A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A tárgyév felénél indítottuk sorozatunkat, melyben a Nimród Vadászújság aktuális hónapjában címlapra került fotó háttértörténetéről kérdezzük annak készítőjét.

 

A szerkesztőség Blaumann Ödön fotóját választotta lapunk októberi borítójának főoldalára, ennek apropóján őt kértük, engedjen betekintést a fénykép készítésének körülményeibe.

A kérés, hogy meséljék el a „sztorit”, nem tartozik általában a fotósok kedvencei közé, legtöbbször igyekeznek rövidre fogni a választ – nem volt ez másként Ödönnél sem -, holott a kíváncsi olvasó a címlapot maga előtt tartva azt is szeretné tudni, mi történt éppen a kamera másik oldalán.

Tavaly, a barcogás fő idejében, kifejezetten dámot fotózni indultam oda, ahol ez a legrelevánsabb, Tolna megyébe, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. területére.

– Egész napos kiülésre készültem a terepen, hiszen elég jó időpontot választottam, jó széllel – meséli Ödön, majd azt is hozzátette: ez alkalommal a szokásosnál bátrabban választott fotóállást, közelebb merészkedett a barcogó terület gócpontjához, kihasználva a dámvadra ilyenkor jellemző – az átlagostól is jobb – zavarástűrést.

– Nagyon jó képet akartam, közelről figyeltem, a végén már oldalt fekvő pozícióban voltam, így készült tehát az ominózus címlapfotó.