A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A víziló is bekerülhet a legveszélyeztetettebb állatfajok közé.

 

A vízilovak hónapokon belül a világ legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartozhatnak majd, miután populációjuk erősen zsugorodik a klímaváltozás, az orvvadászat és az ezzel szorosan összefüggő kereskedelem miatt. A fél életüket vízben töltő emlősök leginkább Afrika szubszaharai övezetében élnek, állományuk kb. 115-130 ezer között lehet.

A vízilovak húsával és egyéb testrészeivel jelenleg jogszerűen lehet kereskedni a washingtoni egyezmény (CITES) értelmében. Idén novemberben ugyanakkor a szervezet gyűlést tart, ahol tíz nyugat-afrikai ország javaslatára a legnagyobb védettséget érdemelheti ki a faj – írja a Guardian.

Mivel jelenleg a második függelékbe sorolják a vízilovakat, ez azt jelenti, hogy ugyan védettek, papíron nem veszélyezteti őket a kihalás, így a vadászatuk sem tiltott. Ha ősszel átkerülnek az egyes függelékbe, akkor már a világ legveszélyeztetettebb fajainak egyike lesznek, és így a kereskedelmüket is leállítanák világszerte.

2016-ban az Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listájára is felkerültek korábban, mint kihalástól veszélyeztetett faj.

A víziló a világ egyik legsúlyosabb szárazföldi állata, a hímek akár az 1800 kilogrammot is elérhetik. Gyakran csoportokban élnek. Mivel vemhességük nyolc hónapig tart, és a nőstények 9-10 éves korukig nem érik el a nemi érettséget, fennmaradásukat ez is veszélyezteti.

Forrás