Orosz György kollégánk kiment az erdőbe, hogy ajándékot küldjön a Nimród olvasóinak, mert neki mindenről csak ez jut eszébe
Karácsony előtt történt egy nappal, hogy a hófehér táj ismét magához hívott. A városról már eltűnt a pár napja hullott fehér takaró, de ott az erdőn minden más volt. Várakozó csend honolt a fák között. Szinte fájt a fülemnek ahogy lépteim alatt megroppant a hó fagyos szerkezete. Sokáig ez volt az egyetlen hang, amit hallottam. Ha megálltam olyan csend lett, hogy a dobhártyám sajogva próbált legalább egy kis percegést felfogni. Aztán váratlanul egy csattanást hallottam.
Muflonok! - kaptam a tekintetem a fák közé, ahonnan a muflonkosok csigáinak összecsapódó hangja érkezett.
Meresztettem a szememet, de a dimbes-dombos felszín bárhol rejthette kedvenc vadfajom csapatát. A dombok ráadásul a hangok irányát meg is tudják kavarni. Később hallottam még egy csattanást és óvatosan elindultam a megfelelőnek vélt irányba. A bakancsom talpa alatt tömörödő hó nyikorgása most még fülsiketítőbbnek tűnt. Az adrenalin siettetni próbált, de mozgásomat le kellett lassítanom. Fától-fáig lépkedtem, majd hallgatóztam és vizslattam a távoli fák közötti tereket, mozgást kutatva. Végül észrevettem őket. Távolabb voltak, mint gondoltam. Ez nem volt jó hír, mert rájuk cserkelni ilyen terepen szinte lehetetlen volt. A csapat minden irányba lát egyszerre és a muflon látása amúgy is kiváló. Az idők során volt alkalmam ezt megtapasztalni, de talán pont ezért a kihívásért szeretem őket közelbe lopni és fotózni. Valahogy le kellett faragnom a távolságból, hogy a fák között fotózni tudjak. A fatörzsek takarásában kúsztam törzstől-törzsig. A nyáj persze észrevett, de mozdulatlanul figyeltek, még riasztást sem hallottam tőlük. Aztán elkészítettem az első fotót. Ekkor egészen közelről csattantak össze a csigák, majd kilépett elém a semmiből két kos és két anyajuh. A kosok az orrukkal az anyajuhokra felajzva tapadtak. A közelség miatt persze ők is észrevettek, de nem tűntek zavartnak. Sokáig ültem előttük. Fotóztam őket vagy csak néztük egymást. A nagyobb csapat a háttérben állt. A várakozás volt a levegőben és a hála a szívemben.
