A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Orosz György vadfotós kollégánk úgy lesi meg a fiatal gímszarvasbikák téli verekedését, mint a sokat látott sportmenedzser az edzőterem ifjú ökölvívó tehetségeit.

 

A télben járva a gímszarvasbikák elkezdik az agancsukat hullajtani. A fiatalabb bikáknál általában ez később történik meg, mint korosabb fajtársaiknál. Ebben az időszakban élményteli látványosság a fiatal bikák párbajozása.

Február-márciusban többször megtörténik, hogy az előre eltervezett, illetve a szél által meghatározott cserkelési útvonalamat fel kell adnom, mert agancsozókkal futok össze, akik már megbolygatták azt a területet, amerre éppen menni akartam. Ilyen alkalom volt az is, amikor olyan területrészre váltottam, melyet egyébként nem kerestem volna fel aznap.

Késő délután egy vadföld szélére álltam be a fák közé. A szelem jó volt, de a fény már fogyatkozott, a fotózáshoz már majdnem kevésnek bizonyult. Ami azonban mégis ott tartott, az az erdőből időről-időre felhangzó agancscsattogás hangja volt. Persze, azért ez nem olyan, mint a szeptemberi ’muzsika’, de ez is adrenalint pumpál az erre fogékony ember vérébe. Nem is kellett sokat várnom, mert egy kisebb gímbika csapat váltott ki elém. Meglehetősen felpörögve érkeztek. Némelyikük ide-oda ugrált, fejüket leszegték, a levegőt és a talajt döfködték, majd párokba állva összeakasztották agancsaikat, fejüket forgatták, előre-hátra lépkedtek, tolták egymást és körbe-körbe forogtak. Inkább olyan viselkedés volt ez, mint akik már nagyon szeretnének megszabadulni a fejükön lévő tehertől. Jó lett volna közelebb mennem, de mindig volt köztük 2-3 őrszem, akik a környéket pásztázták, így maradtam a helyemen, inkább távolabbi fotókat készítettem és néhány videósnittet is felvettem. Időközben pár vaddisznó is kiváltott az erdőből és a szarvasok viselkedésében némi bizalmatlanság érződött, ha túl közel merészkedtek hozzájuk. Ilyenkor még jól is jött az az agancs a fejükön. Sötétedéskor hagytam csak el a helyemet, de a csattogásokat még akkor is hallottam.

 

Tekintse meg a helyszínen készült videófelvételt:

https://www.youtube.com/watch?v=Ol4gPcJ5vzI&t=7s

 

Orosz György vadfotós

Cikk kép