> Egy különleges agancsú gímbikát sikerült a java bőgésben lencsevégre kapnom.
A bikát viselkedése, habitusa, testi jegyei alapján – bár szemágai mást mutattak – a „középkora végén járó” kategóriába soroltam. Tehát arra kellett következtetnem, hogy nem az öregkori visszarakás miatt hordott ilyen agancsot... De akkor vajon mi lehetett az oka? Genetikai jellegzetesség, vagy esetleg mechanikai sérülés?
A fent említett bikáról készült videó a következő linken tekinthető meg:
https://www.facebook.com/watch/?mibextid=wwXIfr&v=1334958990762352&rdid=izgyaZVsXiIM2OiT
Eljött a tél, de sajnos többet nem hozott össze a jószerencse. Azonban szintén Baranya vármegyében, egy vadászhagyatékban rátaláltam egy igen hasonló trófeára… Rövid, csökött szemágak, középághiány és felül relatíve erős, fejlett korona. Érdekesség, hogy a fogkopás alapján ezt a bikát sem az „öreg” kategóriába sorolná az ember. A két szóban forgó bika körülbelül 15 kilométeres távolságra élhetett egymástól, 40-50 év különbséggel. Felmerült hát az esetleges rokonság kérdése is, de vajon örökölhette ezt az agancsjelleget ennyi generáción át? Lehet-e a „hagyatéki bika”, a levideózott (ük)nagyapja?
A hazai szakirodalmat böngészve rátaláltam Turós László: „Az ormánsági szarvas” című írásában egy idevágó mondatára: ”…nem oly gyakorisággal találkozhatunk, „üres”, szinte csak koronával rendelkező, s ezeknél a jégág helye felett befűződő aganccsal – okát nem tudjuk!”
Hogy körbejárjuk a témát, körülbelül egy tucat, gímszarvassal gazdálkodó gyakorlati szakembert kérdeztem meg az ügyben, a Dél-Dunántúltól egészen a Zemplénig. Nem vagyunk genetikusok, így a jelenség biztos okát nem tudhatjuk, azonban született pár érdekes hipotézis a beszélgetések során:
Legtöbben a genetikára gondoltak…
Kétfelé szakadt a megkérdezettek csoportja, mint a (szarvas)kolbász töltésénél a csípős paprika arányokkal „sok lesz az – kell még bele”! Esetünkben: genetikai jellegzetesség, vagy mechanikai sérülés barkában. A két fő tábor mellett, az okok között előjött még az esetleges belső szervi megbetegedés; vagy akár egy heresérülést követő hormonális változás.
Több, mint gyanús volt, hogy mindkét szár ugyanazon a részén „sérült”, ami lehetett akár egy kerítésnek ugrás következménye is, még barkás állapotában.
Ahhoz azonban, hogy ezt a mechanikai sérülést kizárjuk, nagyon fontos lett volna látni a következő évi felrakást. Azonban, sajnos erre már nem került sor, hiszen a „hagyatéki bika” már ott lógott a falon. A levideózottnál okát csak sejtettem. Majd egyik „interjúalanyomtól” el is hangzott az a mondat, amire már véleményem szerint az összes megkérdezett gondolt: „Az ilyen bikát első találkozásnál meglövi mindenki, aki vadászik, nem lehet évekig figyelni mit rakott (volna) fel.”
Szerencsére mégis akadt, egy olyan kollega, aki évekig (vadkamerák segítségével) nyomon tudta követni egy hasonló agancsjellegű, bükki bika felrakásait. Jól látható volt az agancstípus évenkénti „ismétlődése”. A 2026-os FeHoVa-n szintén találkozhatott a nagyérdemű ilyen ismétlődő esettel, a trófea alá ki voltak állítva a párban megtalált hullajtott agancsai. A leírás alapján: elhullás, Gemencen (Hajóson) találták.
Szintén itt, a FeHoVa-n találkoztam Sugár László professzorral. Természetesen kikértem az ő szakmai véleményét is az ügyben. Megbeszéltük, hogy küldök számára részleteket, videót és fotókat a kérdéses agancsokról, biká(k)ról. Ő is találkozott már hasonló bikákkal, válasz e-mailjéből idézek: „Nekem szerencsém volt egy ilyen bikát elejteni Isaszeg határában 1971 szeptemberében. Kora 5-6 év, 5,5 kilogramm, páros szemág és 4-4 koronaág. A térségben korábban elejtettek egy hasonló agancsárt, de az koros volt és 9 kilogram körüli.”
Professzor úr a további levelezésünkben felhívta figyelmemet egy újabb eshetőségre, miszerint, időszakos rossz kondíció, tápanyaghiány is lehet oka ilyen jellegű elváltozásnak. Az agancsfejlesztés bizonyos időszakában, átmenetileg nem, majd később a koronára már több energiát tudott fordítani. Akár lehetett mindez egy fizikai sérülés kiheverését követően.
Mikor már úgy éreztem, hogy az összes eshetőséget górcső alá vettük, tavasszal rátaláltam egy öreg, visszarakott „változatára” a szóban forgó agancsjellegnek, a hajósi hullajtottt agancs szemlén. Ennél nemcsak a levetési síkon, rövid koronaágakon, de a bikáról készült vadkamerafelvételeken a test is egyértelműen mutatta a kort.
Így összegyűjtve látszik csak igazán, mennyi érdekes észrevétel született a téma kapcsán. Egy azonban bizonyos: minden megkérdezett vadásznak felcsillant a szeme a felvételek láttán. És bár a „szent grált” nem találtuk meg, hisz a „végső választ”, okot, talán senki sem tudja, de úgy gondolom, épp ez benne a legszebb. Megélni, hogy a természet még a mai napig is tud újat, rejtélyest mutatni. Jelen esetben egy ritka és izgalmas agancstípus által. Ezzel is tovább nemesítve fővadunkat és agancsának misztikumát.