A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A tábor helyszíne a Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpont, amelynek a Kaposvár melletti Zaranyi erdő ad otthont.

 

A tábor lényege és szellemisége a természet szeretetére és annak megismerésére épül.

 

 

Cikk kép


 

A táborvezető, Papp Marianna – civilben tanítónő – elmondta, hogy míg a táborokat az első évben csak napközis jelleggel szervezték, addig közkívánatra tavaly már két turnus is bentlakásos jellegű volt. A táborok évről évre népszerűbbek a diákok körében, jelenleg turnusonként 20 résztvevő van, életkoruk 7-14 év közötti. Nagyon változatos helyekről érkeznek a tanulók, van, aki Portugáliában, illetve Tenerifén él, ők a nyarat töltik Magyarországon, de jönnek Budapestről és Siófokról, illetve természetesen sokan Kaposvár vonzáskörzetéből is.

 

– Általában kétféle gyermek jön hozzánk, az egyik, aki érdeklődik a természet iránt, a másik, akinek a szülei szeretnék, hogy a természet iránt érdeklődjön. Mi ennek érdekében mindent megteszünk, számtalan változatos program várja a csemetéket – tette hozzá.

A teljesség igénye nélkül, szokott lenni solymászat Lóki György vezetésével, Pomázi Ágoston vadászkutya-bemutatót tart, de érkeznek katonák is, akik prezentálják a tevékenységüket. Mindig nagy élmény a tanulóknak a Bőszénfai szarvasfarmon tett látogatás, de szeretik a kürtösöket is, akik a Kaposvári Zeneiskolából érkeznek, Máj Péter pedig huszár- és betyárbemutatóval színesíti a hetet.

 

 

Cikk kép


 

– A központi gondolatunk az volt, hogy a valóság, illetve a természet felé közelítsük és a virtuális világtól, a számítógép és mobiltelefon felől távolítsuk a gyerekeket. A táborban nincs térerő, internet, TV és mobiltelefon, de ez nem okoz fennakadást, talán az első nap van egy kis hiányérzetük a tanulóknak, de hamar felveszik a tábor ritmusát. Azért nem szakadunk el teljesen a külvilágtól, hisz a szülőkkel én folyamatosan tartom a kapcsolatot – fűzte hozzá a táborvezető.

 

Ami az ellátást illeti a táborban, az ebédet és a vacsorát a közeli étteremben fogyasztják el a diákok, a reggelit, a tízórait, valamint az uzsonnát pedig az Országos Magyar Vadászkamara Somogy vármegyei Területi Szervezete biztosítja.

A diákokat hamisítatlan tábori hangulat fogadja, hisz a kamarával és a Vadászszövetséggel kötött példás együttműködés értelmében a gyerekek a Magyar Honvédség Lahner György 2. Ellátóezredtől kapott, és az udvaron az ezred által felépített katonai sátrakban laknak és tábori ágyakon alszanak.

– A régi tábori hangulatot szerettük volna megidézni, ami a mi korosztályunknak még adott volt, de a mai kor gyermekeinek már nem feltétlenül magától értetődő. Hogy erre mekkora ma az igény, azt jól mutatja, hogy amikor arról kérdezem a gyerekeket, mi tetszett nekik legjobban a táborban, sokan azt felelik, hogy az egyik kedvenc programjuk a tábortűz és a tűz melletti beszélgetések hangulata volt. Igaz lehet, mert már rendszeresen visszatérő táborozóink vannak – mondta el Papp Marianna.

Az egyik közülük Fehérvári Botond, aki eddig minden évben részt vett az eseményen. – Siófokról jöttem és mindig nagyon jól éreztem magam, a vadászkutyás bemutató, a múzeumlátogatás (Somogyország vadászati kincsei) és a katonák is nagyon tetszenek, sokat tanulunk, lehet kérdezni, jó a hangulat. Sok barátot szereztem és nem gond, hogy félre kell tenni a mobiltelefont, annyi a program, hogy eszembe sem jut elővenni – mondta el a táborozó.

 

3.kép

 

Dr. Kemenszky Péter, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy vármegyei Területi Szervezetének titkára elmondta, hogy immár harmadik éve, hogy az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás keretein belül létrehozott Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpontot rendeltetésének megfelelően e célra használják. Maga az objektum a Somogy Vármegyei Vadászok Szövetségének a tulajdona, melyet a világkiállítás apropóján létrejött Somogy Megyei Konzorcium égisze alatt létesítettek. – 2021. szeptember 18-án adtuk át és Páll Endréről, mindannyiunk Bandi bácsijáról neveztük el, aki azt gondolom, ha most itt körülnézne, akkor büszke lenne. Nem titok, hogy a tábor lebonyolítását illetően a vadászkamara Ismerd meg a vadászokat! elnevezésű ifjúságnevelő program keretében – amely kiemelt kamarai célprogram – már második éve pályázunk forrásra, illetve emellett saját forrást is biztosítunk, egy kilométerről hoztunk villanyt, eredetileg volt itt egy fúrt kút, azt felújítottuk, legutóbb pedig egy új vizesblokk épült a táborban. Jó a csapat, a tanító nénik nagyon lelkesek, ők a nap 24 óráját együtt töltik a nebulókkal, de jómagam is naponta kijárok a táborba, mindig én gyújtom például a tábortüzet, hiszen azt csak ellenőrzött körülmények között lehet megtenni és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden az előírásoknak megfelelően történjen – hangsúlyozza Kemenszky Péter. – Célunk a természetet megismertetni és megszerettetni a gyermekekkel, annak érdekében, hogy egy olyan új nemzedéket neveljünk, aki ismeri és érti a saját környezetét, mert csak így tudnak majd környezettudatosan, fenntartható módon élni felnőttként a jövőben. Fontos, hogy elöl járjunk a jó példával, a táborban minimális szemetet termelünk, azt is szelektíven gyűjtjük. Ha innen hazamennek a gyermekek, véleményem szerint sokat tanítanak a szüleiknek is a természetről, sőt talán még a nálunk kapott impulzusok által vissza is lehet terelni a természet felé a gyermekek esetleg natúrától eltávolodott szüleit, hisz ők maguk is fiatal emberek még. Ha a gyermekeiknek biztosítjuk a természettel való kapcsolódás lehetőségét és mi ezért mindent megteszünk, akkor tettünk egy szebb jövőért! Ennek ragyogó eszköze az Ismerd meg a vadászokat! ifjúságnevelő program és nem véletlenül hívják ezt a létesítményt Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpontnak – zárta sorait a kamarai titkár.

 

 

 

 

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép