Az előző rövid cikkükben bemutattuk, hogy a fák, fasorok, az erdő közötti vagy éppen két mezőgazdasági tábla közötti dűlőút gyomirtásával mekkora lehet az élőhely pusztulása…
A mostani fényképen azonban azt láthatjuk, amikor a mezőgazdasági terület és a fasor találkozásánál, a szintén teljesen értelmetlen „alápermetezés” történt.
A fasorok alatt mindig gazdagabb a lágy szárú szint, hiszen több fényt kap az aljnövényzet és tápanyagban is gazdagabb, szemben egy zárt erdő aljnövényzetével. A fűféléknek alapvetően több szerepe is van, de azzal, hogy teljes, azaz totális gyomirtást hajtunk végre elvesztik a funkciójukat. A levegyszerezett, de hátrahagyott árokpartok, szegélyek később úgy viselkednek, mint a ruderális, azaz az elhanyagolt, műveletlen, sokszor hátrahagyott ipari területek, amelyeken előszeretettel üti fel a fejét a parlagfű. A magára hagyott műveletlen foltokban díszlő parlagfű, vagy más invazív növény, megerősödve később problémás gyomfertőzést okoz, és egy-egy technológiai hiba miatt a talajba kerülő gyommagkészlet pontfertőzése kiterjedhet, és évekre meghatározhatja egy-egy tábla sorsát. A vadgazdálkodás szempontjából mondani sem kell, hogy élőhelyet vesztünk, de természetvédelmi és környezetvédelmi kérdéseket is felvet a szakszerűtlen gyomirtás.