Molnár Tamás kollégánk rendszeresen jelentkezik a családjába nemrég érkezett alpesi tacskókopó, Füge történeteivel.
A kaput nyitó tenyésztő mellett az udvaron hat alpesi kölyök fogadott bennünket. Lobogó füllel ugrálva, futkározva vettek minket körül, századjára is körbeszaglásztak mindannyiunkat. Mi pedig csak néztük őket és hallgattuk, amit a tenyésztő mondott róluk. Hosszasan figyeltük a lógó fülű hat kiskutyát, és ekkor már biztosak voltunk benne, hogy egyikük hazajön majd velünk. Mindegyik kölyöknek más színű szalag volt a nyakában, a családi tanács szalagszínek alapján javasolt egy-egy kiskutyát. Közben türelmesen néztük, simogattuk őket. Tenyésztőjük egy fagyasztott szarvaslábat hozott nekik, amiktől a már megnyugodott kiskutyák ismét „felpezsdültek”, mindegyikük fokozott érdeklődést mutatva, mágnesként követte a „vad” csábító szagát és látványát.
Lassan körvonalazódott a kép, és a világoskék-szalagos öthónapos kölyök előbb a gyerekek, majd a feleségem tenyerébe nyomta hideg orrát, majd biztatásomra hozzám sietett. Ő lesz az, akit szeretnénk, döntöttünk.
A megegyezés, az adminisztráció, a kajavásárlás már gyorsan lezajlott, mégis este nyolc volt, mire hazaindultunk.
Új barátunk póráz nélkül ballagott ki az autóhoz és engedelmesen tűrte, hogy a gyerekek beemeljék a hátsó üléssor elé. Kettőt-hármat nyüsszentett induláskor, a gyerekek ölbe vették (úgy, hogy mindhármukhoz hozzáérjen egy kicsit), miközben távolodtunk eddigi lakhelyétől, de többet egy nyikkanásnyit sem panaszkodott, nyugodtan elszundított a gyerekek ölében. Ahogy átértünk Budapesten, és az autópálya felhajtója felé közeledtünk, szaglászni és fészkelődni kezdett, így jobbnak láttuk megállni egy parkolóban, és egy füves részen kiszálltunk. Óvatosan szaglálódott a kis véreb, majd kisvártatva elvégezte dolgát (nem az autóba pisilt, hanem jelezte, hogy dolga van!, ez ám a főnyeremény, gondoltam), büszke voltam rá.
A hazaút többi része eseménytelenül telt, közel jártunk az éjfélhez, amikor begördültünk az udvarba. Kíváncsian vizsgálta az ismeretlen környezetet a vérebkölyök, és türelmetlenül várta, hogy megkapja első vacsoráját új otthonában. A család elcsendesedett, a kiskutya pedig egy nagy zöld pokrócon, a mosókonyhában kapott helyet. A hálószoba közelében lévő helyiségből könnyen meghalljuk a kiszűrődő zajokat. Ez volt az első éjszakája egyedül. Először halkan nyüszögve szöszmötölt, majd – már jóval hangosabban – „tutulásba” kezdett. Erre a szomszéd kutya „visszatutult neki”, úgyhogy egy kis házikoncert volt kialakulóban. Többször szóltunk hozzá, ilyenkor elcsendesedett, de kisvártatva újra nyüszögött. Megsimogattuk, erre megnyugodva kidőlt.
Remélem hosszú, és kalandos útra indultunk, melynek ez volt a negyedik állomása.