerencsekívánatoktól való félelme ősréginek mondható és felülírhatatlan. „ …jó szerencsét kívánni vagy azt kérdezni a vadásztól, ’hová megy?’ valóságos rontás számba ment. S tényleg, a jó kívánságokkal útnak bocsátott puskás a rossz ’ómen’ súlyával kedélyén – minden kétségen kívül is helyezte a rá vonatkozó vadásznap esélytelen és sikertelen kimenetelét.”
– Szóval – jegyezte meg Békés Sándor –, nincs értelme a vitának. Aki nem kedveli, mert nem tartja kulturáltnak ezt a köszönési formát, az próbálkozzon mással. Szép estét! Jó vadászatot!