A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A tavalyi év zárásaként kaptuk a hírt a Pilisi Parkerdő Zrt.-től, a galgamácsai vadászterületén esett legnagyobb muflonkosokról és gímbikáról.

 

Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese mondja el a 2022. év bőgésben esett kapitális bikájának és két muflonkosának történetét.

Mint elmondja a vezérigazgató-helyettes, a bikára bőgés idején, külföldi, visszajáró vendégük ment ki számos alkalommal Galgamácsa községhatárába, többször meglátva a kiszemelt példányt, de lövésre csak az utolsó nap utolsó cserkelésén, még éppen a lővilág végén nyílt lehetősége. Már a terítéken is 10 kg fölé becsülték a trófea tömegét, majd a lefőzés utáni mérlegelés minden reményüket felülmúlta a 12,34 kg-os eredménnyel. A 10 éves korúra becsült, 226,90 CIC pontos, aranyérmes bikának a vendég annyira örült, hogy rögtön foglalt időpontot januárra, hogy a gímbikák válogató vadászatában is hasonló élményeket szerezzen.

Szintén külföldi vendégük érkezett bőgésre, akinek a gímbika mellett muflonkos elejtése is a tervei között szerepelt. Elsőre egy öreg kost hozott terítékre, azonban szeretett volna még egy nagyobbat is elejteni, így folytatta a keresést. A következő alkalommal is sikerrel járt, a terveinek megfelelően terítékre hozta a vágyott méretű, 91,40 cm-es csigával rendelkező, 225,05 CIC pontos, 6 éves példányt.

A bőgés után, október végén esett a másik komoly méretű muflonkos, amelyet a külföldi vendég élete első muflonjaként hozott terítékre. A 91 cm-es csigájú, 222,10 CIC pontos példány Kálló községhatárban található vadaskertben került terítékre.

 

Cikk kép