A szürke farkas egy olyan téma, amely napjainkban közérdeklődésre tart számot, főleg a vadászok körében, a nagyragadozók vadgazdálkodásra kifejtett vélt vagy valós hatásai miatt. Mivel fontos a párbeszéd, hallgattassék meg a másik fél is, ezért közöljük az alábbi cikket – amely nem minden esetben tükrözi szerkesztőségünk álláspontját a kérdésben. Az anyagot a Bükki-, illetve az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kollégái készítették.
A nagyragadozók, így a farkasok jelenléte – a világon bárhol éljenek is – kihívást jelent az ember számára. Már puszta jelenlétük is konfliktusok forrása lehet, amelyek kiéleződhetnek, ha a farkas valós károkat okoz, vagy vélt károkat tulajdonítanak neki a hiányos ismeretek vagy emberi mulasztások miatt. Jellemző ez a farkas teljes elterjedési területén, és a hazai farkasokkal kapcsolatban sincs ez másként.
Az elmúlt hónapokban nagyragadozóinkkal, elsősorban a farkasokkal foglalkozó több cikk is megjelent, melyek szakmai tartalma nem minden szempontból megalapozott. A nagy publicitást kapott téves információk további táptalajt adnak számos tévhit terjedéséhez. Rengeteg pontatlan információ terjed a farkas hazai megjelenése, eredete és állománynagysága körül, ezért fontosnak tartjuk az alapvető kérdések megalapozott és elfogulatlan bemutatását.
A farkas korábbi és mai hazai állományainak helyzete
A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus LINNAEUS, 1758) Eurázsia legszélesebb elterjedésű és az egyik legnagyobb állománynagyságú nagyragadozója. Az elmúlt évszázadok során végzett szisztematikus irtása, valamint élőhelyeinek drasztikus átalakulása és beszűkülése révén a faj a kipusztulás szélére sodródott Nyugat-Európában. Az új természettudományos ismeretek révén a farkassal kapcsolatos korábbi előítéletes nézetek alapjaiban megváltoztak. A faj európai elterjedési területének központjaiban a közösségi alapokon nyugvó természetvédelmi intézkedések, így a fokozottan védett státusz biztosítása, a vadászati tevékenység korlátozása, valamint a faj táplálékkínálatát (pl. vadállomány jelentős növekedése) és élőhelyeit érintő kedvező változások együtthatása révén az utóbbi évtizedekben az európai állománya stabilizálódott. Egyes élőhelyein állománynövekedés és a korábbi élőhelyekre történő visszatelepülési folyamatok is megfigyelhetők az elterjedési terület egy részén. Ezek a változások ugyanakkor messze elmaradnak a faj korábbi, Európa közel teljes területét érintő elterjedési területéhez viszonyítva.
A farkas az évszázados üldöztetések (kíméletlen vadászat, csapdák alkalmazása, illegális elejtések, mérgezések) ellenére sem tűnt el teljes mértékben a hazai faunából, de szaporodó családokról sokáig nem rendelkeztünk adatokkal. Magyarország legújabb kori történelmében a farkas hazai előfordulásáról – részben a faj rejtett életmódja és tudományos igényű kutatásának hiányában – nem álltak rendelkezésre folyamatos jelenlétre utaló adatok egészen az 1960-as, 1970-es évekig. A faj előfordulási adatainak zöme az ország északkeleti és délnyugati területein csoportosult.
A faj hazai szaporodása az 1960-as években is dokumentált volt (Faragó, 1989). Az 1980-as évektől egyre gyakoribbá váltak a bizonyított előfordulások, elsősorban az Északi-középhegységből. A szürke farkas megjelenése az Aggteleki-karszton, valamint a Zempléni-hegységben a szlovákiai populációban bekövetkezett állomány és sűrűségnövekedéssel magyarázható. Ez az 1980 és 1989 közötti időszak az, amikor Szlovákiában jelentősen megnőtt az elejtések száma (Hell 2003). Ebből következik, hogy a farkas megjelenése, megtelepedése nem véletlenszerű, hanem ökológiai törvényszerűség következménye (Faragó 1993).
