A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Véget ért az erdei tábor a Sziágyi Erdei Iskolában Lábodon, melyet 14. alkalommal hirdettek meg a szervezők.

 

– A program 4 éve telefonmentes, a hangsúly a személyes kapcsolatokon van, Sziágyban az ember nem csak a természethez kerül közelebb, hanem maga az ember is az emberhez – mondta el Mihály Betta táborvezető, egyben a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészetének turisztikai ágazatvezetője, illetve a Sziágyi Erdei Iskola vezetője. – Második éve egyhetes a tábor, előtte 5 napos volt, ám tavaly kipróbáltuk a hetes turnust és az egy hét akkor is és most is rövidnek bizonyult – tette hozzá. A sok programnak és a jó társaságnak köszönhetően észrevétlenül telik az idő.

 

Az erdőpedagógiai foglalkozásokon túl a szervezők igyekeznek mindig aktuális témákat érinteni. A nagy hőségre való tekintettel, idén ismeretterjesztési céllal a tűzoltókat invitálták meg, akik az erdőtüzek megelőzéséről tartottak előadást, de arról is hallhattak a gyerekek, hogyan étkezzenek a melegben, illetve hogyan vészeljék át a hőségnapokat. Tekintettel a kánikulára, a fizikai aktivitást igénylő foglalkozásokat – erdei séták, kerékpározás – 16 óra után tartották. Idén is volt múzeumlátogatás, kirándulás, terepi expedíció, számos sport- és szellemi vetélkedő, táncverseny, volt közös pizza- és palacsintasütés és sok-sok játék és szórakozás, mellette pedig kellő mennyiségű pihenés is.

 

– Büszke vagyok rá, hogy számos, a táborban megfordult diák választ valamilyen természetközeli szakmát, így az idő hasznos eltöltésén túl a pályaorientáció szempontjából is jelentőséggel bírnak a programjaink, hisz a szakma utánpótlásáról nekünk kell gondoskodnunk – fejtette ki Mihály Betta.

– Idén 24 gyermek vett részt a programon, 80 százalékuk visszajáró, sokan közülük a középiskolás korosztályból kerülnek ki. Sajnos a koruk miatt többektől búcsút is vettünk az idei esztendőben, jövőre viszont egy új társaság érkezik hozzánk és mi Kozics Niki kollégámmal változatlan lelkesedéssel várjuk őket Sziágyba – zárta mondandóját a táborvezető.

 

 

 

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép