Az előző évekhez képest jóval kevesebb csapadék hullott január és március első fele között.
Ez nemcsak hazánkra, de jobbára egész Európára jellemző volt, amellett, hogy a tél viszont igazi fogcsikorgató arcát mutatva, helyenként 6 Celsius-fokkal elmaradt a sokéves átlagtól. Ennek eredményeképp az őszi vetések nagy valószínűséggel a hótakaró ellenére is komoly fagykárt szenvedhettek.
Aki tehát figyelt a természetre a lassan kitelő első negyedévben, az láthatja, hogy ha így folytatódik, akkor a tavaszi vetések sem járnak túl jól. Ilyen kevés csapadékkal járó télutó tényleg rég volt már Közép-Európában. Azért emeltem ki a térséget, mert Spanyolország, Franciaország, Itália és Görögország nemhogy aszályos hónapokon van túl, hanem épp az ellenkezőjén. De vissza az öreg kontinens ezen felére: Németország észak-keleti része, az egész Baltikum, azzal együtt Lengyelország és a volt Osztrák-Magyar Monarchia országai viszont szinte semmi esőt nem kaptak.
A téli kiegészítő vadtakarmányozás kapcsán sokszor hallani azt a véleményt, hogy jobb elhagyni, hiszen a természet így elvégzi a szelekciót. Ez véleményem szerint abban az esetben abszolút legitim érv, amennyiben nem gazdálkodunk a vaddal, hiszen ebben az esetben a „tőkénkről” van szó – hogy ilyen ridegen fogalmazzak. De mi a helyzet az itatással? A legtöbb vadfajunk, legyen szó apróról, vagy csülkösről, ezidőtájt hozza világra utódait. Vízfelvételük jelentős részét ugyan vegetációs vízből fedezik - nem csörgedező patakokból és hűsítő tavakból - de ha nincs eső, nincs annyi folyadéktartalma a táplálékuknak sem.
Ez nemcsak a fővad és a dám agancsfelrakása szempontjából kritikus időszak miatt probléma. Emlős vadfajainknál a tejtermeléshez is kell némi „többletfolyadék”, de a földön fészkelő madarak kelési sikerénél is számít a páratartalom, a talaj víztartalma. Pánikoljunk? Semmiképp, még épp időben vagyunk, ugyanis a „jégár” nemsokára érkezik, azaz az Alpokból és a Kárpátokból lezúduló elolvadt hó. Ez szinte mind hazánkon folyik át, csak meg kell fognunk valahogy, nehogy kisurranjon az „átlátszó arany” a kezünkből.