Ez a cikk egy feliratos képpel kezdődött. A világhálón láttam, a közösségi oldalon, egy angol nyelvű vadászcsoportban. Elgondolkodtatott.
Köztudott tény, hogy az idehaza is meghonosodott német–porosz vadászati kultúrkörön kívül is léteznek más jellegű felfogások a vadászat kapcsán, például olyanok, amelyek saját felhasználható élelmiszerforrásként tekintenek a zsákmányolt vad húsára. Jómagam is láttam már olyan svéd vadászaton forgatott videót, ahol a jávor lapátját (fejét) a vadhűtő mögötti susnyásba hajítják, mondván, majd később foglalkoznak vele (vagy nem – ez végül nem derült ki), mert a lényeg ugyebár a hjortkött – a vadhús! Aztán ott vannak az amerikaiak, akik az „open season” kifejezés hallatán képesek egy hétig beköltözni az erdőbe, hogy vadászíjukkal „telilőjék” a hűtőt az esztendő hátralévő szakaszára...
Ennyit a kitekintésről; térjünk vissza a bevezetőben említett képhez s annak felirataihoz. Először is lényeges leírni, hogy a fényképes részen egy fehérfarkú szarvas néz vissza a monitorról, háttérben a vadregényes amerikai puszta. Felette – a szürke égbolton – kapitális betűkkel, narancssárga és piros színekkel szedve olvasható: „I AM NOT just A TROPHY”, azaz „ÉN NEM csak EGY TRÓFEA VAGYOK”. A gondolattal nyilván sokan egyetértünk… A kép megkapó része azonban nem ez, hanem a következő sorok, amelyeket most már csak magyarul szemléznék:
HANEM
37 hamburgerhús
4 fasírt
30 steakhús
6 sülthús
26 bordaszelet
2 hasalja steak (elülső)
2 hasalja steak (hátulsó)
3 szívszendvics
1 ÉLETRE SZÓLÓ ÉLMÉNY
Mivel mindez nem egy matekképlet, ezért véleményem szerint nem is fontos, hogy ha összeadjuk a különböző sorokat, eredményként kijön-e az „1 fehérfarkúbak”. Az idehaza kicsit még mindig idegennek számító szemlélet, amely olyannyira jellemző az államokban, viszont lényeges, és érdemes belőle levonni a megfelelő konzekvenciákat. Például azt, hogy a magyar vad is egészséges és fontos élelmiszerforrás (lehet), vagy azt, hogy a vadászat nem csak a trófeáról szól (ugye?).