Öt évvel ezelőtt különleges szerencse ért, egy hófehér őzbak életciklusát tudtam nyomon követni hónapokon keresztül, és persze számos dolgot, meg is örökítettem.
A történet 2018 februárjában kezdődött, ekkor kaptam egy fotós kollégától az üzenetet, hogy a közelünkben él egy fehér őz. Kaptam az alkalmon, és ki is mentem a megadott helyre, majd kis keresés után meg is pillantottam ezt a különleges bakot. Azon az estén már készítettem néhány fotót, de azok inkább csak dokumentáló képek voltak.
Ezután a szabadidőm nagy részét a terepen töltöttem, megismerkedtem a helyi vadászokkal is, akik meséltek a területen mozgó bakról. Megtudtam, hogy a különleges vad már körülbelül hatodik évét tölti, gidaként nem látták, megközelítőleg egyévesen került először a szemük elé. 2018-ban, amikor jómagam először láttam, már elkezdett visszarakni, csúcskorában egy „sima” hatos agancsot „hordott”, a területét mindig tartotta. Társai nem közösítették ki a színe miatt, sőt még az üzekedésben is részt vett, ezt fotóval is alá tudom támasztani, mert sikerült borítás közben is megörökítenem. A területen rajta kívül más fehér őzet nem láttak soha, valószínűleg nem örökített. A fotóim alapján tehát a helyiekkel arra a megállapításra jutottunk, hogy egy albínó bakról volt szó: a szeme és a patái is pirosak voltak.
Legemlékezetesebb történetem vele kapcsolatban egy márciusi havazás után esett meg. Korán reggel, már pirkadatkor a területen voltam, reméltem, hogy sikerül még utoljára a bakot havas környezetben lencsevégre kapnom. Sokáig nem láttam a fehéret, ezért elkezdtem rácserkelni két fiatal bakra, akik játékosan fitogtatták erejüket.
A fehér hólepelnek köszönhetően megközelíthettem őket, amikor arra lettem figyelmes, a fasorból egyszer csak kirohant egy normális színezetű letisztított bak, nyomában a még barkában lévő fehérrel, és teljes sebességgel rohantak felém. A fehér álcámnak köszönhetően pár méterre futottak el mellettem, szinte észre sem vették, hogy én is ott lapulok. Életem eddigi legemlékezetesebb és legjobb fotóját készítettem el.
A történet számomra az év szeptemberében véget ért, mivel elköltöztünk egy másik városba. A kapcsolatot viszont tartottam a vadászokkal, akik elmesélték, szomorúan végződött az általuk eddig óvott bak története. Egyik napról a másikra eltűnt, valószínűleg autóbaleset áldozata lehetett, de a tetem sajnos soha nem került elő...
Viszont a címben „első fehér bakot” írtam, s hogy miért is... Az majd egy másik történetemből kiderül!
