Molnár Tamás kollégánk rendszeresen jelentkezik a családjába nemrég érkezett alpesi tacskókopó, Füge történeteivel.
Ennek a résznek a „ládás kaland” címet adnám szívem szerint. Úgy kezdődött a dolog, hogy Füge az anyósülés előtt utazott az autóban, teljesen nyugodtan, tudta, hogy az a helye. Egy alkalommal, amikor a hátsó üléssort ledöntöttük, mert mosogatógépet szállítottunk az autóban, megengedtem, hogy a kényelmes, nagy térben utazzon a kisfiam mellett. Igen ám, de nem maradt meg nyugodtan, hanem folyton fel akarta fedezni az autót, ami így balesetveszélyes lett volna, úgyhogy út közben megállva, visszatelepítettük megszokott helyére. A régi nyugodt utazás csak a hazafelé valósult meg, hiszen Füge tudta, hogy a ledöntött ülésekről szépen kilátni a szélvédőkön, és minduntalan oda kívánkozott…
Ez így tarthatatlanná vált. Mentorom tanácsára beszereztünk egy vérebre méretezett kutyaszállító boxot. Modernet, műanyagot, fém ajtóval. Ahogy hazavittem és kivettük a kocsiból, Füge, mint minden ismeretlen dolgot, bizalmatlanul, kellő távolságból szemlélt, és „hosszúra nyúlva” szagolgatott, de bele nem volt hajlandó menni, még a ládában elhelyezett jutalomfalatért sem.
Itt aztán (megint) elkövettem egy hibát (pedig sokkal könnyebb valamit türelmesen megtanítani, mint az elkövetett baklövést korrigálni): megfogtam a kutyát és betettem a dobozba, annak ajtaját behajtva. Füge látszólag nyugalommal tűrte az új helyzetet, azonban amikor kinyitottam az ajtót, olyan erővel robbant ki a dobozból, hogy lendülete engem is elsodort, és guggolásból fenékre ejtett a teraszon.
Ezután akárhogy próbálkoztam, nem volt hajlandó a doboznak még a közelébe se menni. Ha az ennivalót raktam bele, akkor inkább nem evett addig; megvárta, míg szokott helyén, a kennelben kapja meg a kaját.
Ez a helyzet egy hétig is fennállt, napi rendszerességgel mozogtunk a doboz körül, de amint rámutattam, vagy hozzáértem, Füge a lehető leggyorsabban biztonságos távolságba szaladt tőle.
A második hét vége felé már a doboz előtt lerakott jutalomfalatot is elvette, majd a hét utolsó napján a dobozból is „kipecázta” azt, de úgy, hogy lábai nem értek a kutyaszállító alkalmatossághoz, csak megnyúlva hajolt be érte…
A harmadik héten egy lábbal (mint a kismalac és a farkasok mesében…), majd két lábbal is belépett a boxba, és a hét végére már teljes terjedelmével birtokba vette azt. Sőt le is ült, és le is feküdt benne. Mostanra a „helyedre” vezényszó (és a boxra mutatás) teljesen jól működik, „felkérésre” Füge zörögve ugrik dobozába.
Ezután már könnyű dolgunk lett, hiszen, ha erdei sétára indulunk és a boxot az autóba tesszük, Füge a „hopp” vezényszóra már boldogan landol benne, újabb és újabb erdei kalandokra várva…
Remélem hosszú, és kalandos útra indultunk, melynek ez volt a tizenhetedik állomása.
