A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A VENATOR Alapítvány szervezésében, a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub együttműködésével konferenciát tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szalaszenden, január 13. és 15. között, „Az erdélyi kopó a magyar vadászati kultúrában” címmel.

 

– A VENATOR Alapítvány főképpen a magyar vadászkutya fajta, az erdélyi kopó vadászati tevékenységével foglalkozik, míg a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub a tenyésztési feladatokat koordinálja. E két szervezet közös munkájának eredményeként jött létre a konferencia – mondta el a Nimródnak Kovács Őrs Levente, az alapítvány kuratóriumának tagja.

Az előadásban szót ejtettek a fajta ösztön- és génkészlet megőrző vadászati használatának lehetőségeiről a jelenlegi állományméret összefüggéseinek tekintetében, illetve összehasonlították a 150 évvel ezelőtti kopózás feladatait a mai kor követelményeivel.

A résztvevők megismerhették a kopó alkalmazásának módjait a vaddisznó hajtóvadászat, a terelővadászat, illetve az utánkeresés témakörében. Az előadás kitért a napjainkban nagy figyelemhez jutó vadkárelhárító vadászat lehetőségeire, a klasszikus kopó munka részleteire, a fajta vadászat közbeni viselkedésére, illetve a tőle elvárt, önálló munka körülményeire, nehézségeire.

Ezt követően rövid ismertető hangzott el a kanadai, illetve görögországi kopókkal végzett vadászati módokról.

Az előadás záró részében meghatározásra kerültek a fajta egyéb vadászati alkalmazásához szükséges feladatok, amelyekben kiemelt jelentőséget kaphatnak a szakmapolitikai egyeztetések, a vizsgarendszerek közös kialakításának koordinálása, illetve a különböző pénzügyi feltételek teljesülésének elősegítése. Mindezek alapfeltételéül a hatályos jogszabályi környezet áttekintésére, illetve a szükséges kiegészítésekre irányuló javaslatok kidolgozására hívták fel az érintettek figyelmét.

A résztvevők a konferencia másnapján – a Bélusvölgye Vadásztársaság területén – társas nagyvad terelővadászaton szerezhettek tapasztalatot az erdélyi kopók munkájáról.

 

Cikk kép
Cikk kép