A napokban lapunk is hírt adott róla, hogy elhunyt Danka Dénes, aki bár nem volt vadász, de mégis vadászként tudott beszélgetni a természettel kapcsolatos témákról. A martonvásári bakkal kapcsolatos példaértékű munkájának emléket állítva közöljük a Nimródnak küldött utolsó cikkét.
Mottó:
„…Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.
Itt az ég a földet éri,
Tán szerelme csókját kéri…
Minden oly csodás, tündéri.
Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos tüzes felhőben.
Lenn a fénylő víztükörben.
Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?...”
Vajda Jánosnak eme szívmelengető sorai kellő hangulatot adnak egy visszaemlékezéshez. „A Mezőföld költője”-ként is emlegették e vadászembert, vadászírót. Annak a Mezőföldnek, amely szép fekvésével, dimbes-dombos, folyókkal szabdalt, lankás vidékével a Dunántúl meghatározó tája. E kiváló tulajdonságú élőhelyekkel rendelkező terület érmes őzagancsok hosszú sorával gazdagította a magyar vadgazdálkodásunkat. Ebből a mezőnyből is kiemelkedik a martonvásári világrekord őzbak agancsa.
Pontosan 55 éve (1965. július 29.) ejtette el Cseterki Lajos ezt az őzbakot a Tordas–Gyúró határában található „Kiriói”-dombtetőn. Tizenöt éve, hatalmas kőtömbön látható márványtábla hirdeti e jeles eseményt, a helyszín közelében. Az 50. évfordulóról való méltó megemlékezésként a VADEX Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Központjának parkjában ünnepélyes keretek között leplezték le a rekord őzbak életnagyságú szobrát. A nagy tetszést arató, élethű szobor Bíró Lajos szobrászművész alkotása.
Mint általában a rekordtrófeákat, ezt az agancsot is sok legenda övezi. Közel 30 éves gyűjtőmunkának köszönhetően pár érdekes adatot, információt szeretnék megosztani tisztelt olvasóimmal. A 2021-re tervezett vadászati világkiállításra gondolva, érdemes visszaemlékezni az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállításra. Történetesen arra, hogy a szakmai és politikai körökben elismerték, hogy a „vasfüggöny mögötti” Magyarország azért kapta meg a rendezés jogát, mert már akkor vadászati nagyhatalomnak számított. Nem csak a gímszarvas és dám világrekordját tartotta hazánk, de igen magas pontszámmal (228,68) a martonvásári őzagancs – hivatalosan – 1967-től megdöntötte az évtizedek óta első helyen álló lengyel világrekord uralmát. Így a három magyar világelső trófea igen sokat jelentett a nemzetközi bizottság döntésekor. Az országunk díszcsarnoki bemutatójának fő helyén – díszes állványon, mutatós üvegbúra alatt – a martonvásári világrekord őzagancs volt látható.
Az akkori – pártállami – időkre jellemzően ide kívánkozik egy érdekes mozzanat. Még napjainkban is felvetődik néha – szakmai körökben – a kérdés, hogy miért pont Cseterki Lajos (akkor az Elnöki Tanács titkára) kapta a lehetőséget a rekordbak elejtésére. Miért nem egy külföldi vadász, rengeteg valutáért, vagy esetleg egy magasabb beosztású pártvezér? A válasz viszonylag egyszerű. Mégpedig a megfigyelések során nem sikerült „teljesen” kiértékelni az agancsot. Akik egyáltalán megpillanthatták a bakot, abban egyetértettek, hogy az agancsa óriási, de a dús gyöngyözés, az arányosan vastag szárak úgy hatottak – a rövid idejű szemlélődés során – mintha egy agancstövű, összenőtt szárú, rendellenes képződmény lenne. Ezt követően esett a választás Cseterki Lajos személyére. Utólag már az is kitudódott, hogy Kádár János (akkor a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke) kétszer is jelezte érkezését a vadászatra, de végül egyszer sem jelent meg a területen. Közben Cseterki Lajos már többször cserkelt a kiválasztott őzbakra (egyszer rá is lőtt, de elhibázta), majd július 29-én hajnalban sikerrel járt. Az elejtést követően derült ki a bakról, nemhogy nem „selejt”, de rekordvárományos az agancsa.
Az említett témáról dr. Zoltán János így ír: „…Trófeás vad elejtése mindkét társaságban (az Egyetértés és a Zalka Máté vadásztársaságokról van szó, melyeket az állami vezetők alkottak – szerzői megjegyzés) engedélyhez volt kötve.
Az Egyetértés Vt.-ben az elosztást az IB az előző évek statisztikai áttekintése alapján (ki, mikor, milyen érmes vadat lőtt) végezte. Minden tag az év augusztusában megkapta az értesítést, hogy milyen minőségű trófeás vadat lőhet… Az elosztás elve az volt, hogy minden tag 3-4 évente kap aranyérmes vadat. Később az időhatárt 4-5 évre módosították… A rendkívüli nagyságú, világrekordgyanús trófeás vad elejtőjének kijelölése mindig külön gond volt. Előfordult persze, hogy a megfigyelés téves volt, és olyasvalaki lőtt világrekordot, aki arra nem volt illetékes. Ilyen volt 1965-ben Cseterki Lajos világrekord őzbakja és Tolnai Ferenc (akkori Tolna megyei tanácselnök) 1971-ben elejtett világrekord dámbikája…”
A tény: Cseterki Lajos a Mauser M98-as (kaliber 8×57-es; távcső: Zeiss 6×42-es) puskájával ejtette el a kapitális agancsú őzbakot. Érdekes az is, hogy az első időszakban a nevét nem írták ki az elejtő megnevezésénél, majd „Magyar Vadász” szerepelt a dokumentumokban. Csak évek múltán lett nevesítve a terítékre hozó. Szomorú egybeesése a sorsnak, hogy a martonvásári rekordbak 1983-ig vezette világranglistát – addig, amíg elejtője, Cseterki Lajos élt…
Ne feledkezzünk meg azokról a szakemberekről sem, akiknek évtizedes hozzáértő, szorgalmas és szisztematikus állományszabályozó munkája biztosan hozzájárult a kitűnő őzállományhoz. Nem véletlen, hogy innen került ki a rekord őzbak is. Arany József, Spanyiel Pál, Uhrin György vadőrök és Fülöp Ferenc erdész érdemei elvitathatatlanok. Dombos Endre vadászgyakornok nevét azért kell megemlíteni, mert ő látta meg először a különleges agancsú bakot. Sajnos ma már mindannyian az égi vadászmezőn róják útjukat. Emlékezzünk rájuk kegyelettel!
Nagyon fontos, hogy aki szeretné látni ezt a kiváló agancsot – a magyar ranglistát vezető jászkiséri trófeával közös üvegbúra alatt –, a budapesti Városligetbe látogatva, ezt megteheti. A Vajdahunyad-várban, „A vadászat aranykora Magyarországon” címet viselő, felújított kiállítás keretén belül még számtalan érdekesség nyűgözi le a látogatókat. Nagyon reméljük, hogy még sokáig gyönyörködhetünk a természet e csodáiban.
(Megjelent a Nimród Vadászújság 2020/júliusi lapszámában.)