Ekkor már a jelenlétükre, kóborlásukra utaló életnyomok, prédamaradványok mellett konkrét kotorékokról származó információk is rendelkezésre álltak. Az állomány annak ellenére, hogy a kárpáti populációval közvetlen kapcsolatban állt, csupán lassan növekedett. Kóborló, időszakosan szaporodó egyedeit rendszeresen elpusztították. Bár még évtizedekig ez az ingadozó állapot jellemezte a hazai farkas állományt, a 2000-2010-es évekre ez a tendencia megfordult. Észak-Magyarországon, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt egységesnek tekinthető területén (70 km²) 2004–2006 közt a noninvazív módszerekkel gyűjtött 120 db farkas minta (széklet, vizelet, szőr) genetikai vizsgálata alapján 10 különböző genotípusú, egymással rokoni kapcsolatot mutató egyed került meghatározásra (Hausknecht et al. 2010).
Az erősödő kárpáti állománynak, illetve élőhelyeik jelentős változásának következtében egyre több példány jelent meg hazánkban, és újabb élőhelyekről (Zempléni-hegység, Bükk, Heves-Borsodi-dombság) kerültek elő a farkas megtelepedésére utaló adatok. Napjainkra jelenléte és szaporodása is állandónak tekinthető az ország északi, északkeleti régióiban, ahol a jelenlegi kilenc-tíz ismert territórium közül néhányban a rendszeres szaporodásra utaló jelek évről-évre igazolhatók. A faj immár több évtizedes állományadatai és elterjedési térképei, mint a hazai állományfejlődés jelenségsorozata, a hazai állami természetvédelem hivatalos honlapján online is elérhető EU-jelentésekben is nyomon követhető. A faj jelenlegi hazai teljes egyedszáma legfeljebb 60-70 példányra tehető.
1-3. ábra A farkas (Canis lupus) magyarországi elterjedése 2003-2019 közt ( 1.ábra 2007, 2. ábra 2013, 3. ábra 2019)
Bár a farkas jelenlegi fő hazai elterjedési területének az Északi-középhegységet tekintjük, számos észlelés igazolja a faj nagyfokú mobilitását. Több, viszonylag friss megfigyelés ismert a Dunántúlról, az Alföld északi és déli részéről is, ami természetesen nem jelenti a faj stabil megtelepedését ezeken a helyeken. Az alábbi térképen kérdőjelekkel jelöltük az elmúlt néhány évben észlelt egyedeket.
4. ábra A farkas magyarországi elterjedési területén kívüli észlelései a közelmúltból
A hazánkban élő farkasok származása
Számos, nyilvánosan is hozzáférhető közvetett és közvetlen bizonyíték, publikációk és genetikai vizsgálatok is igazolják az észak-magyarországi farkaspopuláció kárpáti eredetét.
Alapvető forrásmunkának tekinthetők azok a szlovákiai publikációk, melyek a nagyragadozófajok szlovákiai elterjedését taglalják 1984-től. A Szlovákiában élő nagyragadozók korábbi, meglehetősen korlátozott elterjedési határa a 2000-es évekre már közvetlenül a szlovák-magyar határig ért. A vonatkozó adatok a szlovák állami természetvédelem honlapján elérhetők. Forrás: http://www.sopsr.sk/files/PS-o-vlka-draveho-na-Slovensku.pdf
5. ábra A farkas elterjedése Szlovákia területén (forrás: Antal et al. 2016).
Az a széles körben elterjedt nézet, miszerint a hazai farkasok zárt térből kibocsátott farkasoktól származnának, egyértelműen kizárható. Az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára által ez év áprilisában elrendelt és a Pest Megyei Kormányhivatal koordinálásával a farkastartó intézményeknél lefolytatott, friss ellenőrzések eredménye is ezt támasztja alá. Eszerint hazánkban soha nem adtak ki engedélyt farkas természetbe való visszatelepítésére, és egyik helyszínen sem folyik kibocsátási célú farkastenyésztés.
