Rongyos, foszlik, szakad az új agancson a régi barka. Eljött az idő, országszerte tisztítanak az őzbakok.
Vajon mekkora lesz, milyen „sűrű”? – latolgatja a vadgazda. A téli nagy csapatok szétszóródnak, egy-egy őzbak már kiválik a társaságból, s elfoglalja régi, megszokott, múlt évi helyét. Igen! Ő az! – néz bele megannyiszor a spektív nagy lencséjébe a hivatásos vadász! Egyik-másik bak már verekszik is. Még másfél hét – de micsoda másfél hét lesz az! Tele várakozással, türelemmel, készülődéssel. A vadászterületeken az agancsukat fenő, tisztító, harcias őzbakok tűnnek fel, akik eddig szinte minden zajra, neszre, idegen dologtól megriadva odébbálltak. Bezzeg most! – Ki vagy? Mit akarsz?! – ugranak elő merészen. Miközben végre esik, és sarjad a lucerna, bokrosodik a búza, zöldülni kezd a határ. Eljött a füvek ideje is, most rajtuk a sor, nekik kedvez az idő. Bizony, kapuban az őzbakidény nyitánya…