
Továbbá azon, hogy segítsék a bajba jutott tógazdaságokat, halas- és horgásztavakat üzemeltető vállalkozásokat – mondta el az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Hubai Imre, aki az aszályvédelmi operatív törzs vezetője is, közölte, arra törekednek, hogy ahol van szabad vízkészlet, abból annyit juttassanak a tájba, amennyit csak lehet. Az államtitkár hozzátette, eddig mintegy 180-200 millió köbméternyi plusz vizet emeltek át a felszíni vízfolyásokból és helyeztek ki a tájba. Ennek, a táj ökológiai állapotának javítása mellett, a növényzet és az állatok vízzel való ellátásában és a vadak itatásában is jelentősége van. Elmondta, hogy már második éve tart a tartós vízhiány, a kis vízfolyások és a csatornák nem tudnak megtöltődni vízzel. Jelezte, az önkormányzatokkal, a térségi országgyűlési képviselőkkel, valamint a vízügyi ágazat szakembereivel és minden olyan üzemeltetővel, aki gazdálkodóként öntözőtelepet, halastavat, horgásztavat üzemeltet sikerült összefogni, aminek eredményeképpen az aszály okozta károkat idén már nagy részben csillapították. Hozzátette, ebben segített a július elején érkezett csapadék is, ami csökkentette a felszíni vízkészletre nehezedő nyomást. Hubai Imre úgy fogalmazott, nagyjából 650 millió köbméter víz van betárolva azért, hogy ha szükség van rá, akkor hasznosuljon.
– Még az öntözési idény jócskán tart, ez nagyjából még körülbelül egy hónapon keresztül igénybe is fogja venni a készleteket, ugyanakkor fölhalmoztuk azt a 170-180 millió köbméternyi vízszükségletet, ami ahhoz kell, hogy akár egy éven keresztül ki tudjuk szolgálni a gazdák öntözési igényeit – mondta, hozzátéve, hogy ezen felül további 300 millió köbméter szolgálja az ökológiai vízpótlást. Az államtitkár a Bodrog folyó partján tartott sajtótájékoztatón közölte, a Felsőberecki főcsatornán keresztül a szakemberek két hét leforgása alatt közel félmillió köbmétert többletvizet juttattak a térségbe, ami így megmenekül a kiszáradás okozta ökológiai katasztrófától. Jelezte, szükség esetén a környéken működő horgásztavak is kapnak a vízből. Hubai Imre megköszönte a munkáját annak a mintegy ezer embernek, akik az aszály elleni védekezésben dolgoznak. Felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 170 szivattyút és 190 munkagépet üzemeltetnek éjjel-nappal. Bánné Gál Boglárka (Fidesz-KDNP), a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat elnöke a sajtótájékoztatón közölte, a térségben egy öt állomást érintő bejáráson tájékozódnak arról, hogy a Bodrogközben és a Bodrogzugban milyen vízügyi intézkedések történtek, amik kedvezően érintik a helyi gazdákat, valamint megvizsgálják azt, hogy milyen intézkedésekre lehet szükség a továbbiakban. Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője megköszönte a segítséget az aszály elleni védekezésben és azt mondta, anélkül a Bodrog két holtága kiszáradt volna.