A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Varázsceruza – Rajzoljunk idén is mosolyt!” címmel, idén immár 3. alkalommal indít jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jószolgálati partnere.

 

A kezdeményezés célja, hogy rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtsenek a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára, ezzel is mosolyt varázsolva az arcukra. Az összegyűjtött rajzeszközöket az Alapítvány szeptemberben, a sérült gyermekek napján adja át az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ).

– A Varázsceruza jótékonysági akciót ebben az évben is meghirdetjük, és bízunk benne, hogy idén is sikerül sok mosolyt varázsolnunk a sérült gyermekek arcára. A kampány célja, hogy segítsük és szó szerint színesebbé, vidámabbá tegyük a sérült gyermekek mindennapjait, mosolyt varázsoljunk az arcukra. A rajzolás, az alkotás ugyanis hozzájárul a sérült emberek kommunikációjához, önkifejezéséhez – mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.

Az Alapítvány azért választotta éppen a rajzeszközöket, mert így mindenki, aki szeretne, lehetőségei szerint hozzá tud járulni a kezdeményezéshez – akár már egy doboz ceruzával vagy annak az árával. Fontos szempont volt az is, hogy a színes ceruzákkal az ép gyermekekhez is közelebb tudják vinni az adományozást. Ha felajánlanak egy-egy doboz színes ceruzát vagy rajzeszközt, akkor ők is átélik az „adni öröm” érzését, részesei lesznek a társadalmi jóságnak. Mindez pedig hosszú távon erősíti a társadalmi felelősségvállalást. Éppen ezért a gyermeknaphoz időzítve indította el az idei akciót a Civilút Alapítvány.

A Civilút Alapítvány először 2020-ban hirdette meg a jótékonysági gyűjtést, akkor 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közreműködésével jutatott el a fogyatékossággal élő gyermekeknek.

– 2021-ben majdnem megdupláztuk az előző évben elért eredményt: 12 017 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket ezúttal is az ÉFOÉSZ és az SZGYF közreműködésével juttattunk el a gyermekeknek. Bízunk benne, hogy idén is sok ezer sérült gyermeknek tudunk segíteni, ebben számítunk együttműködő partnereinkre és az eddigi adományozókra is – mondta Gulyás Andrea.

A rajzeszközöket 2022. szeptember 30-áig gyűjti a Civilút Alapítvány, a kezdeményezéshez több formában is csatlakozhatnak, akik támogatni szeretnék az akciót.

·      A rajzeszközök leadhatók a Civilút Alapítvány irodájában (Budaörs, Budapesti út 40/1.)

·      Elküldhetők postán a Civilút Alapítványnak címezve (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1.).

·      A jótékonysági kezdeményezés támogatható pénzadománnyal az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány színes ceruzákat vásárol a fogyatékossággal élő gyermekek számára.

 

Az alapítvány elsősorban rajzeszközöket, színes ceruzákat, zsírkrétákat, festékeket, filctollakat gyűjt, de szívesen fogadnak kifestőket, matricákat, füzeteket, tolltartókat is.

A jótékonysági akció során további helyszíneken is kihelyeznek majd gyűjtődobozokat, illetve a pénzadományok számára gyűjtőládákat. Ezekről a www.civilut.hu honlapon és az alapítvány Facebook-oldalán is tájékoztatást adnak.

 

További információk:

Varázsceruza videók

 

 

Varázsceruza fotógaléria 

 

fotógaléria 2