Molnár Tamás kollégánk e héttől kezdve rendszeresen jelentkezik a családjába nemrég érkezett alpesi tacskókopó, Füge történeteivel.
Éveken át építettük, csinosítottuk a házunkat, a körülötte lévő kerteket. Tearózsák, páfrányok, tuják, tiszafa, tulipánfa, menta, meténg, levendulák, citromfű, mogyoró, som, bodza és fagyal is él a ház körül, hogy csak néhányat említsek kedvenceink közül. Az udvar tehát „zölden” pompázik. Jó otthon lenni, kiülve a teraszra gyönyörködni a kacsafarkú szender kolibri-reptében, meg ezer más csodában…
A hátsó kert gyümölcsfái is jóval nagyobbak egy embernél, némelyikük már termést is nevel. Köröttük, „ameddig a szem ellát”, zöld gyep.
Látszólag kerek egész és idilli a hely, de a feleségem és a gyerekek szerint még valami (vagy valaki) hiányzik a teljes boldogsághoz. Ezzel masszíroznak már évek óta, folyton vissza-visszakanyarodva a témához: Kellene egy kutya!
Volt gyerekkoromban németjuhászom, felnőttként pedig egy szálkás tacskó vadászott velem, egészen öregkoráig… Nagyon szerette a gyerekeinket, és lázba jött, ha megkérdeztük tőle:
„Lara, megyünk vadászni?” Onnantól kezdve nem hagyott békét, míg be nem ültünk az autóba, és minden percet elvesztegetettnek tartott, ami az indulás előtti készülődéssel telt. Izgalma a lesen elhelyezkedve köddé vált, helyébe koncentrált, ezerfülű figyelem lépett.
Jó volt együtt vadászni. Megkereste a szalonkát, a sebzett őzet, disznót, a lőtt fácánt, meg a kacsát is.
Bevallom néha-néha én is elgondolkodtam rajta, hogy jó lenne egy négylábú vadásztárs megint, de aztán kinéztem a kertre és szétrágott ágcsonkokat, kikapart bokrokat, frissen ásott lyukakat, meg lépten-nyomon előbukkanó „aknákat” láttam lelki szemeimmel.
Tavaly nyáron aztán – családi nyomásra –, majdnem egy vizslakölyök boldog gazdái lettünk. Már meg is volt az alom, azonban szeptembertől olyan sűrű lett a családi tervezőnaptár minden rubrikája, hogy felelőtlenség lett volna egy kiskutyát elhozni, így maradt minden a régiben, azzal, hogy este nyolc és tizenegy óra között értünk haza, majd minden nap…
Remélem hosszú, és kalandos útra indultunk, melynek ez volt az első állomása.