Erre kérdésre kértünk rövid, figyelemfelkeltő választ prof. dr. Heltai Miklóstól, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatójától.
Az igazgató azt tanácsolja, hogy ne csak a vadkárra gondoljunk, ha a vadászat és a mezőgazdaság kapcsolatáról beszélünk. A szakember előre bocsátotta: a két szakterület között az említett vonatkozásban több a kapcsolódási pont, mint azt gondolnánk, ám sajnos a köztudatban csak az apró- és nagyvad által a kultúrnövényekben okozott kár van jelen hangsúlyosan. Napraforgó esetében elsősorban a mezei nyúl, kukoricánál a vaddisznó és a szarvas jelenik meg károsítóként.
Ugyanakkor, mivel jogszabály szerint a vadászati jog és a földtulajdon között van kapcsolódás, gyakran a két jognak azonos a hasznosítója – ezekben az esetekben új helyzet áll fenn. Hiszen így, akinek kára keletkezik a vadállomány miatt, ugyanannak abból haszna is realizálódhat, ami többféle formában jelenhet meg. A legközvetlenebb és nyilvánvaló haszon a vadászat, a trófea és a vadhús értékesítése.
Ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vadászható fajoknak vannak ökológiai szolgáltatásai is, melyek kifejezetten kedvezőek egy növénytermesztő számára. Ilyen például a ragadozó fajok táplálkozása, a róka, a sakál, a kistestű menyétfélék az egereket, pockokat irtják, ami forintosítható gazdasági hasznot jelent a mezőgazdásznak, hiszen egy jól szinten tartott rágcsáló-populáció esetén kevesebb irtószert kell kijuttatni. De említhetnénk például a csülkös vad téli taposását is, ami mondjuk a gabonában a felfagyás mértékét csökkentheti. Prof. dr. Heltai Miklós arra emlékeztetett: régen a paraszti gazdálkodásban erre a feladatra ott voltak a juhok. Ezt most egy őz-, vagy szarvascsapat részlegesen tudja pótolni, hiszen legeltetett állatállomány már csak kevés van.
Ennek ellenére manapság sajnos a mezőgazdászok nagy részének szemében nincs értéke a vad ilyen jellegű ökológiai szolgáltatásainak, csak a károkat érzékeli. Utóbbinak szerinte pusztán közgazdasági, anyagi okai vannak, mégpedig az, hogy a növénytermesztés és a vadgazdálkodás hektáronkénti termelési értéke köszönőviszonyban sincs egymással. Ez a fajta szemlélet a professzor szerint még azoknál a vadászatra jogosultaknál is tapasztalható, akik gazdasági-ágazati szinten egyszerre hasznosítják a vadászati jogot és az agrárium különböző lehetőségeit.