Molnár Tamás kollégánk rendszeresen jelentkezik a családjába nemrég érkezett alpesi tacskókopó, Füge történeteivel.
Hajnali fél négykor nekilátott fészkelődni, mi félve léptünk be a mosókonyhába, de se „tócsa”, se „akna” nem fogadott bennünket. Megdicsértük, és irány az udvar. Meglepetésemre minden dolgát gyorsan elvégezte, majd beállt a mosókonyha ajtajába. Megint megdicsértem. Nem győztem ámulni és bámulni, büszkén nyitottam neki ajtót. Ivott, majd lehuppant a pokrócára és csak azt nem mondta, hogy köszönöm, most már alhatunk megint.
Hajnaltól már hallgatóztam, de csak egyenletes szuszogása szűrődött ki a mosókonyhából. Reggel fél nyolc körül ébredt, ismét óvatosan nyitottuk az ajtót, de ugyanolyan tisztaság fogadott bennünket, mint este.
Ahogy résnyire nyílt az ajtó, beslisszolt a házba, majd a feleségem kíséretében, némi biztatás után – immár nappali világosságban –, együtt szétnéztünk a kertben. Megint elvégezte mindkét dolgát. A csodálkozásom tovább fokozódott. Dicséret dicséret hátán. Hihetetlen.
A gyerekek is korábban keltek, mint nyári szünetben szoktak, álmosan, pizsamában, de izgatottan és mosolyogva sorakoztak fel a teraszon, a kiskutya pedig boldogan üdvözölte őket.
Ja, majd elfelejtettem, ekkor kapta meg a nevét, családi elhatározásra Fügének neveztük.
A kajánál még nagyon türelmetlen volt, ahogy letettük elé a tálat, már iramodott is neki, alig lehetett visszafogni, úgy habzsolt. Kaja közben simán lehetett és lehet is simogatni, akár a fejét is, és bele lehet nyúlni a táljába, egy szemernyi agresszivitás sincs benne. Eszik tovább, nem morog. Ha az első napokban az oldalához tettem a kezem, miközben evett, azonnal elkezdett „nyomakodni”, finoman kiszorítani (ez valószínűleg a testvéreivel közös kajálások alkalmával kialakult tolakodás eredménye, a minél több élelem megszerzése érdekében), amin sokat mosolyogtunk.
Gyakran voltunk kint vele az udvaron, azt hamar láttuk, hogy nem olyan, mint egy németjuhász vagy tacskókölyök, sokkal nyugodtabb, megfontoltabb. És irtó gyorsan tanul. Ha valami nemkívánatos dolgot kap fel a földről, elég annyit mondani, hogy „nem”, már köpi is ki, és ártatlan képpel forgatja fejét, hogy „Én nem. Nem is láttam, hogy mi volt az, meg, hogy egyáltalán ilyesféléket a földről felkapkodni…” Ha bármi olyat tesz, amit mi nem szeretnénk, a „nem” szóra viszonylag könnyen le tud mondani a dologról.
Remélem hosszú, és kalandos útra indultunk, melynek ez volt az ötödik állomása.