A témában folyó genetikai vizsgálatok eredményei egyértelműen kizárták a szabadon élő és a zárt térben tartott állomány leszármazási kapcsolatát, és kimutatták a szlovákiai populációhoz való kötődést is (Fehér et al. 2022). E tényadatok számos szakmai fórumon (Fehér, 2017), illetve az írott anyagokban (pl. Vadászévkönyv 2019) is ismertetésre kerültek. Ennek ellenére, a tényeknek ellentmondó nézeteket sok ember elfogadja.
Hiányos ismeretek
Napi tapasztalat, hogy a farkassal kapcsolatban véleményt alkotók többsége a fajt csak hallomásból ismeri, illetve a fajról némi közvetlen információval rendelkezők számára is gyakran problémát jelent a nagyragadozók felismerése, faji azonosítása is. A faj állandó élőhelyein sem ritka, hogy a vadászatra jogosult is összetéveszti a farkast és a kutyát.
A farkas által hagyott életnyomok, pl. a zsákmányolás módjának, és annak felismerésének hiányosságai is gyakran további tévedésekhez vezetnek. A gazdálkodók farkasnak tulajdonítanak számos olyan jelenséget is, melyek szabadon élő más ragadozókhoz, vagy kóbor kutyákhoz, valamilyen betegséghez, olykor épp emberi tevékenységhez kötődnek. Több dokumentált eset egyértelműen rámutat arra, hogy a gazdálkodók számára a zsákmányolás és a dögevés elkülönítése is nehézséget jelenthet. Olykor a vadgazdálkodók számára a kutya vs. farkas zsákmányolásának elkülönítése problémás, illetve egyes esetekben a fegyver általi sebzés okozta vadpusztulás esetén is farkas „lett” az első számú „gyanúsított”. Olyan esetekben is előfordult tévedés, amikor a tetemen a dögevésre utaló nyomok közt a lőtt seb ki- és bemeneti nyílása is felismerhető volt, vagy a lőfegyverrel történő elejtés után maradó más nyom (pl. vágott szőr) is jelezte az elhullás okát. A hasonló, téves vagy bizonytalan fajismeret alapja lehet az olyan meg nem erősíthető elképzelésnek, miszerint akár 200-300 farkas példány él hazánk területén.
7. ábra Egyértelműen emberi tevékenység nyoma a „vágott szőr” (lőtt sebzés) egy farkasnak tulajdonított zsákmányolás esetében (Gombkötő Péter felvétele)
8. ábra Sebzett, elhullott vad teteméből fogyasztó rókák rágásképe (Gombkötő Péter felvétele)
Adatgyűjtés és jelentési kötelezettség a farkasokról
A védett és fokozottan védett fajok elterjedésével kapcsolatos biotikai adatok gyűjtése az állami természetvédelmi kezelő nevesített feladata a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet szerint.
A védett, fokozottan védett fajok (ideértve a Natura 2000 jelölőfajok) felmérése, az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatás, különösen az uniós természetvédelmi jelentési kötelezettségek (lásd fent!) teljesítése szintén az állami természetvédelem feladatkörébe tartozik.
A védett fajok más forrásból származó adatai kizárólag a természetvédelmi kezelő szakértői ellenőrzése és szakmai elfogadása után kerülhetnek a nyilvántartott adatok közé. Így bármely adat csak indokolt esetben, a területi terepi adatok (lábnyomok, prédamaradványok, kameracsapdás felvételek stb.) ellenőrzése után, szükség esetén laboros vagy genetikai háttérismeretek feltárásával járó azonosítását követően fogadható el. Az elmúlt évben csupán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén több mint 900, nagyragadozó előfordulásával kapcsolatos adat került regisztrálásra. Ezek a megfigyelések az utolsó, fent már hivatkozott uniós országjelentés óta többek közt a farkas mátrai, nógrádi terjedését mutatják. Az állami természetvédelem a hazai farkasállományra vonatkozó, akár egyedszintű, akár a megtelepedési folyamat leszármazási kapcsolatainak kimutatására alkalmas genetikai háttér információkkal is rendelkezik.
