Molnár Tamás kollégánk rendszeresen jelentkezik a családjába nemrég érkezett alpesi tacskókopó, Füge történeteivel.
A kiskutya ösztönösen annyi mindent jól tudott, de egy-egy meggondolatlansággal, vagy engedékenységgel, esetleg átgondolatlan reakciókkal nagyon sokat árthatunk – azt hisszük neki, pedig valójában – magunknak.
Mondok két példát: amikor az erdőben Fügével sétálunk és egy kidőlt fatörzsön keresztül visz az utunk – miközben Füge a vállunkon átvetett póráz végén ballag mellettünk –, szerencsés, ha nem a fatörzs alatt, hanem velünk együtt, afölött ugrik át. Elkezdtem hát trenírozni ebbe az irányba. A házunk hátsó teraszán van két nagy pad, melyekre egész könnyen fel tud ugrani vérebünk, hát akkor gyakoroljunk azokon. „Hopp” a vezényszó, mely elhangzásakor Füge az általunk mutatott tárgyra felugrik (így ül be az autóba is, illetve így is ugrik ki belőle, kiszálláskor annyi megkötéssel, hogy a vezényszó mellett még meg kell érinteni az oldalát is, hogy biztos legyen a „kiugrási engedély”). A két paddal is gyönyörűen ment a dolog, nem kis büszkeségemre.
Pár nap múlva azonban beköszöntött a sáros, hűvös, esős idő, és Füge a hoppot sűrűn gyakorolhatta, míg nem voltunk otthon, mivel a padok ülőfelülete csupa sár, és kutyanyom volt. Mit is mondhattam volna neki, hiszen én szoktattam rá a padra felugrálásra, olyan meg nincs, hogy most lehet, de máskor meg nem… Kíváncsian várom a nyarat, a nyári, saras, esős időket, meg azt, hogy a tölgyfakanapékon ilyenkor elhelyezett ülőpárnákkal mit fog kezdeni…
A másik példa pedig a játékkal kapcsolatos. Szeret felkapott botokkal, újabban szétrágott labdákkal is szaladgálni, ilyenkor nagyon élvezi, ha üldözzük. Emellett Füge előszeretettel hurcol rongyokat (esős, sáros időben is) az udvaron, melyeket megsétáltat a kertben, majd felhoz a hátsó teraszra, szép saras, kavicsos nyomot hagyva az egyébként patyolattiszta járólapokon.
Azzal azonban nem számoltunk, hogy a fadarabos, labdás játékot kiterjesztve értelmezi, és a rongyra is alkalmazza. Ha el akarnánk venni tőle, hogy ne sarazzon össze mindent, a végén az egész hercehurca nevetésbe csap át, amint az ázott, régi munkásruhával a szájában, farokcsóválva várja, hogy közeledjünk felé. Na, ez nem segíti az engedelmességet, és a „hozd ide, hogy megint eldobhassam” játék tanulását sem…
Elkezdett gyűjtögetni is. Összesezed mindent, amit mozdítani tud (virágcserép, gyújtós, labdák, botok, nagyobb, leveles ágak, kövek, stb.). Gyűjteményének számára kedvenc tárolóhelye a gyerekek foci- és kosárpályája, ami elég cudarul néz ki néha, amikor munka után hazaérünk…
Remélem hosszú, és kalandos útra indultunk, melynek ez volt a tizenhatodik állomása.