Molnár Tamás kollégánk rendszeresen jelentkezik a családjába nemrég érkezett alpesi tacskókopó, Füge történeteivel.
Ebbe a nyugalom-szigete tisztaságba csak a szomszéd macskák rondítottak (!) bele szagos „jelöléseikkel”, meg a hinta szivacsán és a teraszon lévő kanapé párnáján hagyott szőrlenyomataikkal. Hiába minden próbálkozás (ecetes fertőtlenítés, zavarás, stb.), az első kert puha földjét – nagy bosszúságunkra – macska WC-nek használták (!), így múltidőben…
A nyáron a gyerekek sokat voltak a házban, ha nem voltunk otthon a feleségemmel, nehéz volt őket a szobáikból legalább az udvarba kicsalogatni. Na, nem a digitális mámor, hanem a „letehetetlen”, új és még újabb könyvek miatt… Tanakodtunk a feleségemmel, mit kellene tennünk, hogy többet legyenek szabad levegőn, hiszen falun lakunk, minden adott lenne… Már nyár vége felé jártunk, amikor ismét fellobbant bennünk a „kellene egy kutya” érzés. Finoman puhatolóztunk a gyerekeknél, mindhárman továbbra is támogatták az ötletet, a nagy fiunk azonban a realitás talaján maradva kertrombolást, meg „aknakupacokat” is emlegetett…
Két éve rálőttem egy bikára, az utánkeresésbe egy, a területünkön gyakran megforduló vadásztársam is bekapcsolódott, alpesi tacskókopójával. A véreb hamar kiderítette, hogy csak vaklárma volt az egész, a lövést elhibáztam.
A tacskókopókról a keresés után a házunk udvarán beszélgettünk, mialatt vadásztársam kutyája mindvégig vezetője lába mellett hevert, a gyerekek által neki gurított labdát éppen csak megnézte, majd gazdájára sandított, és ugyanolyan nyugalommal ült vagy feküdt tovább. Szabadon volt, de nem ment be a kertbe, illedelmesen és türelmesen várt. Mindannyiunknak – még akkor – szimpatikus lett ez a fajta.
Feleségem vadászhirdetéseket böngészett, a keresőmezőbe alpesi tacskókopót írt. Egy nap nagyot dobbant a szívünk, amikor egy friss hirdetést találtunk, amiből kiderült, hogy a fővárostól nem messze, hat Alpok-tájéki tacskókopó kölyök vár gazdára. A vadászhirdetést augusztus közepén, egy pénteki napon, késő délután találtuk. Sokszor megnéztük a hirdetés fotóit és a feltöltött videókat a kiskutyákról, és egyre jobban „belehabarodtunk” ebbe a vérebfajtába. Bújtuk az internetet, véleményeket, videókat, fajtaismertetőket tanulmányoztunk, sokszor késő éjjelig. A tacskókopó családbarát, nyugodt, higgadt kutya, vérebként az utánkeresés a „szakmája” (nagyvadas területen vagyok tag), így minden összeállni látszott. Azt is írták róla, hogy „új szereplő” a vérebek között, nem túl elterjedt, így nem is túltenyésztett, kimondottan egészséges fajta.
Remélem hosszú, és kalandos útra indultunk, melynek ez volt a második állomása.