2021. elsősorban a világkiállítás éve volt, azonban számomra több szempontból is emlékezetes marad. Először is, ugyebár, ott a már imént említett rendezvényen való részvétel, aztán számos személyes jellegű dolog is megtörtént velem. Például felvettek egy Bükk-béli vadásztársaságba, sikeresen teljesítettem első egyetemi évemet, meglövettem az 50. őzbakom, 20 éves lettem, s kétszer kerültem testközelbe farkassal.
A farkasokkal már jó pár éve kerülgetjük egymást. Az első „találkozásunk” még 2016-ra tehető vissza, mikor egy fagyos novemberi hajnalon, búslakodva hallgattam üvöltésüket. A személyes találkozásra viszont egészen 2021 januárjáig várnom kellett. Ekkor azonban rendesen bejött az objektív elé a „koma”, de erről már korábban a Nimród Vadászújság Facebook-oldalán beszámoltam. Aztán majd egy évet kellett várni, hogy újra átélhessem a farkassal való találkozás élményét.
2021. december 5-ére virradóra pár centi friss hó fogadott minket édesapámmal a Bükk északi régiójában. Muflonkos után epekedve indultunk cserkelni. A terv szerint, egy koporsó alakú hegy végén lévő meredélyhez szerettünk volna eljutni, a hegy oldalában a rétegvonalon osonva. Itt feltételeztük a nyájat. Már jócskán a délelőttöt tapostuk, mire sikerült eljutnunk a tervezett hely közelébe. Itt egy – a völgy felé lefutó – sziklaél mögül kellett volna kilesnünk és a későbbiekben helyesnek bizonyuló feltételezéseink alapján a muflonjainkat megtalálnunk. Erre azonban már nem került sor, ugyanis az élhez közeledve, egyszer csak hangos rohanó hangokra lettünk figyelmesek. Először bosszankodtam, hogy vajon mitől ugorhatott meg a nyáj, de a következő pillanatban észleltem, hogy a zörgés felénk közeledik. Ezzel a lendülettel kanyarítottam is le puskámat a vállamról, és izgatottan vártam a vad megpillantását. Pár másodperc múlva meg is jelentek a muflonok, akik látványunkra hatalmas ugrások közepette módosították menekülési irányukat a völgy felé. Sokat szemlélni nem volt időm őket, hiszen újra felénk tartó rohanás zaja ütötte meg a fülemet, és vállamba lendülő puskám csövét a muflonok váltóján közeledő hangforrás felé szegeztem. Ekkor bontakozott ki egy hatalmas ordas alakja. Mutatóujjamat azonnal elemeltem az elsütőbillentyű környékéről, és a céltávcső mellett figyeltem a tőlünk ekkor már kevesebb mint 10 méterre felénk galoppozó jószágot. Amint észrevett minket, megtorpant, párat lépett keresztbe, majd megállt, és 10–15 másodpercig „farkasszemet néztünk”. Tekintetén éreztem, hogy tudta: az élete akkor nem rajta múlott…