Molnár Tamás kollégánk rendszeresen jelentkezik a családjába nemrég érkezett alpesi tacskókopó, Füge történeteivel.
Feleségemmel és kisfiammal a Tiszán voltunk őszi gumihalas pergetésen, és szépen fogtunk süllőt és kősüllőt is. Ilyenkor szívesen viszünk haza a zsákmányból a vasárnapi- és ünnepi ebédekre gondolva.
Természetesen a halpucolás az én dolgom, bár kisfiam, ha még nincs túl késő, szívesen segít benne. Van az udvarban egy ásott kút, amely mellett kialakítottunk egy halpucoló tuskót. Itt nem baj, ha repül a pikkely, hiszen a kertben bármerre pattoghat. A víz a kútból könnyen elérhető, így akár a halak mosásához, akár a tuskó takarításához, mindig rendelkezésre áll.
Késő este értünk haza, így magányosan indult a „munka”, de Füge a mosókonyhából – bár még ilyet nem csinált – hangosan „kéretőzött” kifelé. Feleségem útjára engedte az izgatott kutyát, aki meg sem állt a kútig, feltámaszkodott a lábamra és nagyokat nyelve működött közre a pikkelyezésben és a belezésben. Időnként összeszedte a nagyobb pikkelykupacokat és jóízűen elfogyasztotta. A halbelsőség iránt is nagy érdeklődést mutatott, így – próbaképpen – odaadtam neki egy falásnyit, melyet először letett egy tuskóra, majd körbeszaglászott, aztán jól megnyalt, majd egyszer-kétszer megfordított a szájában, és gond nélkül elnyelt. A belsőség innentől az övé lesz, úgy gondolom.
Ahogy munkám végeztével tettem rendbe a pucolóhelyet (értsd ezalatt, hogy slaggal mostam le a tuskót, a halakat, a szerszámokat, tálcát, stb.), Füge nem tágított, még az sem zavarta, hogy csurom víz lesz. Kíváncsian szaglászta a megpucolt süllőket és köveseket is, de a „nem” elhangzását követően ártatlan képpel, hátrahúzott fülekkel, tágra nyílt szemmel nézett rám, miközben széles mellső lábaival továbbra is a tuskón támaszkodott… mintha azt mondta volna: „Én csak szagoltam, hozzá nem nyúlnék a világ minden kincséért sem…”
Én közben azonban úgy éreztem, hogy elég lenne egy óvatlan pillanat, és már nyargalna is a kert másik végébe, szájában egy szépen megtisztított, mondhatni konyhakész csíkos ragadozóval…
Este tíz körül rendeztem el a dolgokat, de kis vérebünknek nem nagyon akaródzott bejönni az esti pihenőre, hol a kút körül, hol a szárításra kitett száknál, hol pedig a pányva száradó zsinegjei alatt sertepertélt.
Aznap este nehezen nyugodott le, félálomban még hallottam, hogy a mosókonyhában is tovább mászkál…
Remélem hosszú, és kalandos útra indultunk, melynek ez volt a tizennegyedik állomása.