Tavaly januárban indítottuk el a Természetfotósaink bemutatkoznak című sorozatunkat, amelynek most itt is olvashatják az első részét
Ifj. Bóta István szülei is vadászcsaládban nőttek fel, így magától értetődő, hogy a természet, és azon belül a vadászat szeretetét és tiszteletét is tőlük örökölte, és tanulta. A húszéves fotós fiatal kora ellenére már számos érdemmel büszkélkedhet, több kiállításon is megmutathatta munkáit a nagyközönség számára, szép helyezéseket ért el különböző pályázatokon, fotói rendszeresen megjelennek szakmai lapokban.
A Bükk-vidék keleti lejtőinél, Miskolcon született. Gyermekkorára nem csupán a jól ismert vadászkönyvek voltak nagy hatással, hanem a borsodi vadásztáborok is egyaránt, melyeken 15 éven keresztül részt vett. Mikor már elég nagy volt ahhoz, hogy szülei keresőtávcsővel egyedül elengedjék cserkelni, hatalmas élményekre tett szert, mely kezdetekre a mai napig szívesen emlékszik vissza. Azonban az ilyen alkalmak után a részletekbe nyúló történeteit, élménybeszámolóit gyakran kétkedve fogadták, ennek apropóján kapta meg első (kompakt nagyzoomos) fényképezőgépét a 2015-ös szarvasbőgésre.
Innentől vette kezdetét az igazi tanulás, hiszen, ahogy ő fogalmaz: „Ekkor jöttem rá, és tapasztaltam meg, hogy egy jó felvételt készíteni egy vadról sokkal nehezebb, mint azt terítékre hozni.” 12 évesen lett a gimnáziumi fotószakkör tagja, és kezdte elsajátítani a nagybetűs fotózás alapjait, mi a kompozíció, milyenek a színek, formák… „Innen nem volt visszaút, kaptam egy tükörreflexes gépet egy 300-as objektívvel.” Mindezek után már tudatosabban, más szemlélettel indult terepre, keresve a témát, sokkal jobban meg tudta figyelni – sőt, ami fontosabb –, észrevenni a természet mozgását, összefüggéseit.
Terepi tapasztalatainak bővülésével a legfontosabb kérdésekre kaphatta meg a választ: hol vannak a vadváltók, mikor és merre mozog rajtuk a vad, hol jön fel a nap, hová süt be először és utoljára, vagy, hogy merre fúj a szél, lesz-e köd, pereg-e már a makk? Ezek az ismeretek elengedhetetlenek, mert képeit kizárólag cserkelés közben, szabad területen készíti.
És mit jelent számára egy jó természetfotó? „Semmiképp nem beállított, nem épített környezet, természetes fényekkel és színekkel, vaddal, természetes mozdulattal, életjelenettel.” Ezeket alapul véve az idő előrehaladtával a társaitól tanultakat, és a szakkörön hallottakat alkalmazva sikerült egyre több értékelhető fotót készítenie, melyeket különböző kiállításokon is volt alkalma bemutatni. Nagy büszkeséggel tölti el, hogy részese lehetett a világkiállításnak, hiszen a rendezvény kiemelt vidéki helyszínén, Vásárosnaményban az ő felvételei is színesítették a tárlatot. Kedvenc témái közé a gímszarvasbikák és őzbakok tartoznak, nem kizárólag fényképezés, hanem a róluk való ismeretanyag-gyűjtés szempontjából is. Az utóbbi években ezekből komoly adatbázist hozott létre, így képet kaphattak a területükön élő vadról, agancsaik minőségének fejlődéséről, mely munkájáról egy előadása is készült: Fényképezőgép a vadgazdálkodásban címmel. Ezen ismereteket, megfigyeléseket és természetesen fényképeit szeretné az egyetemi évek alatt bővíteni, valamint az elkövetkezendő erdőmérnöki diplomamunkájánál is felhasználni. Célja embertársainak – kifejezetten kortársainak – figyelmét felhívni arra, hogy az internet világán túl milyen varázslatos élővilág vesz minket körbe. Mindezek mellett szeretné, ha a médiában és egyéb felületeken megjelent fotói a vadászati kultúra – melynek ő maga is nagy tisztelője – és hagyományok fontosságát közvetítenék a nem vadászó társadalom felé és ezáltal javíthatna ennek megítélésén.
S, hogy mi adja mindehhez az örök érvényű motivációt? „Hálás vagyok, mert a fotózás kapcsán rengeteg érdekes pillanatot figyelhettem, élhettem meg a természetben. Számtalan izgalmas történésnek lehettem szemtanúja, gyakran karnyújtásnyira is. Előfordult, hogy a mellékbikáját űző szarvasbika fókusztávolságon belülre rohant és bőgött bele az arcomba, sikerült őzbakot becsalnom pár méteres távolságra, de farkast is lencsevégre kaptam már a Bükkben, kevesebb, mint 10 méterről. Szarvasbikát cserkeltem be májusban, „reggelizés” közben, melyből később címlapfotó született…
