Részlet Kittenberger A Kilimandzsárótól Nagymarosig című kötetéből.
1915 júliusában érkeztem társaimmal Bombaybe, s még ugyanazon az estén, nyolc szuronyos angol katona őrizetében újra kivittek bennünket a vasútállomásra.
– Malum omen! – súgtam egyik rabtársamnak, ahogy a tengerpart mentén megindultunk az állomás felé. Egy nagyobbfajta baglyot véltem elhúzni a fejünk fölött, innen származott az auguri kijelentés. Társam intett, hogy amott is jön egy másik, aztán egy harmadik, s végül seregestül húztak el a fejünk fölött ezek a baglyok.
No, hiszen – se szeri, se száma a rossz előjelnek...
Pedig ahogy hamarosan felismertem a fejünk felett elhúzókat, nem baglyok voltak azok, hanem a gyümölcsösökbe igyekvő repülőkutyák ezrei. De azért az én auguri „előrelátásom” mégiscsak bevált: hosszú, nagyon hosszú, s nagyon keserves lett a mi indiai rabságunk…
Hosszú utazás Bombayből, aztán egy csődörök húzta tonga, indiai bérkocsi, amelyet persze mi fizettünk, szállított bennünket az ahmednagari fogolytáborba. Velünk egy kocsiban tette meg az utat kíséretünk vezetője, két másik tongán pedig maga az őrség hajtatott a nyomunkban.
Ahogy a fogolytábor közelébe értünk, láthattuk messziről, hogy épp egy fogoly munkásosztag vonul befelé a három karámtábor legrosszabbjába: az „A campbe”. Daluk refrénje is elhallatszott hozzánk, s megérthettük belőle fogolytársaink akasztófahumorát: Hagenbeck…Hagenbeck…
Később jöttem rá, egy-két nap elteltével, hogy az egész tábor félelmetesen hasonlít egy állatkerthez, amelynek mi valánk a rab vadállatlakói…
Felvették az adatainkat. Az angol írnokkal és a mellette dolgozó németekkel kemény összetűzésem volt, mert mindenáron osztráknak akartak beírni, ami ellen nem győztem elég hevesen tiltakozni. Aztán nekem is kinyitotta az őr a szögesdróttal át- meg átszőtt kaput, s a lelkemre szinte ráfagyott a reménytelenség: Lasciate ogni speranza, voi chʼentrate –, és beléptem mint Prisoner of war, number 1366.
A fogolytábor új meg új lakói rendszerint igen kellemetlen körülmények között ismerkedtek meg a camp körül ezrével tanyázó indiai kányákkal. A dögök és hulladékok eltakarításával ezek a kányák fontos egészségügyi szolgálatokat végeztek, de amellett a szemtelenségük sem ismert határt.
Viszi az újonc, mit sem sejtve, egyik vagy másik konyháról a menázsiját, s egyszerre csak elrémülve látja, hogy egy sötét valami villámgyorsan feléje sújt a magasból. Legjobb eset, ha csak a tányérján heverő húsdarabnak „lőttek”, mert a legtöbb esetben a merész rabló a tányért is kivágta az ember kezéből, hogy aztán a földre hulló maradékon már tízesével kapkodjanak a társai.
Persze a szerencsés rablót is vijjogva megkergették a többiek, és bizony némelyik húsdarab négyszer-ötször is gazdát cserélt, amíg végre eltűnt a legügyesebb légi kalóz torkában. Az is megesett egyébként, hogy a lecsapó kánya úgy megsértette karmával egyik-másik fogolytársunk kezét, hogy a sebekből, noha talán aprók voltak, utóbb rosszindulatú gyulladások keletkeztek, s néha vérmérgezési tünetek is előadódtak. Egyszóval sok bosszúságot okoztak ezek a kányák mindnyájunknak, de azért nevettünk is rajtuk, s még inkább – mit tagadjam – kárvallott társainkon.
Hosszú fogságom egyik legmulatságosabb látványát egy ilyen kánya tragikomikus bűnhődése nyújtotta. Volt az egyik fogolytársunknak egy mogorva vén majma, amely ott saalem-ozott folyton a barakk előtt, egy ládából összetákolt kutyaólhoz láncolva. Jimmyt, így hívták a majmot, rendszerint meglepte egyikünk-másikunk egy darab csontos főtt hússal, amelyet aztán ő nagy élvezettel rágcsált. Persze a kányák Jimmy urat se tisztelték, hanem elkapkodták a szorgos tisztelgésekkel jól kiérdemelt húsdarabokat. Sokat mulattunk azon, hogy a pórul járt majom milyen meglepett buta pofával fogadta az ilyen rablótámadásokat.
De végre Jimmy is megtalálta a bosszú módját. Behúzódott óljába, és kitett szépen az ól ajtajához egy darab csontot. Nem kellett több két percnél, mint a nyíl, vágott rá a csontra egy kánya. Igen, de abban a pillanatban villámgyorsan kinyúlt Jimmy lábkeze is, és a kánya fogva maradt. Meg kell mondani, Jimmy nem volt érzékeny lélek, és az ellenfelét lassan, megfontoltan és elevenen kopasztani kezdte. Azt hiszem, nem lett volna hatalom, amely a kányát kiszabadíthatta volna Jimmy körmei közül.