Júniusi számunkban a lövészeten a hangsúly; foglalkozunk a vadászok lőtudásával, és írunk a lőtéren szerzett tapasztalatokról is, továbbá rossz lövések történeteit is csokorba szedtünk képletesen.
Aktuális témáink között a lövészet kapta a főszerepet, kapcsolódó szakembereket kérdeztünk a vadászok lőtudásáról – cikkünk nem véletlenül kapta a Biztonság és gyakorlás mindenekfelett címet. Ezt kiegészítve készült egy riportunk is, lapunk gyakornokának lőtéren szerzett tapasztalatairól.
Minél többet lő az ember, annál több az esélye annak (már csak a nagy számok törvénye alapján is), hogy egy-egy lövésünk bizony nem úgy sikerül, mint ahogy mi azt szerettük volna. E hónapban ilyen történeteket is gyűjtöttünk.
Hazai erdőgazdaságainkat bemutató sorozatunk következő részében a Mecsekerdő Zrt. került sorra, melynek 5 erdészete Baranya megye erdőterületeinek felén, 55 ezer hektár erdőt kezel.
Júniusi lapszámunkban Torbjörn Larssonnal, a FACE elnökével készült interjúnkat is olvashatják, melyből az is kiderül, ő mit tart a vadászat legnagyobb tragédiájának Európában.
A vadász legnehezebb órái címmel olvashatnak gondolatokat a sebzésről és az utánkeresésről is, asszociálva Széchenyi Zsigmond egyik legtöbbet emlegetett idézetére.
A Magyar Véreb Egylet a Gemenc Zrt. hathatós támogatásával indította el első alkalommal a Zilai Jánosról elnevezett nehezítettvércsapa-versenyt, melyet május 1-jén, Karapancsán tartottak – erről is olvashatnak pár sort.
Állandó vita a kutyával, vadászkutyával foglalkozók körében – amikor a kiképzésről értekeznek – a kényszer alkalmazásának szükségessége vagy annak tagadása. Kutyás rovatunkban ezúttal ez a téma kapott helyet.
A kortárs művészetben elenyésző számú alkotó választja a vad és a vadászat témáját az önmegvalósítás terepének. Kőhalmy Tamás ezúttal ezt járta körül, hogy az elkötelezett alkotó, aki mégis kitartóan e „terepen mozog”, miért kénytelen viselni a többnyire lekezelő hangvételű amatőr vagy dilettáns címkét, sokszor méltatlanul.
E havi lapunkban J. Scott Olmstednek a „The American Hunter”-ben 2021 szeptemberében megjelent írását a magazin kifejezett engedélyével publikáltuk és ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Éltető hagyományaink XIV. részében a vérbeli vadásznak mint kifejezésnek a mögöttes tartalmát fejtjük ki igazán, mert nem a puska teszi az embert…
Szerkesztőnk ebben a hónapban vadászékszer-tervezőként próbálta ki magát egy nap erejéig Dömös Helga bakonyi műhelyében.
A fákkal könnyebben szót ért az ember címmel készítettünk portrét Pintér Ottó okleveles erdőmérnökkel, fahasználati és faanyag-mozgatási szakmérnökkel, a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének volt igazgatójával.
Természetfotósainkat bemutató sorozatunk következő részében Klép Sándort és munkásságát ismerhetik meg közelebbről olvasóink.
Irodalmi rovatunkban Pintér Norbert Vadkárban című írása kapott helyet.
Magyarságunk számára fontos, hogy a gímszarvasnak ne csak a vadászati értékét vagy mondabeli szerepét emeljük ki, hanem a tájra, az azzal relációban, szimbiózisban élő emberi közösségekre gyakorolt hatását is. Bodnár-Enyedi Zsolt arról ír, mi a helyzet a Beregben, hiszen a környéknek is van „saját” szarvasa: a kárpáti típusú.
A szálkai bika következik a magyar vadászat történetéből bemutatandó trófeák közül.
Napjaink hírei kapcsán is felmerül az aktuális kérdés: lehet-e cuki házi kedvenc a vad? Lehet-e akár csak a településünk befogadott lakóiként együtt élni velük, vagy semmi keresnivalójuk nincs az ember lakta helyeken? Hivatásos vadászokat kérdeztünk a belterületi vadkárról.
Felszerelésekről szóló rovatunkban ezúttal a távolságmérőkkel kapcsolatban szedtük össze a legfontosabb kérdéseket és válaszokat, hiszen a vadászatban egyáltalán nem mindegy, mi milyen messze van éppen az adott pillanatban a vadásztól.
Tesztet készítettünk az EC11 MINI – NITECORE lámpákkal és töltőikkel. Kicsi a lámpa, de erős címmel meg is osztjuk a tapasztalatokat.
A többi között olvashatják beszélgetésünket Fejes Lászlóval, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, aki értékelte az elmúlt 3 évet.
Borajánlónk legújabb részében pedig – Vízbe zárt napfény jeligével – a villányi Agancsos Pincészet rozéja került terítékre, azaz pohárba.