Az Északi hegy- és dombvidéki Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységeinek vadgazdálkodási tervéről szóló 14/2018. (VII. 3.) AM rendelet alapján a védett természeti területek vonatkozásában – nagyragadozók jelenlétének észlelése esetén a vadgazdálkodók adatszolgáltatással tartoznak a tájegységi fővadász és a természetvédelmi kezelő részére. Sajnos e kötelezettségek teljesítése, a fokozottan védett fajokkal kapcsolatos adatok átadása esetleges, nem rendszeres. Így a megalapozott információk közül is csak kevés konkrét adat, megfigyelés, netán felvétel jut el a vadgazdálkodóktól az állami természetvédelmi kezelőkhöz, nemzeti park igazgatóságokhoz. Ezáltal egyfajta kettős rendszer, „kettős könyvelés” alakul ki a dokumentált felvételekkel, akár genetikai mintákkal is alátámasztott hivatalos és a gazdálkodók által gyakran csak vélelmezett, a természetvédelmi kezelő által nem megerősített észlelések és túlbecsült állományadatok közt.
Az állami természetvédelem a 2019-ben elkészített legutóbbi országjelentésben 40-60 példányra tette a hazai farkasállomány nagyságát, ami napjainkban sem lehet több 60-70 egyednél. Ez egy-egy családban élő szülőpár mellett néhány előző évi utódot és frissen született példányt jelent.
A természetvédelmi kezelő és a gazdálkodókat tömörítő szervezetek közt, az állattartók és vadgazdálkodók kérésére, 2021-ben elindult egy egyeztetés a terepi adatgyűjtés harmonizálására, a közös terepi felmérések elvégzésére a nemzeti park igazgatóságok koordinálásával. De a munka a kedvezőtlen időjárási körülmények (havazás elmaradása) miatt meghiúsult. Remélhetőleg e közös tevékenység a következő szezonban megvalósulhat.
A hazai farkasállomány természetvédelmi megőrzése
A farkas esetében, ahogy más Natura 2000 jelölőfajok esetében is, a kedvező természetvédelmi státusz elérése a cél. Azokon a Natura 2000 területeken, amik nagyragadozók fennmaradása érdekében kerültek kijelölésre, vagy a faj számára potenciálisan alkalmasak, a nagyragadozó fajok kedvező helyzetének elérése, önfenntartó állományuk kialakulása és tartamos fennmaradása az elérendő természetvédelmi cél. Természetesen, figyelemmel a nagyragadozó fajok környező országokban jellemző önfenntartó állományának minimális és optimális méreteire és azok territórium nagyságára.
Ha a nagyragadozók elterjedését, csupán a vadászható nagyvadállomány elmúlt évtizedekben tapasztalható dinamikus állománynövekedése határozná meg, akkor a hazai nagyragadozók hasonló, gyors állományfejlődése sem lenne kizárható. Azonban ennek alakulása hazánkban jóval visszafogottabb, mivel egy faj állományainak terjedési folyamatát, annak mértékét számos ökológiai, gazdálkodási és társadalmi összetevő is befolyásolhatja.
A farkas és a vadállomány kapcsolata
A farkas fő természetes táplálékbázisát a vadászható fajok adják (Lanszki et al. 2011). E táplálékbázis kialakulásában, és így a farkasok hazai megjelenésében a magyarországi nagyvadállomány elmúlt évtizedekben történt megtöbbszöröződése alapvető tényezőnek tekintendő.
A csülkös vadfajokat érintő éves elejtési tervek célértékei általában – nagyragadozós területeken is – meghaladják az előző években elejtett vad mennyiségét.
