Rendhagyó olvasói levél – némi etikai üzenettel
Mára annyi idő eltelt, hogy a cselekmény elévült, így nyugodtan kiírhatom magamból, talán tanulságul szolgál a fiatalabb nemzedéknek.
Az eredeti vadásztársaságomnak – egy Balaton-felvidékinek mondható – volt egy elvi határozata, hogy tagjai más társaságokban nem lehetnek tagok. Többek közt a fácáncsibe nevelés és a kötelező vadkár elhárítások miatt ragaszkodtak ehhez. Közben megtudtam, hogy társaságunk több tagja más társaságokban is vadászik. Ezek után, ismeretség révén engem is felvettek egy akkori csehszlovák határszélen lévő "nagyvadas" vadásztársaságba.
Autómmal megérkeztem a kijelölt gyülekező helyre. itt kalapból való húzás után "leálló" helyhez jutottam. Az eligazítás után: „ne lőj 45 fokos szög alatt!" fel is álltunk és elindult a hajtás. Röpültek a madarak. Egy alacsonyan repülő kakast néztem, majd egy erős ütést éreztem a fejemen. Arra tértem magamhoz a hideg földön fekve, hogy nagyon fáj a bal szemem környéke és megtapintva arcom véres lett a kezem. Belenéztem jobb szememmel egy ott parkoló autó visszapillantó tükrébe és a puskám kiürítése után, összefogva felszerelésemet, kissé bizonytalanul elindultam az autóm felé. Bal szemem zsebkendőmmel takartam el. A mellettem lévő vadásztárs megkérdezte, hogy hová megyek. Mondtam, hogy a szemklinikára, de ti csak vadászatok tovább. És ők igy is tettek. Egy kézzel fogva a kormányt, 90-100 km autózás után fel is értem a kórházba. Szemorvos barátom, aki szintén vadász, épp ügyeletes volt. Rögtön megvizsgált és azt mondta: szerencséd van, a tízes sörét megakadt az átlagosnál vastagabb szürke hártyádban. Előkészítés után kivette és egy másikat a felső szemhéjamból is. Az ambuláns naplóba a tízes sörét helyett - amelyet még most is őrzök - egy visszacsapódó ág szerepelt. A sörétet ő sem írhatta be, mert akkor jelentenie kellett volna a rendőrségen.
Leragasztott szememmel továbbra is bejártam munkahelyemre, mintha mi sem történt volna. Aztán amikor ismét megjelentem a vadásztársaságnál, a vétkes vadász egy fácánkakast akart nekem adni, a társaság elnöke pedig egy bika elejtését ajánlotta fel, és talán azt is megköszönte, hogy nem lett eljárás, így a társaság ezután fennmaradhatott.
Közben eltelt egy kis idő és kaptam egy levelet a vadásztársaságtól – talán az elnök lelkiismerete küldte – miszerint a balesetet követő közgyűlés hozott egy határozatot: a társaság tagja csak az lehet, aki a társaság központjától számított 30 km-es körzeten belül lakik. Rajtam kívül ez még 7 másik vadásztársat is érintett, akiket szintén nem hívtak meg erre a bizonyos közgyűlésre.
(Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre)