Ólomszínű fellegek közül önti alá Tél apó a puha hópihéket. Tele lesz velük a barázda, a szekérnyom. Rátelepednek a fűszálakra, a száraz kórókra, és fehér ruhába öltöztetnek minden bokrot, fenyőt és cserfát, s fehérre festik a patakok medrében a fekete szikladarabokat. A hótakaró felfogja a vadászbakancs zaját – ág nem roppan, haraszt nem zörren. Még a puskalövés is tompábban hangzik, mint máskor. Lassan jut el a vadhoz is a hajtók neszezése, és lassabban indul meg a vad a hóesésben.
Most folynak a vaddisznóvadászatok: hajtásban a keskeny nyiladékon, szekérúton expresszpuskák szava köszönti a kondát, s állít meg egy-egy fekete csuhás remetét a nagy rohanásban örökre. Pirosra festi a havat a vér, s vadászat után, amikor az éjszakával együtt újra ráborul a csend a rengetegre, csavargó róka szaglálódik a vérfoltos havon.
Januárban fejeződnek be a nagy nyúlvadászatok. Egymást éri a sok körvadászat, hajtás. Erdőn-mezőn – a nyulak birodalmában – fenekestül fel van forgatva minden. A fácánosokba is beköszönt egy reggelen a lárma, a hajtósereg zenebonája, a lövöldözés, s a vadászat után tarka ruhás fácánkakasok fekszenek csendben egymás mellett a fehér havon. Mögöttük fenyők és bozótok magaslanak, s a felhők közül szállingózó hópihék puha takaróval borítják be őket. Bent a sűrűben rémülten húzódik meg a fiatal kakas, ami először látott fácánhajtást, s először hallott puskadörrenést, sörétfütyülést.
Megjött az erdőre a hó, s a hóesés megszépíti a vadászatok képét. Havas határban, hóesésben megelevenednek a lombtalan fák, hangulatosabb lesz minden. Olyan a fűszál is, mint a drágakő, s a havas földön nem lesz sáros, szennyes a nyúl bundája, amikor lábánál fogva vonszolja maga után a hajtógyerek.
Olykor róka kerül a körbe vagy a hajtásba, s furfangos ravaszsággal menti a bőrét. Januárban a legjobb a róka-, vadmacska-, nyest-, görény- és menyétgerezna s az, aki nem irtotta lelketlenül, irgalom nélkül méreggel s hasonló eszközökkel a prémvadat, a januári vadászatokon – éjjeli lesen, hajtásban, körben, nyomon követve – bőven kiveheti közülük a dézsmát.
A vízimadarak nyílt vizeken tartózkodnak, s a vadász nem egy ritka vendéget zsákmányolhat ott. Az északi vidékekről az erős tél, a nagy hideg sok érdekes madarat űz le délnek a mi vizeinkre.
A vadludak csapatosan – olykor százszámra – lepik el az őszi vetéseket, s a vadász, ha ügyesen megközelíti őket, jó néhányat fűzhet közülük aggatékra.
Január havában – a vadászatok után – folyik a fölös számú fácántyúkok, kakasok és foglyok befogása. A fonott – 40 cm-nél nem magasabb – szállítókosarakat jutával kell kipárnázni. A tojatókba szánt egyedeket is ebben a hónapban kell elkülöníteni. Januárban kell szabadon engedni a területen a vérfelfrissítésre hozatott nyulakat is.
Ha beköszöntenek a nagy hidegek, s a meleg napokon felolvadt hótakaró teteje keményre, kérgesre fagy, akkor szüntesse be a vadász a fővad lövését, s rakja meg szénával, falombbal az etetőket. A nyár kezdetén gyűjtött és árnyékos, szellős helyen szárított lombkötegek kitűnő téli takarmányai a fő-, őz- és dámvadnak. Szerves tápanyagok tekintetében a jól szárított falomb jobb a legjobb minőségű réti szénánál. Másfél kiló réti szénát pótolhat ugyanis egy kilogramm nyárfalomb vagy egy és negyed kiló tölgylomb vagy egy és negyed kiló fehérgyertyánfa-lomb, vagy pedig egy és fél kiló mogyoróbokorlomb. A lomb gyűjtésének ideje június közepétől augusztus végéig tart.
Törődjön a vadász a hóban, fagyban sínylődő fácánok, foglyok sorsával is. A vadászatok után meg kell kezdeni az etetést. Legyen az etetőben ocsú, magtárhulladék, de az etetés mellett a ragadozókat is szemmel kell tartani. A gondozott, vaddús pagony valósággal vonzza a szárnyas és négylábú tolvajokat, amikből januárban bőséges zsákmányt ejthet a vadász. Tél idején rengeteg gazdátlan kutya, elzüllött macska csavarog a határban, s féktelenül tizedeli a hidegtől, éhségtől, fagytól elcsigázott vadat. Aki ideje jó részét a területén tölti ebben az időben, az jó néhány alkalmi tolvaj, csavargó eb és garázda macska rablásaira tehet örökre pontot egy-egy puskalövéssel.
Ha hideg napok törnek rá a határra észak felől, akkor olykor-olykor érdekes vendégek kopogtatnak be hozzánk. Az egyik napon csonttollúmadarak érkeznek s telepednek rá a borókabokrokra, vékony faágakra, máskor pedig – nagy ritkán! – egy-egy örvös rigó is elszáll az erdő felett.
A fenyő- vagy fehér kérgű nyírfatörzsekből összerótt vadászházak kandallóiban illatos, gyantás fenyőhasábok pattognak, égnek, s révedező, halvány fényt szórnak ki az apró ablakokon át a havas vadonba, a szarvasok, őzek, nyulak birodalmába...
(Megjelent a Magyar Vadászújság, 1935. 01. 05. számában)