A farkasok hazai élőhelyein a ragadozók évtizedes folyamatos jelenléte, szaporodása mellett és az apasztására irányuló hatósági intézkedések ellenére a nagyvadállomány az elmúlt évtizedekben jelentős egyedszám emelkedést mutatott. A vadállomány alakulását alapvetően emberi tényezők befolyásolják, és további erőteljes növekedésének várhatóan a vadkár mértékének növekedése vet majd gátat.
Az ASP (afrikai sertéspestis) már önmagában is komoly kihívás elé állította a vadgazdálkodókat, melyet tetéztek a COVID korlátozásai és napjainkban a háborús helyzet. A társasvadászatok elmaradt árbevételei, ahogy a külföldi bérvadászok elmaradása is, tovább fokozta a vadgazdálkodók nehézségeit. A vadgazdálkodók az eddig is kényes egyensúlyban lévő gazdálkodási struktúrájukon kényszerülnek változtatni. A vadgazdálkodóra nehezedő, fokozódó nyomást egy újonnan kikiáltott ellenségnek róják fel: ezért a vélelmezett információkon alapuló, nagyragadozóknak tulajdonított hatások miatt a farkas a vadgazdálkodók széles körében nem kívánatos fajjá vált.
Bár a vadgazdálkodók számos információra hivatkoznak, épp az általuk szolgáltatott vadgazdálkodási adatokkal kérdőjelezik meg az általuk a farkasnak tulajdonított, a vadgazdálkodást állítólagosan lehetetlenné tevő hatásokat. Az Országos Vadgazdálkodódási Adattár adatai szerint három észak-magyarországi megyénkben (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) – a farkasok hazai fő elterjedési területén – a helyi vadászatra jogosultak évente több száz, az elmúlt három évben is átlagosan 400-600 esetben voltak szemtanúi és megakadályozói a kóbor kutyák vadat támadó eseteinek. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által közzétett elemzések szerint a háziállat- tetemeken és a sajtóban szereplő „mátranováki farkastámadásban elpusztult gímszarvas” esetében is az elvégeztetett genetikai vizsgálatok eredménye is ráerősített a kutyák általi zsákmányolásokra. Az utóbbi időben (2021 őszétől) vizsgált minták 100%-a kutya általi zsákmányolást igazolt. A részletes eredmények elérhetők a BNPI honlapján.
Sem az elejtési adatok, sem a trófeák minősége, sem az általánosan jelenlevő és kimutatható vadkár mértéke nem támasztja alá azt a vélekedést, miszerint a farkas jelentősen zavarja a vadat. A helyi vadállomány az elmúlt évtizedekben már alkalmazkodott a legnagyobb számban jelenlévő nagyragadozóhoz, a farkashoz.
A nemzetipark-igazgatóságok nagy számban alkalmaznak vadkamerákat a nagyragadozók állománykövetésére, amelyek természetesen nemcsak a nagyragadozókat, hanem a területen előforduló vadfajokat is rögzítik. Gyakori feltételezés, hogy a vadfajokra nézve jelentős stresszforrás a farkasok jelenléte. Nagyszámú olyan felvétel van a birtokunkban, amelyek a nagyragadozókat követő felvételek után készültek a területen élő vadfajokról, sokszor a nagyragadozóról készült felvételek utáni órában, percekben.
9. ábra Gímszarvas megjelenése 10 percen belül a farkasok előfordulását követően (Gombkötő Péter felvételei)
10. ábra Gímszarvas megjelenése a farkasok elfordulását követő egy órán belül (Gombkötő Péter felvételei)
11. ábra Vaddisznó megjelenése a farkas távozását követő pár percen belül (Kleszó András felvételei)
Több mint százezer bükki felvétel elemzése egyértelműen igazolja, hogy a farkasnak tulajdonított, a nagyragadozó által okozott, a táplálékfajok élőhelyről történő tartamos távolmaradásával jellemezhető hatás nem kimutatható, azaz a vizsgált területre gyorsan visszatérnek a vadfajok. A farkas és potenciális zsákmányállatai nem mutatnak aktivitásbeli elkülönülést, viszont az emberi zavarás okozta élőhely-elkerülés mind a nagyragadozó, mind a prédafajok esetében kimutatható (Szabó 2021). Az előadás anyaga elérhető a WWF Magyarország Alapítvány YouTube csatornáján.
