A vadász szíve izgatottan várja február végét. Főleg akkor, ha nincs igazi tél; olyan, mintha november fogságában maradt volna az idő és csak egy kevés hóval emlékezhettünk a fehérbe öltözött erdő, mező valóságára.
Úgy vagyok vele, ha már nem volt fagyos hideg, akkor jöjjön el a tavasz, a földillatú újrakezdés. Nyitott szemmel - lélekkel járva az erdőt, a halott avar alól zöldelve bújik elő az élet. A sötét, fekete földben, túl az észlelés határán megmozdulnak a sejtek. A miniatűr világ egyre jobban szerveződik, és látható formát, hajtást, rügyet, bimbót ölt. A Bibliában ezt olvassuk: „Hit által értjük meg, hogy (…) a nem láthatóból állt elő a látható.” (Zsidókhoz írott levél, 11. fejezet, 3. vers). Ilyenkor döbben rá a halandó, hogy a Holdat megjárt, a Marsot célul kitűző ember nem képes felfogni az élet alapvető titkát. Ugyanis, honnan tudja a mag, a gyökerecske, hogy itt van az ideje az újrakezdésnek? Mint ahogyan a szarvasfélék is „tudják” az agancsváltás idejét! A Teremtő jól összehangolt munkája a génekben érhető tetten. Ma is csak csodálattal szemlélhetjük, hogy egy aprócska, amúgy élettelen örökítő anyagban mennyi kód, program fut le, és bár nincsenek szenzoraik, bonyolult számítógépes rendszereik, de mégis a legtökéletesebb módon hajtják végre a beléjük írt parancsot. Igaz, nem vagyok epigenetikus, de a teológia és a vadgazdálkodás mellett az egyik legkedveltebb tudományterületem.
Ahhoz, hogy megértsük az élet lényegét, célját, hitre van szükség. A hit bizalom. Bizalom a célban, bizalom az értelmes életben. Pont abban, amitől a materialista evolúcióelmélet megfosztott bennünket… mert, ha nincs célja az életünknek, miért alkotunk szépet? Miért vetjük papírra vadász élményeinket? Nem azért, hogy kifejezzük: nem éltem hiába?
Engem minden márciusban erre emlékeztet az ébredő természet: van célja az életemnek! Hittel és békességgel embernek maradni, utódaink számára megőrizni a vadászat üzenetét, ahogy a Teremtő megfogalmazta az első embernek: „Műveld és őrizd!” (Mózes 1. könyve, 2. fejezet, 15. vers).