Kevesen vitatják, hogy korunk egyik legfontosabb feladata a fenntartható fejlődés lehetőségének megteremtése, ha azt szeretnénk, hogy még gyermekeink, unokáink is egy élhető világot örököljenek.
Egy olyanfajta progresszió a cél, amely nem fenyeget bennünket belátható ideig a környezeti erőforrások visszafordíthatatlan kimerítésével, a rendszer összeomlásával. Környezetünk védelmének legifjabb, legdinamikusabban fejlődő, és talán legtöbb érzelmet kiváltó ágazata pedig nem más, mint az állatvédelem. Lássuk, mit jelent pontosan ez a sokat hallott, de ritkán alaposan végiggondolt kifejezés, és hogyan illeszkedik elszakíthatatlanul a fenntarthatóság rendszerébe!
Először is, fontos tisztázni, mitől, vagy inkább kitől kell az állatokat megvédeni? A szomorú igazság az, hogy tőlünk, emberektől. Egy ember nélküli világban állatvédelemre nem lenne szükség, hiszen az állatvédelemnek nem lehet célja az egyes egyedek védelme a természet törvényeinek felrúgása árán is. A háborítatlan természetben az állatok élet-halál harca dúl, amelyben megsérülnek, elpusztulnak. Tény az is azonban, hogy az emberiség durván beavatkozott az ökoszisztémába, hatalmas károkat okozott, így kellő alázat indokolt a részünkről, amikor például környezetszennyezéssel, fajkihalással kapcsolatos kérdések merülnek fel. Nem próbálunk többet, mást tenni ezek esetében, mint a saját hibáinkat valamelyest helyrehozni, még ha sikerrel járunk, akkor sem lehetünk az egész folyamatra büszkék.
Az állatvédelem tág értelemben az állatfajok, a fajgazdagság, szűk értelemben az állat egyedek védelmét jelenti, méghozzá az ember önmérséklete, önkorlátozása által. Bár az állományvédelem és az egyedvédelem időnként kétségkívül konfliktusba kerül egymással, és így beszélhetünk a természetvédelem és az állatvédelem időszakos összefeszüléséről (remek példa erre a kóbor macskák és a védett madarak nem éppen harmonikus viszonya, vagy a skandináv farkaskérdés), nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy végső soron a fajok is egyedekből állnak. Nem védhető meg egy állatfaj vagy állomány az egyedek védelme nélkül.
Az állatvédelem tehát a környezet-, azon belül a természetvédelem részét képezi, de egyben túl is mutat a konzervációs törekvéseken. Mindannyiunk érdeke
a XXI. századi ember morális imperativusa, hogy szenvedésmentesség vegyen minket körül, vagy legalábbis igyekezzünk azt minimalizálni. Valamennyi világvallás szent iratai hangsúlyozzák az ember felelősségét a többi élőlény iránt, könyörületességre, mértékletességre intenek bennünket. Kutatások által alátámasztott tény az állatok jótékony hatása az emberi pszichére, közérzetre, személyiségfejlődésre, ez az egyre ismertebb és szélesebb körben alkalmazott állatasszisztált terápiák alapja. Ugyanennek inverze is igaz: az állatvédelem „halálos kapcsolódásának” alaptétele, hogy az állatkínzás és az emberek elleni erőszak szorosan összefügg. Aki fiatalon állatot kínoz, nagy valószínűséggel ember ellen is fordul majd, ahol pedig bántalmazott állat él egy családban, gyakran fordul elő családon belüli erőszak, gyermekabúzus is. Az állattenyésztő esetében az állatok jólléte forintban mérhető, hiszen csak egészséges állomány képes hosszú távon megfelelő produktivitásra. Az állatvédelem politikai jelentőségéhez sem férhet kétség, elég, ha megfigyeljük, hogy egy-egy állatkínzásos eset milyen mértékű társadalmi felháborodást vált ki. Az emberek – szelektíven, fajspecifikusan bár – de rendkívül fogékonyak az állatvédelmi kérdések iránt.
