A link vágólapra másolva!

Nem kizárólag a kezdő vadászokat érinti a kérdés, hogy használt vagy új puskát vásároljunk. Nyilván azok szembesülnek a leggyakrabban ezzel a dilemmával, akik az első fegyver megvásárlása előtt állnak, de a későbbiek során is előfordulhat, hogy ezen töpreng a változtatásra készülő vadász.

Talán a leggyakoribb szempont az anyagi megközelítés. Sokan azért keresnek használt fegyvert, mert úgy gondolják, hogy olcsón csak rossz minőségű új puskát tudnának vásárolni, míg a használtak között némi szerencsével és kitartó kereséssel ki lehet fogni olyat, amelyik újonnan a közép- vagy prémium kategóriába tartozott, ezért az elmúlt pár évtized használata ellenére is kiváló társa lehet a vadásznak, de az idő múlásával az ára csökkent. Kétségtelen, hogy van ilyen fegyver, meglehetősen jelentős a forgalmuk, viszont azt is érdemes tudni, hogy a rizikó is sokkal nagyobb velük, mint az új fegyverek esetében, főleg, ha nem hozzáértő a vásárló. Ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy az olcsón szerezett használt puskára végül annyit kell rákölteni, mint amennyiért vehettünk volna egy újat. Ráadásul vannak típusok, amelyekhez már nagyon nehéz vagy lehetetlen alkatrészt szerezni.

Az anyagi megfontolás mellett nagyon sokan azért keresnek használt puskát, mert egy-egy régi típushoz, modellhez ragaszkodnak, amit sokkal megbízhatóbbnak tartanak a mai gyártású fegyvereknél. Vagy egyszerűen úgynevezett kulturális és érzelmi megfontolásból szeretnének olyan puskával vadászni, amilyennel Maderspach Viktor, Kittenberger Kálmán, Fekete István és más nagyjaink tették, vagy valaki a nagyapja után, nosztalgiából keres egy bizonyos régi modellt. Ennek a megközelítésnek nincs alternatívája, legfeljebb abban az esetben, ha a vágyott típusból gyártanak replikát.

Amikor használt puskára vadászik valaki, akkor követheti a magánszemélyek hirdetéseit, ismerősöknél érdeklődhet vagy kereskedő segítségét veheti igénybe, akiről azt feltételezi, hogy ellenőrzött terméket ad el, korrekt információkkal kísérve. Sajnos az a tapasztalatom, hogy még a legtisztességesebb eladó esetében is jelentős a rizikó. Röpke egy év alatt vettem két kiváló minőségű használt puskát, amelyek megbízhatóan és pontosan teszik a dolgukat, és átment a kezem alatt öt olyan vadászfegyver, amelyeken jelentős veszteséggel adtam túl. A két jó puska közül az egyiket magánszemélytől vásároltam, a másikat kereskedőtől. A rosszakat mind boltban vettem. Volt, amelyiknél olyan rejtett hiba jött elő, amit nem tudhatott az eladó, de volt több is, amelyiknél tudnia kellet volna róla, ha alaposan ellenőrzi eladás előtt.

 

Összegezve: az a tapasztalatom, hogy az öt rossz puskára elköltött pénzből egy kiváló középkategóriás puskát és céltávcsövet tudtam volna venni, szerelékkel együtt. Nem bánom a történteket, mert rengeteget tanultam közben, ami biztosan nem történt volna meg, ha az ideális módon kezdtem volna neki a vásárlásnak.