Tehát a nagyragadozók élőhelyein jelen lévő vadfajok állománynagyságát befolyásoló tényezők közül a nagyragadozók hatásánál nagyságrendekkel nagyobb az a zavarás, amely a közvetlen emberi jelenlétből fakad, illetve az emberi tevékenységek eredményeként lép fel.
Számszerűsítve, a kamerafelvételek elemzése során az is bizonyítást nyert, hogy a vadfajok aktivitására nézve a területen mozgó emberek hatása közel háromszor akkora, mint a vadfajokkal táplálkozó farkasé. (Szabó 2017) Az előadás anyaga elérhető a BNPI YouTube csatornáján.
Szintén kameracsapdával készült felvételeink igazolják, hogy a farkas általi sikertelen predációs kísérletet követő negyedórán belül a prédafajok visszatérnek a területre.
A hazai vadfajok a farkas természetes táplálékának tekintendők. A nagyragadozók egyedszámát és elterjedését a rendelkezésükre álló egyes táplálékfajok mennyisége és elterjedése szabályozza. A hazai visszatelepülő nagyragadozó-állomány fő táplálékát a túltartott vadállomány biztosítja, gyakorlatilag a néhány tucatnyi ragadozónak szinte korlátlanul elérhető táplálékforrásául szolgál.
A farkassal kapcsolatos konfliktusok túlnyomó többsége a faj táplálkozásához, a táplálékfajokhoz köthetők, hiszen egy állattartó közvetlen kárként értékeli egyetlen háziállatának farkas általi sebzését, elpusztulását is. Még akkor is, ha ez a haszonállatok hazai elhullásának okai és statisztikai számadatai közt töredékként jelentkezik.
Hasonló gazdálkodási kárként vélelmezik a farkas táplálkozása révén elpusztult vadat a vadgazdálkodók is. Azonban a hazai jogi környezetben a vadgazdálkodók által felvetett nagyragadozók által okozott károk – a vadászható fajok állami tulajdona mellett – nem értelmezhetők. Ráadásul a jelenleg alkalmazott vadlétszám becslési módszerek hibaszázaléka meghaladja a potenciálisan zsákmányolt nagyvad mennyiségét.
A farkas jelenlegi fő elterjedési területének tekinthető Északi hegy- és dombvidéki Vadgazdálkodási Táj vadgazdálkodási tájegységein a 14/2018. (VII. 3.) AM rendelet alapján a gímszarvas egyedszámát tekintve jelentős, minőségét, trófeaértékét tekintve gyenge, illetve közepes. Az ugyanitt élő őzállomány kis és közepes állományai fordulnak elő, melyek minősége trófeabírálati szempontok alapján jelenleg közepes, helyenként gyenge. A vadgazdálkodási táj vaddisznóállománya összeomlott, aktuálisan jelentőségét vesztette, állománya lassú regenerálódás előtt áll. A faj az ASP-t megelőzően jelentős gazdasági értéket képviselt. A muflon a tájegység nagyobb részén közepes, illetve nagy jelentőségű trófeás vadként van jelen, de nem él a Bükkalja-taktaközi vadgazdálkodási tájegységben. Az állomány minősége a tájegységekben gyenge, illetve közepes.
A betelepített és egyre terjedő dámszarvas a Nógrád-cserháti vadgazdálkodási tájegység területén a jelentett létszámok és a teríték alapján is az átlag feletti negyedbe tartozik, míg a többi tájegységben kis jelentőséggel bír, gyenge, közepes minőségű állománya terjed a tájegységekben.
