![](https://api.nimrod.hu/media/8/82/8248dadadc653390040f537bb2070ee6.jpg)
Október 28-án tartották a VI. Kelet-Cserháti Trófeaszemlét a Nógrád vármegyei Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen. A szemle a Csente Vadásztársaság, az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni és Kelet-Cserháti Erdészete, valamint a Kegyhely szervezésében valósult meg, a Nógrád Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány támogatásával.
Balaska Márk nógrádsipeki természetfotós első önálló fotókiállítását is megcsodálhatták a jelenlévők, ahol a fiatal fotós 30 legjobb alkotását állították ki.
Számos látogató – többek között az idei szarvasbőgés és barcogás időszakának bérvadászai is – tette tiszteletét a festői környezetben fekvő Szentkúton, ahol megszemlélték az idei főidényben terítékre került gím- és dámbikákat.
A rendezvényt dr. Orosz Lóránt igazgató nyitotta meg, majd köszöntőjét követően Bajnai Csaba, az Ipoly Erdő Zrt. Kelet-Cserháti Erdészet vezetője szakmai összefoglalójában ismertette a kiállított trófeákat. Mint elmondta, a főidényben összesen 318 gímbikát hoztak terítékre, amelyek közül 174-et állítottak ki. A megtekinthető trófeák közül 6 kapott arany, 42 ezüst és 72 bronz minősítést. Az idei év legnagyobb tömegű gím trófeája 11,5 kilogramm volt. Az idei barcogásban eddig 121 bikát hoztak terítékre, amelyek közül 115-öt tekinthettek meg a látogatók. Az elejetett dámok közül 61 kapott arany, 20 ezüst és 25 bronzérmet. A legnagyobb tömegű dámtrófea 5,11 kilogrammos volt. A legeredményesebb vadásztársaság idén is a Csente Vt. volt, ahol az általuk kiállított 64 dámbika közül 59 kapott érmes minősítést, míg a trófeák átlagtömege 4,08 kilogramm volt.
Zám Zalán tájegységi fővadász, a Nógrád Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány elnöke szerint az idei szarvasbőgés is rapszodikusan alakult, de panaszra nem lehet okuk a vadgazdálkodóknak, mert a tavalyi évhez képest a trófeák tömege számottevően javult, ami az érmes arányon is meglátszik. A terítékre került bikák korosztályi megoszlása szerint a fele középkorú, a másik fele idős bika volt.
![](https://api.nimrod.hu/media/9/92/926f85864c02b5b577839451fdc44854.jpg)
![](https://api.nimrod.hu/media/e/e9/e95b5e03b9c48723792beb451b70d9f8.jpg)
![](https://api.nimrod.hu/media/8/8b/8b54c1586948316c8da9b14c391e2fc6.jpg)