A link vágólapra másolva!
Fotó: ifj. Bóta István
Fotó: ifj. Bóta István

Ebben az írásban láthatják a kalapviselési szokások felmérését célzó kérdésünk eredményét.

 

Január 11-én tettük közzé rövid, online szavazásunkat azzal kapcsolatban, hogy a vadászkalap levételének milyen szokásformái vannak jelen a magyar vadászok körében.

Kérdőívünk apropóját az adta, hogy szerkesztőségünk tagjai az elmúlt időszakban több társas vadászaton vettek részt, és szinte mindegyiken – ahol szerencsére a legtöbb esetben kürtszó kísérte magát a vadászatot – más szokásokat tapasztaltak. Mivel kifejezetten arra voltunk kíváncsiak, hogy a terítéknél mely kürtszignálok mellett viselik, vagy nem viselik a vadászok a fejfedőjüket, ezért rövid kérdőívünk nem tért ki a kalapviselési szokások teljes „spektrumára”.

Nem reprezentatív felmérésünkben a válaszadók több válasz kiválasztásával is élhettek. Január 17-ig pontosan ezer válaszadó figyelembevételével az alábbi sorrend állt fel a választási lehetőségek között:

1.    Nem fázik állandóan a fejem, csak üdvözléskor emelem kalapom, a terítéknél pedig minden vadfaj szignálja és Vadászat vége – Halali alatt van kezemben a fövegem (Válaszok száma: 553)

2.    Kizárólag társaim üdvözlésekor és a Halali felcsendülésekor veszem le a kalapom (Válaszok száma: 224)

3.    Nézem a vadászatvezetőt vagy kísérő hivatásos vadászt, amit ő csinál az „szentírás” (Válaszok száma: 218)

4.    Terítéknél fel sem veszem a fejfedőm (Válaszok száma: 155)

5.    Biztosra megyek, ha 20 méteres körben megszólal egy vadászkürt, már veszem is le azt, ami a fejemen van (Válaszok száma: 127)

6.    Baseballsapkára nem vonatkoznak az „ósdi szabályok” (Válaszok száma: 19)

Örvendetes, hogy a válaszok többsége szerint határozott elképzelése van a vadászoknak azzal kapcsolatban, hogy mikor, mely szignálok felcsendülésekor tartják illendőnek kalapjukat levenni. Ugyanakkor, ha a sorrendben harmadik és ötödik válaszok számát nézzük, sok bizonytalanság merül fel még ezzel kapcsolatban.

Amennyiben szeretnének egy biztos ponthoz igazodni ebben az ügyben, akkor javaslatunk szerint elegendő üdvözléskor és csak a Halali szignál felcsendülésekor levennünk a kalapunkat – még ha ebben ellentmondást is vélünk felfedezni egyes vonatkozó szakirodalmakkal –, mivel a vadnak a végtisztességét a Halali által adjuk meg. E mód szinkronban van a Walter Frevert híres rominteni fővadász által eredetileg leírt szokásrendszerrel is, amely a mai magyar vadászati kultúra alapját képezi.