A vadállomány vs. nagyragadozó helyzetének objektív értékelésében nem elhanyagolandó körülmény, hogy azokban a tájegységekben, ahol jelen van a farkas, valamennyi vadászható nagyvadfaj becsült létszáma jelentősen meghaladja a 14/2018. (VII. 3.) AM rendeletben megállapított, „az élőhelyet nem veszélyeztető legmagasabb szabadterületi létszámot”. A Bükki vadgazdálkodási tájegységben például 4800 példányban van meghatározva az élőhelyet nem veszélyeztető legmagasabb szabadterületi létszám a gímszarvas esetében. A 2020-2021. vadászati évben csak a teríték 4.589 példány volt, míg a becsült állomány 10.085 példány.
A farkas jogi státusza, a nemzeti és az EU élőhelyvédelmi irányelv szerinti besorolása, legyen akár növekvő állománya is, sem szakmai szempontok, sem pedig gazdasági indokok alapján nem kérdőjelezhető meg.
A fentiek tükrében kijelenthető, hogy a farkassal kapcsolatosan terjedő információk egy része hiányos ismereteken és tévedéseken alapul. A természetben számos más folyamat érvényesül, melynek hatását nem ismerik fel az emberek, illetve épp az emberi hatások mértékét hagyják figyelmen kívül. A farkasnak, mint ragadozó fajnak a közvetlen és közvetett természetes hatása valóban létezik, de ennek mértéke elhanyagolható a közvetlen emberi zavaró tényezőkhöz és a vad aktivitását is megváltoztató élőhelyátalakító tevékenységhez képest. A tájegységi vadgazdálkodási adatok alapján kijelenthető, hogy a farkas nem gátló tényezője a minőségi vadgazdálkodás folytatásának, a vad létszámára nincsen kimutatható hatása.
Az állami természetvédelem által végzett adatgyűjtés és a gazdálkodók megfigyeléseinek megosztása és validálása az ismeretek bővülése mellett a bizalomerősítés eszköze is lehet, ami a fajjal kapcsolatosan felmerülő kérdések egyértelmű tisztázásához is vezet.
Gombkötő Péter – Szabó Ádám
Irodalom
Antal V. et al. 2016. Program Starostlivosti o vlka drahévo (Canis lupus) na Slovensku. SOPSR.
Fehér, P. 2017: Genetikai eszközök a hazai nagyragadozók védelméhez. Nagyragadozók Magyarországon - I. Országos Szakmai Nap, Felsőtárkány, 2017. október 21-22.
Fehér, P. & Frank, K. & Gombkötő, P. & Újváry, D. & Szemethy, L. (2022). The origin and population genetics of wolves in the north Hungarian mountains. Mammalian Biology - Zeitschrift fur Saugetierkunde. 10.1007/s42991-022-00287-7.
Hausknecht, R., Szabó, Á., Firmánszky, G., Gula, R., Kuehn, R. 2010. Confirmation of wolf residence in Northern Hungary by field and genetic monitoring. Mammalian Biology - Zeitschrift fur Saugetierkunde 75 (4):348-352, DOI:10.1016/j.mambio.2009.10.001
Lanszki, J., Márkus, M., Újváry, D., Szabó, Á., Szemethy, L. 2012. Diet of wolves Canis lupus returning to Hungary. Acta Theriologica 57(2):189-193. DOI: 10.1007/s13364-011-0063-8
Szabó Zs. 2017. Miért nincs vad a Bükk-fennsíkon?, Nagyragadozók Magyarországon - I. Országos Szakmai Nap, Felsőtárkány, 2017. október 21-22.
Szabó, Zs. 2021: Préda és predátor aktivitás mintázatának összevetése vadkamerás vizsgálatok alapján a Bükkben. A EuroLargeCarnivores LIFE projekt keretében 2021. október 20. Parád
(A cikk megjelent a Nimród Vadászújság 2022. novemberi lapszámában)