Két szélsőségtől óvnám leginkább magunkat! Közös bennük, hogy nem helyesek, de még csak nem is hatékonyak, sőt, kontraproduktívak. Egyfelől avítt, idejétmúlt és sokszor egyenesen erkölcstelen az egocentrikus világkép, amikor az ember nettó haszonélvezőnek tekinti magát a természet, így az állatok viszonylatában. Nem megengedhető az állatkínzás, indokolatlan állatbántalmazás, az állatok mértéktelen, kegyetlen kizsákmányolása. A vadon élő állatok kapcsán vezérlőelvünk az önmérséklet, a fennhatóságunk alatt élő állatoknak (legyenek akár társállatok, akár gazdasági haszonállatok) pedig biztosítanunk kell az öt állati szabadságot: megóvásukat az éhségtől, szomjúságtól; sérülésektől, betegségektől; félelemtől, szorongástól; biztosítanunk kell nekik a megfelelő elhelyezést és a fajra jellemző viselkedésmód gyakorlásának lehetőségét. Másfelől azonban az állatvédelem sem eshet a „ló túloldalára”! Nem tolerálható az ökoterrorizmus, agresszió, de az sem helyes, ha az állatoknak emberi tulajdonságokat tulajdonítunk, antropomorfizáljuk őket. A természetben az embertől függetlenül működő rendszer túlidealizálása, romantizálása rendkívül félrevezető, jó, ha mindenki tisztában van a „dzsungel törvényével”, ahol bizony ragadozók és zsákmányállatok véres jelenetei játszódnak le örök körforgásban. Nem büntethető az állatkínzás elkövetője szigorúbban, mint aki ember ellen követ el hasonló gaztettet. Az emberiség környezeti szempontból nehéz helyzetet teremtett a Földön, való igaz, azonban ha a poszthumanista elvek az ember öngyűlöletéhez vezetnek, az egyértelműen zsákutca. Az állatvédelem nem vezethet emberutálathoz, sőt: a valódi állatvédelem nem képzelhető el embervédelem nélkül, és fordítva.
Mit jelent tehát a fenntartható állatvédelem fogalma? Az élőlények, emberek és állatok szeretetétől vezérelt, de racionális és tudományos alapokon nyugvó, megfontolt állatvédelmet. A fenntarthatóság a társadalmi, természeti és gazdasági dimenziók közös metszéspontjában található. Az ún. „3P” elmélet alapján az nevezhető fenntarthatónak, ami egyidejűleg jó a bolygónak (planet), jó az embereknek (people) és jó a gazdaságnak is (profit). Hosszú távon kudarcra van ítélve minden próbálkozás, amely valamelyik dimenziót nem veszi figyelembe, és ezzel megborítja a kényes egyensúlyt. Egyszerre szükséges elismernünk azt, hogy minden állategyed egyedi és megismételhetetlen, és egyben tudomásul vennünk, hogy az ember elfogadható igényeinek mentén lehet csak érvényesíteni az állatok érdekeit. Lehet szeretni vagy nem szeretni mindezt, de az nem változtat a tényen, hogy a csupán érzelmi alapú, a társadalmi és gazdasági kérdéseket nem figyelembe vevő állatvédelemnek nincsen jövője.
Az állatvédelem útja rögös, nagyon sokat kell tennünk még azért, hogy az állatok méltó megbecsülést kapjanak és megfelelő bánásmódban részesüljenek régiónkban. Mindez azonban csakis úgy érhető el, ha figyelembe vesszük a társadalmi, politikai, gazdasági racionalitásokat is, különösen egy háború és gazdasági válság sújtotta geopolitikai helyzetben. Ezen megfontolásból hoztuk létre például az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Kódexét. A lassan 300 aláírót számláló közösséghez minden olyan szervezet csatlakozhat, amely vállalja, hogy a jogszabályokban foglaltakban meghatározott minimumkövetelményekhez képest többet tesz a felelős állattartásért, állatvédelemért. Elindítjuk az állatvédelmi szakállatorvos- és szakjogászképzéseket, hogy megjelenjen egy olyan szakember-réteg, akik otthonosan mozognak az állatvédelmi ügyekben. Lépésről lépésre, megfontoltan fejlődhet az állatvédelem úgy, hogy a változás tartós legyen, és mind a döntéshozók, mind a széles néprétegek mellé álljanak.
Hiszem, hogy minden etikus embernek kötelessége a fenntartható állatvédelem mellett letenni a voksát, és alkalomadtán cselekedni is érte. Ez csakis konszenzusos alapon lehetséges, mégpedig úgy, ha megtaláljuk a közös nevezőket, és kerüljük a túlkapásokat.
